Fotózol?
Fotóztam.
Mettől
meddig, mit?
Ez volt a kiindulás.
Másodéves voltam az egyetemen amikor elkezdtem.
Hová jártál?
Műegyetem,
Közlekedésmérnöki Kar, Járműgépész
Szak. Közben kezdtem el fényképezni, teljesen autodidakta
módon. Ez három évig tartott, aztán volt két
kiállításom, az Almássy téren és
a Galéria 11-ben. Úgy folytatódott a dolog, hogy
lezajlott a kiállítás a Műegyetemen és
rá néhány hétre láttam, hogy üresen
áll a terem. Az addigi vezető valamiért abbahagyta
és akkor én kezdtem el csinálni a galériát.
Utána kaptam egy három éves ösztöndíjat
a Fotómúzeumban, Kecskeméten, ahol az archívumban
dolgoztam és részt vettem kiállítások
rendezésében. Közben egyértelművé
vált, hogy a dolog a másik oldalról jobban érdekel,
tehát a fotózás abbamaradt.
Miért hagytad
abba?
Akkor hagytam abba,
amikor elkezdtem tájékozódni a fotóművészetben,
tanulmányoztam a szakirodalmat és rájöttem,
hogy ugyanolyanok a fotóim, mint másokéi.
Kikre hasonlítottál?
Egyszerűen
a nyolcvanas évek végi Fotóművészet
vonalához.
Hogyan kezdődött
a galerista pályád?
A Galéria
11-ben semmi előképem nem volt, csak felmerült ennek
a lehetősége, én pedig a semmiből kezdtem
kiállításokat csinálni. Nem volt semmilyen
rálátásom a dolgokra és ezek azt hiszem elég
rossz kiállítások voltak. Aztán megnyitottuk
Rónai Gergellyel a Gromek Fotógalériát, ő
rendezte a kortárs kiállításokat, én
meg a történetieket. Akkor tulajdonképpen még
nem foglalkoztam a kortárs fotóval, de tudtam, mi az, ami
a két háború közötti klasszikus modernből
érdekel. 1995-ben jelentünk meg először az Art
Expón. Egy mobiltelefonunk volt, névjegyünk, meg a
stand. Aztán csináltunk egy Kertész-kiállítást,
de akkor már kerestük a helyet.
Ha visszatekintesz
az akkori programodra, mennyiben tartod ma is vállalhatónak?
Talán ma sem
tudnék programot fogalmazni. Az túlzás, hogy „gyomorból”
menne a dolog, de erősen megérzések alapján
alakítom a programot és nem is akarom más oldalról
megközelíteni.
Piaci oldalról?
Azt gondolom, hogy
mindent el lehet adni és mindenki azt tudja eladni, amivel azonosulni
tud. Tehát én azt tudom eladni, amit én is el tudok
hinni. Szerintem ez a személyesség az, ami nagyon fontos
egy kereskedelmi galériában.
Van egyáltalán
piac? Milyen a vevőköröd, magyarok, külföldiek?
Egyre bővülő,
induló piacról van szó. A kortárs fotók
vevőköre fiatal magyarokból áll és ez
nagyon meg fog erősödni, ezt már így négy
éves tapasztalattal is meg lehet jósolni. Tíz éve
még egyáltalán nem lehetett volna fotót eladni.
Nagyon fontos a külföldi vevőkör, de ez inkább
esetleges. Néhány gyűjtővel és kereskedővel
állandó kapcsolatom van. Meg kell találni a hiteles
külföldi galériákat, ez lehet a továbbvezető
út.
Milyen stádiumban
van ma ez a kialakulóban lévő piac?
Mi magunk most alakítjuk
ki a piacot. Nemhogy a fotónak, de még a kortárs
képzőművészetnek sincs másodlagos piaca,
ami a legfontosabb lenne. Nem volt még igazán sikeres kortárs
képzőművészeti aukció. Volt több
kortárs fotóaukció, nem kellett volna. A gyűjtőnek
jövőképet kell mutatni, hogy lássa, amibe befektet,
egyszer majd megéri. Van tizenöt-húsz gyűjtő,
aki maga is most indul el, ez egyelőre még nem vethető
össze a nyugati viszonyokkal.
A művészekkel
tartós kapcsolatokat építesz ki?
Ez számomra
nagyon fontos, alapvetően hosszútávú kapcsolatokra
törekszem, persze ez egy kicsit mindig cserélődik,
alakul, attól függően, hogy az ember hogy látja
a dolgokat, vagy merrefelé mozdul el egy művész.
Kik azok, akikkel
így együtt dolgozol?
Szabó Dezső,
Gerhes Gábor, Csontó Lajos, Eperjesi Ágnes.
Külföld
felé is nyitsz?
Igen, ez a következő
lépcső. Most voltunk először a Paris Photo-n,
ezt szeretnénk minden évben megtenni. Ez az egyetlen kizárólag
fotográfiai vásár Európában, de máshová
is készülünk. Ez nagyon fontos áttörési
pont lehet, mert innen nagyon nehéz felvenni a kapcsolatot. Azt
éreztük, amikor kint voltunk, hogy ha ott vagy, ott állsz
a többiek mellett, akkor nincs kérdés, akkor nem számít,
hogy Budapestről jöttél, nem számít semmi,
csak az, amit kilógattál a falra, míg ha bármilyen
más módon lépsz kapcsolatba, nem ilyen egyértelműek
a dolgok.
Külföldi
művészek itteni bemutatását nem tervezed?
De. Nagyon drága
egy ilyen kiállítás, nagyon neves művésszel
kell megcsinálni és csak mint kiállítást,
eladni ebből itthon valószínűleg nem lehetne.
De meg kell tenni ezt az erőfeszítést.
Ha szabadon rendelkeznél
pénzzel, lehetőséggel, kit állítanál
ki itt a galériában?
Két háború
közti modern fotósokat, magyar vonatkozású anyagot.
A kortársak
közül?
A kortárs
nemzetközi fotóban nem vagyok annyira otthon. Publikációkat,
folyóiratokat olvasok, de nem vagyok olyan tájékozott,
mint kellene.
Állandó
kiállítóid kortárs képzőművészek.
Hogy tennél különbséget a fotóművészet
és a képzőművészek fotói közt?
Nem választanám
külön ezt a kettőt. Pont most májusban lesz egy
kiállításunk, ami ehhez kapcsolódik, Kirakat
címmel. Létezik a szakmai diskurzus: a fotósok aztgondolják,
hogy a képzőművészek még élességet
sem tudnak állítani, a képzőművészek
meg azt mondják, hogy a fotósok érdektelen dolgokat
csinálnak. Azt gondolom, hogy mindkét hozzáállással
lehet hiteles, mai képet készíteni. Kamerát
használ a képzőművész is, ha fényképez
és esetleg egyáltalán nem használ kamerát
a fotós, ha képet készít. Én nem húzok
határokat, erről az oldalról a dolog – mondjuk így
– nem érdekel. Az érdekel, hogy azok működő
képek vagy sem.