„A magyar képzőművészet ágai egymást felváltva élték virágkorukat. Míg a reneszánsz és a barokk korban Mátyás király építkezései, valamint az egyház hatalmának kifejezésére az építészet emelkedett a többi fölé, a XIX. század romantikája a történelmi festményeken, életképeken jelenik meg. Néhány évtized az emlékműszobrászaté a legnagyobb hazai művészek révén, majd a század végén a nagy, millenniumi építkezésekre terelődik a figyelem. A nagybányai iskola honosítja meg az impresszionizmust, hatása nagyobb, mint az avantgárdé. A II. világháborút a grafika, az illusztráció térhódítása követte, a jelenben a műfajok polarizálódása és a hatalmas irodaépületek és áruházak tervezése jellemző.”
Ez a féktelen butaság az ekormanyzat.hu című honlapon jelenik meg, az Országinfó kategóriában. Már a bevezetőből is felsejlik, hogy az oldal kompilátora a képzőművészetet festészet, grafika, szobrászat és építőművészet kategóriákra osztja. És ez még csak a kezdet… Emberünk (vagy egy egész kollektíva dolgozott rajta?) nagy buzgalommal veti magát a számára teljesen ismeretlen témába, és dolgozatának színvonala mindvégig egyenletes marad. Nem szeretnék tovább viccelődni ezzel a rettenetes irománnyal – a kritikai kiadást pedig végképp mellőzném -, bár ilyen sok hülyeséget, ilyen kis területen régen nem láttam. Inkább néhány idézetet emelnék ki e tragikus opusból, okulásképpen.
A honi festészet legkorábbi nyoma a feldebrői altemplom XII. századi freskója.
A barokk festészetet – amely az építészet árnyékban bontakozott ki itthon – a külföldiek csiszolták.
A szabadságharc után váltak híressé a legismertebb magyar festők.
Lotz Károly az épületbelsők romantikus dekoratőre volt, erre példa az Operaház mennyezetfreskója.
A XX. század szecessziós, posztimpresszionista alkotói közül az első volt a sorban Csontváry Kosztka Tivadar (Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban).
A háború utáni korszak a grafika mestereit, Würtz Ádámot, Kass Jánost, Gross Arnoldot és Reich Károlyt állította előtérbe.
Ismert kortárs festőink – a teljesség igénye nélkül – Csernus Tibor, Mácsai István, az expresszionista avantgárd Klimó Károly, Ország Lili, Nádler István, Keserű Ilona, Deim Pál, Földi Péter, Szász Endre.
A magyar gótikus szobrászatot gyakorlatilag Kolozsvári Márton és György műve, a sárkányt legyőző Szent György lovasszobra jelenti.
A barokk kor jellegzetes alkotói Georg Raphael Donner és Johann Anton Krauss. Mindketten templomberendezéseket készítettek.
E korszakból maradt ránk a Budai Vár Szentháromság-emlékműve, a székesfehérvári székesegyház főoltára, valamint számtalan Nepomuki Szent János- és Rókus-szobor is.
Az avantgárd felé kacsingatott a Nyolcak művészcsoporttal együtt kiállító Fémes-Beck Vilmos, Vedres Márk és az aktivizmushoz kapcsolódó Máttis-Teutsch János.
Jelentős kortárs alkotók Marton László, Melocco Miklós, Somogyi József, Vígh Tramás, Borsos Miklós.
A térség egyik legszebb reneszánsz temploma az esztergomi Bakócz-kápolna.
A törökök dzsámikat, budai fürdőket, az érdi és az egri minaretet hagyták maguk után.
Adam Clark tervei alapján 1838-ban épült fel a Pestet Budával összekötő Lánchíd.
Neogótikus az Országház épülete (Steindl Imre), neoromán a Halászbástya (Schulek Frigyes).
A második világháború után a szocialista realista lakótelepek és hivatalok korszaka következett.
Az utóbbi évtized két legbefolyásosabb építésze az organikus szemléletű Makovecz Imre, valamint Finta József, aki részt vett az országszerte szaporodó bevásárlóközpontok legnagyobbikának, a WestEndnek tervezésében is. Napjaink leginkább figyelemmel kísért építkezése a Nemzeti Színházé a Ferencvárosban, Siklósi Mária tervei alapján.
(Forrás:
XIX. századi magyar festészet és szobrászat
a Magyar Nemzeti Galériában (katalógus)
Aradi Nóra: A művészet története Magyarországon.
Gondolat. Budapest, 1983.
arch.eptort.bme.hu/kiall/01.html
www.kfki.hu/keptar
www.port.hu/kultúra)
Mentsétek meg lelkeinket!