Hito Steyerl német intermédia-művész és író Contemporary Cave Art című egyéni kiállítása a berlini Esther Schipper galériában, az áprilisi Gallery Weekend alkalmából nyílt meg és beléptünkkor valóban egy sötét barlang mélyére képzelhetjük magunkat. A teret egy két részes installáció tölti ki, amely egy filmből és egy mesterséges intelligencia segítségével létrehozott animációból áll. A film az MMCA (National Museum of Modern and Contemporary Art, Korea) megbízásából készült és ott is debütált, majd eredetileg a documenta 15 egyik állomásaként is szerepelt, de ott a tavalyi látogatók közül sem láthatta minenki a 24 perces Animal Spirits című művet, mert a művész a különböző botrányokkal övezett megakiállítás – és egyben a kurátori csapat döntéseinek kritikájaként – visszavonta részvételét. 2023 elején egy átirata a Kunsthaus Graz kiállítóterében volt látható, megjelenésének formája a tér függvényében pedig azóta is folyamatosan változik.
Míg Kasselben abban nyilvánult meg társadalmi elköteleződése, hogy nem vállalt közösséget a szervezőkkel és résztvevőkkel, a berlini verzióban a február elején főként Szíriát és Törökországot érintő földrengés áldozatait segítő alapítványt támogatja a térben is látható, limitált példányszámban elkészített objektek eladásaival. Az összeget az Észak-Szíriában található, nők által lakott Jinwar városában épülő egészségügyi centrum felépítésére fordítja.
A megvásárolható üveggömbök a térben elszórva helyezkednek el és különböző növények élnek bennük. A fotoszintézisükhöz szükséges fényt lila lámpák biztosítják, amelyek egy-egy szenzort is magukba foglalnak. Az oldalukon található apró cső biztosítja a levegő (és az információ) áramlását, miközben fűszeres illatokkal töltik meg a galériateret. Az érzékelhető mező kiterjesztése túlmutat az esztétikai funkción: az elzárt, de egyben megőrzött növények mesterséges üvegházait Steyerl az installáció agyának nevezi. Egyrészt adatokat gyűjtenek az adott növény vagy miniatűr bioszféra egészségi állapotáról, másrészt pedig a külső környezettől, azaz a látogatók számától és mozgásától függően befolyásolják a kivetítőkön húzódó animációt; egy arany részecske-felhőt, amely a megelevenített lascaux-i barlangrajzok között mozog.
Bár az animáció nem nevezhető eredetinek, sőt, a fal túloldalán található egycsatornás videó átszűrődő aláfestő zenéje miatt kifejezetten a hollywood-i filmelőzetesek kaptafájára gyártott képsor, vagy szuperhős filmek hangulatát kelti, talán épp egyszerűsége miatt számos lehetséges asszociációt szül. Barlangban vagyunk – egyaránt kikerülhetetlen a platóni barlanghasonlat, amelyen újabb réteget a képez a virtuális világ és az újrafelfedezett animizmus gondolati köre, amely elválaszthatatlan a rajzok eredeti funkciójától, de még az Arany iránytű (2007) című film (és az alapjául szolgáló trilógia) kisajátított daimón-fogalma is eszembe jutott. Az egyébként is gamifikált installáció egyik központi gondolata, hogy a „proto-cinema” barlangrajzok mintegy sorsukat betöltve – és egy GAN network, a gépi tanulás egy fontos keretrendszerének segítségével – valóban mozgásba lendülnek. A lascaux-i környezetre vonatkozó tér a barlang első jelentésretege: nehéz lenne amellett érvelni, hogy az pusztán a technológiai eszközöktől és az 1940-es felfedezés újrahasznosításától kortárssá vált, de innen indulunk ki. A művész a barlang funkciói, illetve az Animal Spiritsben is megjelenő természete mentén értelmezi a fogalmat: a gyűjtögetés, a menedék és az elvonulás, egyúttal a sajtérlelés helyszíneként. A sötétséget és a művek tagolását is biztosító fényes fekete falfelületek ugyanakkor az irodaházak belső esztétikáját, a sterilnek és elegánsnak mutatkozó környzetet is bevonja, amelyről visszapattannak torz tükörképeink, mikor épp nem dolgozunk.
A már többször említett Animal Spirits John Maynard Keynes közgazdász 1936-os állati szellemek-fogalmát állítja párhuzamba a film más cselekményszálaival. A tulajdonképpen karteziánus gondolat lényege, hogy az emberi pszichét, intuíciót, érzelmi tényezőket a piac destabilizáló erőiként határozza meg. Minél magasabb fokú az érzelmi komponens, annál nagyobb veszélyt jelent a gazdaságra és annak mérhetőségére. A Keynest megszemélyesítő Mark Waschke német színész, Steyerl gyakori együttműködő partnere a Kolonializáljuk az állati szellemeket! felkiáltása szövi át a narratív videót, míg eleinte edukációs jelleggel beszél az általa bevezetett jelenség elnevezéséről, később farkasbőrbe bújva imitál őrületig fokozódó táncmozdulatokat. A farkasok jelentik a különböző cselekményszálak közötti átjárást: a művész spanyolországi pásztorokkal folytatott dokumentarista interjúiban, más művészekkel felvett videóhívásában és mozgó grafikáiban is feltűnnek. Ezekben a szegmensekben válik világosabbá, miért beszélhetünk kortárs barlangról. A megszólaltatott csoportok egyrészt sajátos szociális elszigeteltséget képviselnek, buborékszerű szférákban mozognak, másrészt vizuálisan és verbálisan is mémekre, kurrens társadalmi- és popkulturális jelenségekre hivatkoznak. Az üzenetük egyértelmű és iróniával mélyen átitatott, még ha emiatt sokszor szinte kontraproduktívvá is válik: ember embernek farkasa, de a természet farkasa az ember. Az antropocén-kritikus attitűd és a természettől való elidegenedés tematikus kliséje ezután a konferenciahívás szereplőin keresztül erősödik fel.
Az online folytatott, pandémia alatt zajló beszélgetés felvételei egy hasonló valóságshow-t helyeznek kilátásba művészeknek, mint amilyet Paris Hilton és Nicole Richie forgattak The Simple Life címen. A mezőgazdasági munkát – ismételten – gamifikáló műsor lényegében pontszerzésen alapul: minél szorosabb, vagy több kapcsolatot alakít ki a versenyző a tanyasi élővilággal, annál magasabb értékelést kap. A valóság-turista akció végül a pandémia miatt nem valósul meg, így ismét egy virtuális alternatíva felé kell fordulniuk.
Ez a reality show melletti két fő narratíva egyike: ha már barlang, akkor kriptobányászat. Az NFT-szatírát bemutató szekvencia során a Crypto Colosseumban járunk, amely tökéletesen tükrözi Steyerl kriptoművészetről vallott nézeteit. Az elképzelt mintelés folyamata egyszerű: egy klasszikus FPS (first person shooter) játék során állatokat gyújthatunk fel; elégésükkel egyúttal egy új NFT-t hozunk létre a blokkláncon. A hiábavalóság, a pazarlás, a fojtogató légkör mellett végül a történet harmadik pillérjét is megismerjük.
A művészeknek szánt Shepherds’ School-jával párhuzamos valóság a dél-spanyolországi pásztorok, Nels és Candido élete, akik testközelből élik meg a kriptokolosszeumból elszabadult farkasok jelenlétét és a nyájra jelentett veszélyüket. A farkasok jó stratégák, a legelőt körülvevő hegyormokon váják ki, mire leszáll a köd, s csak akkor környékezik meg az állatokat; s ez csak egy a számtalan kihívás közül. Ennek fényében érthető a feszültség a valódi tettekre kényszerülő, fenyegetettségben élő profik és az SUV-szafarisok, bürokraták és disney-ökologisták között. Ez utóbbi utalását Nels az animációs filmekben elterjedt, állatok árkádiai együttélését modellező mesék- és az azt valódi lehetőségnek vélő fogyasztók kritikájaként fogalmazza meg. Bár eszembe jut a Zootropolis (2016), de a személyes kedvenc Disney-animációm is, amely nem egy rémálmom alapját jelentette – valahol a kettő közé beékelődve pedig Nietzsche és a ragadozó ösztöneinek moralizálása. Valahol itt található a pásztor ellen-ökológiája: a gonosz farkas és a mások számára idegen valósága megélésében, talán választott magányában is. Az egyik jelenetben kifestett arccal látjuk, amellyel az arcfelismerő kamerákat játssza ki, mintha még analóg életmódjával is a megfigyelési kapitalizmus ellen küzdene. Csak a legerősebb éli túl, légy az alfahím!
A művész nyilatkozata kapcsán már említett sajtérlelés teszi igazán kerekké a videót. A kővé váló tej, azaz a sajtrudak, sajt-blokkok egyrészt bankban őrzött aranyrudakként hatnak, másrészt lehetővé teszik, hogy eljátsszunk a cheese block és cheese coin lehetőségével. (És én szívesebben fogadnék egy tömb sajtot egy NFT műnél.) A lactobacillusok nézőpontjából élhetjük át a sajtképződés folyamatát, a bacillusok közötti, gázokkal történő kommunikáció (általunk szagokként értelmezett) rendszere decentralizált, autonóm rendszert alkot a blokklánc tökéletes archetípusaként. A barlang falán mozgó arany részecskék a sajt illatát is láthatóvá tehetik, vagy az azokból hanggá lefordított hullámokat, amellyel a videóban szintén megszólaló James Bridle kísérletezett.
Ahogy újraindul a film, már megbizonyosodom arról, hogy mitől lesz kortárs a barlang: kicsit társadalmilag elkötelezett, kicsit disztópikus, multimediális és interaktív, de archaikus is, fantasztikus és edukatív, egyszerű és mégis sok komponensű. Steyerl ezeket a gondolatokat rögzíti a galéria-barlang falán a minket körülvevő világról, s alakítja különböző projekciók találkozási pontjává. A barlangban futó kaotikus videók és gameplay-szerű felvételek alapján akár egy tinédzser szobájában is lehetnénk, csak kényelmes gamer szék helyett egy kőtömbön ülve bámulunk a képernyőre. Mintha így több értelme lenne az audiovizuális jelek kakofóniájának, a pátoszos aláfestő zenének és abszurd képsoroknak. Lázadásnak is tekinthető, mert az unalomig ismételt gondolatokról életkortól függetlenül még mindig nem akarunk tudomást venni. Az is lehet, hogy csak azért nem értjük a kiállításon is modellezett adathalmazt, mert velünk együtt nő, csak sokkal gyorsabban. Ezért nem szabad sokáig üldögélnünk.