A belgrádi művész két alkotást mutat – mutatott – be Budapesten: az egyik pillanatnyilag legkeresettebb munkája, a Halál Dallasban, a másik pedig az itt készített Egymillió dolláros mosoly. A prezentációra a múzeum A vágy platformjai: a városi terep és lakói című szocio-tematikai sorozatának keretében került sor. Bár a koncepcióról a sorozat zárultáig véglegeset nemigen lehet mondani, annyi azonban minden különösebb kockázat nélkül megállapítható, hogy a helyi művészeti produkció javát jellemző általános valósággyűlölettel ellentétes érdeket szolgál.
Naskovski szereplése kapcsán két dolog első látásra is leszögezhető. Először is: a művész egy társadalmi-politikai szempontból rendkívül kiélezett és már-már kiszámíthatatlan közegből érkezett, amelyben az egyén lépten-nyomon belebotlik a szociális megpróbáltatások napi kihívásaiba, olyannyira, hogy még akarva sem burkolózhat be a testi-lelki immunitás művi palástjába, nem véve tudomást arról, ami körülötte történik. Az utóbbi tizenöt évben tehát a szociális reflexek egész rendszere fejlődött ki az adott miliőben. A beazonosítás másik ismérve pedig magával az alkotással összefüggő: mindkét mű esetében meghatározónak bizonyul az a jellemvonásuk, hogy talált tárgyakra (objet trouvé) épülnek, mégpedig olyanokra, melyeknek eredeti állapotukban is van némi közük a művészethez. Naskovski eljárását ezért mindkét esetben a kisajátítás modernista beidegződése vezérli.
A Halál Dallasban alapanyaga például fonikus mű. Az 1964-ben felvett hanglemezről, melynek barázdáin a montenegrói ősi hangszert, az egyhúrú guzlát szólaltatja meg egy népi énekes, John F. Kennedy meggyilkolásának története bontakozik ki. A tizenhat perces népi alkotás előadásmódja a Balkánon ma is dívó archaikus epikai regélésből fakad, vagyis az orális kultúra fertályáról, amelyben az írástudatlan hegylakók egyetlen hírközlő eszközüket ismerték fel általa. (Itt jegyzem meg, hogy a kilencvenes években Újvidék utcáin is megjelent egy ilyen népi bárd, aki az aktuális délszláv háborúról kántált.) Naskovski az egyediségében értékes hanganyagot teljességében megőrzi és a Kennedy-gyilkosság filmdokumentumait – a másik objet trouvé-t – is hozzá mérve vágja össze. Az európai eredetű ősi szájhagyomány mai próbatételét abban jelöli ki, hogy ütközteti azt az amerikai vizuális kultúra egyik lehetséges szintjével, mégpedig egy tragikus történelmi esemény kapcsán.
A 2001-ben készült alkotás pillanatnyi ázsióját mindenképpen növeli egy másik tragikus szerencsétlenséggel – tudniillik Zoran Djindjic szerb miniszterelnök erőszakos halálával – mutatkozó párhuzam. Az összejátszás elsősorban néhány szimbolikus mozzanat hasonlóságában merül ki, többek között az elkövetés módjában, a számmisztikai szempontból semmiképpen sem érdektelen 1963-as és 2003-as számok összevetésében, továbbá a hátrahagyott utódok megegyező létszámában. Az európai (balkáni) és amerikai kultúra meghatározott tartományai mindezek figyelembe vételével sokkal erőteljesebben interferálnak a műben, mint az a szerző eredeti szándéka volt. A Halál Dallasban ilyképp egy sajátságos történelmi lakmusznak is felfogható, amelyre újabb és újabb időrétegek telepszenek, növelve a szemantikai olvasat belebonyolódásait, kiterjesztéseit.
Ugyancsak az amerikai kultúra egy meghatározott szegmensének villanófénybe állítása képezi Naskovski másik művének, az Egymillió dolláros mosoly-nak a központi magvát. Az alkotás témája a kosárlabdajáték, amelynek ismeretében a valamikor maga is kosarazó szerző meglehetősen jártasnak mondható. Az USA-beli játékot a helyszínen tanulmányozva mindenekelőtt az utcai kosarazás világa fogta meg s a lakótömbök közötti betonpályák sztárjai lettek a kedvencei. Őket figyelve ösztönszerűen feltolult benne a szerbiai proli kosárlabdapályák névtelen hőseinek emléke, akik között ő is próbára tette képességeit. Miközben szociális érzékenységének minden erejét latba vetve Naskovski az utcai kosárlabda egyik sztárjának anyagi karrierjét összeveti M. Jordan egymillió dolláros szerződésével, lényegében osztályérdekeket, kultúrákat, rendszereket, mentalitásokat és életfelfogásokat ütköztet. Két kibékíthetetlen világot. Az egyiket egy fémláncok díszítette, viharvert kosárabronccsal jeleníti meg, a másikat pedig egy csicsás NBA mérkőzés lassított képsora által eleveníti fel.
A minimális eszközhasználatú, nyelvileg letisztult és esztétikai cafrangoktól mentes művekben a szerző ember- és világismerete magas szinten állapodik meg. Naskovski kisajátításai autentikusnak és művészileg indokoltnak bizonyulnak.