Tisztelt német olvasók! Tegyék föl maguknak a következő kvízkérdést: Mi a Fluxus? Egy órájuk van a válaszadásra. Most a könyvespolcukon büszkén sorakozó Brockhaus lexikonra gondolnak, annak is 14., teljesen átdolgozott kiadására 1893-ból, 16 kötetben, ámbár a fogalom mégiscsak újabb keletűnek tűnik. Mérlegelnek egy kirándulást a Nemzeti Múzeumba, de ott már Szent István koronájának is csak hűlt helyét találják. Még abban az esetben is hiábavaló lenne a keresés, ha a 20. század második felének művészetére tippeltek és a múlt évben elvetődtek volna a Várba, a Kortárs Művészeti Múzeum / Ludwig Múzeum „Nézőpontok / Pozíciók – Közép-európai művészet 1949- 1999” című kiállítására.
Tegyünk egy aprócska kitérőt a „Szobrászaton innen és túl” című kiállításra a Műcsarnokba: több mint 300 élő magyar szobrász munkái, a legdohosabb bronzérmétől a vasúti talpfákon át a kinetikus installációkig. A tárlat egy nagylélegzetű sorozat része, melyben egymás után, műfajonként, háromnegyed éven keresztül bemutatásra kerül a teljes kortárs magyar művészeti szcéna. Mindez a Műcsarnok korábbi igazgatója, Beke László és a különböző művészeti szervezetek közti, a mindenkori kormányzat nyomása alatt lezajlott elkeseredett viták eredménye. A monstre tárlatok épp ennyire vitathatónak tűnnek.
A Beke László búcsúajándékaként sebtében készült, tavaly augusztus végi intermédia kiállítás még izgalmas volt, ezt azonban egy borzalmasan megrendezett festészeti kiállítás követte, számos jó művel. Ezek után jött az egyéni kiállítás gyanánt megrendezett grafikai show, és most a szoborerdő, melyet sokan szoborraktárnak tartanak. Bár a plasztikák többsége művészileg korszerűtlen, a kiállítási architektúra meggyőző. Minden terem sajátos hangulatot áraszt, a zsúfoltságból pedig az antropológiai áttekinthetőség öröme árad. Egészen addig, míg egyes helyeken vissza nem térhetünk a művészeti diszkurzushoz. Például St.Auby Tamásnak a médium határait kutató installációja esetében, Marcel Duchamp utolsó, ”Adva van…” című művének diaprojekciójánál. Egy kapu, melyre St.Auby táblát akasztott, ”Sztrájk” felirattal. Mellette egy vitrinben barna anyagdarabkákkal töltött kémcső és egy halom fehér trikó, melyen a Kortárs Művészeti Múzeum / Ludwig Múzeum igazgatónője, Néray Katalin portréja látható. Ezek a művész egy héttel korábban, a Collegium Budapestben megnyílt kiállításának relikviái.
A Collegium Budapest szintén a Várnegyedben van, hallótávolságra a Halászbástyától. Neve a szélesebb közönség előtt néha a filozófia és tudomány külföldről idelátogató képviselői révén bukkan fel, kapcsolata a modern művészettel kevésbé ismert. Néhány kivétel erősíti a szabályt, mint például az ellentmondásos, gyűlölt-szeretett művészlegenda, St.Auby Tamás kiállítása. Fellépése mindig paradox, hiszen 1980 óta folyamatosan sztrájkol. A ”Telekommunikáció Nemzetközi Parallel Uniójának szuperintendánsaként” azonban újra és újra találkozhatunk a nevével.
A rendezvény kezdetén St.Auby Tamás közölte, hogy Robert Bozzi 1966-ban leírt Fluxus-akciójának egy változatát kívánja előadni. Egy széket és egy asztalt állított a tér közepére. Két doboz közül egyet kinyitott, elővett belőle egy tortát, melyet szintén Néray Katalin portréja díszített. Egyes, kilences, nyolcas és négyes formában gyertyákat szúrt a tetejébe, meggyújtotta, majd röviddel ezután elfújta őket. Biztos mozdulatokkal ismét kivette a gyertyákat, kezébe vette a tortát, és saját arcába borította. Az akciót a következő mondattal zárta: ”Ezennel megnyitom a Globális Anti- Művészettörténet-hamisítók Frontját.”
Az akció előtt Sebők Zoltán filozófus és a Képzőművészeti Egyetem professzora tartott bevezetőt a szervezők számára is meglepően nagyszámú közönség előtt. Elmondta, hogy Jugoszláviából történt áttelepülése után mennyire megdöbbentették az itteni viszonyok. A társadalomban és különösen a művészeti élet résztvevői sokat beszélnek a másik háta mögött, senki sem vállalja a felelősséget, hogy a nyilvánosság előtt is képviselje álláspontját. Ezért fontos St.Auby munkája, mivel magát teszi támadhatóvá azzal, hogy gyakran képvisel radikális véleményt.
A kiállítóterem egy fal kivételével üres. Az ott függő kép a szétbombázott Belgrádi Akadémiát, annak is kibontott keresztmetszetét mutatja. Egy 1999- es mű, amely eddig különböző összefüggésekben bukkant föl, többek közt a Berlini Művészeti Akadémián rendezett kiállításon és egy internetprojekt keretében.
A romok közé St.Auby különböző műalkotások és más ”nyilvános képek” reprodukcióit ragasztotta. A kollázst két posztamens keretezi, az egyiken egy halom trikó, a másikon egy fénymásolt brosúra példányai: válaszgyűjtemény egy St.Auby Tamás által a már említett Nézőpontok / Pozíciók 1949-1999 című kiállítással kapcsolatban írt nyílt e-mail-re. Ebben véleményt kért arról, hogy a retrospektív kiállítás magyar részében számos fontos művészeti irányzat, mint a happening, Fluxus, konceptuális művészet, pop art, nem képviselteti magát. Több ismert művész és művészettörténész megerősítette a művész véleményét.
Éppen mivel vitatkozni lehet arról, hogy St.Auby Tamás megnyilvánulási módja mindig a célt szolgálja-e, feltárul előttünk a mögötte megbúvó művészi szándék. Mivel meggyőződését nyilvánosan celebrálja, lebontja megszokásainkat, ahogy a bombák szétzúzták az Akadémia épületét.
Természetesen nem lehet félúton megállni. Ezért gyakran félünk attól, hogy egyáltalán vitába bocsátkozzunk. Ezen a helyen még sokat lehetne mesélni az illegális szamizdat-irodalomról, Major Jánosról, akinek a művész a kiállítást ajánlotta, a művészeti életben érvényes szelekcióról akkor és most, és és és. De ezek után talán más szemmel nézi az ember a nagy kiállítási show-kat és felfedezi az üres falak nyomait is. Ezzel le is telt az egy óra.