Szűcs attila csendéleteket fest. Cézanne óta ebben a műfajban nehéz újat mondani, nem is nagyon szoktak próbálkozni vele mostanában. Így már csak a témaválasztás okán is figyelmet érdemel Szűcs Attila tárlata a Fészek Klubban.
A kiállítás címe Zöldség gyümölcs, ahol a zöldség a szleng értelmében virágokra vonatkozik. A nyelvi lelemény nemcsak a tárlat címében érhető tetten. A csendélet ezeken a képeken szó szerint értendő: gyümölcsök és virágok a semmiben – a legnagyobb csöndben – lebegnek. De a játék nem merül ki ennyiben. A csaknem hiperrealista módon megfestett gyümölcsök és virágok környezetükből való kiragadása által időtlenné merevednek. Az érintésre, ízlelésre ingerlő szőlők és narancsok az életteli, harsogó színek ellenére statikusak maradnak. A háttér monokróm felülete elmosódott, fáradt színeivel ugyanakkor rendkívül felfokozott festői hatású. A színek árnyalt, gazdag palettája mellett éppen a ködös, elmosódott hatás egy bemozdult fénykép mozgalmasságát idézi. A monokróm felületek izgalmas festői megoldása és az életszerűen megfestett ”élő” motívumok dermedtsége feszültséggel telítik a képeket. Az üres, ”halott” valóságábrázolás és a semmi mozgalmassága így a csendélet műfaji problematikájától elvezet az absztrakció és realizmus kérdésköréhez.
A realista motívum festői szempontból érdektelenné válása fokozottan érvényesül az öt gyümölcstálas képen. Ugyanannak a tradicionális csendéleti motívumnak, a gyümölcsöstálnak különböző méretben megfestett kompozíciója a motívum teljes kiüresedését, jelentésétől való megfosztását célozza. Az aprólékosan megfestett tálon a gyümölcsök kompozíciója jelentéktelenné válik a megsokszorozás által. A gyümölcsök együttesének mikrovilága eltörpül az öt tál együttesének kompozíciója mellett. A realista ábrázoláson túli festészeti mondanivaló problémája akár a valóság megismerését feszegető filozófiai kérdésig is elvezethet egy egyszerű csendélet ürügyén: a reális világ rendje egy megfoghatatlan, valóságon túli világ öntörvényű rendjébe illeszkedik.
Ezek mellett az emelkedett gondolatok mellett eltörpül a montázs-sorozat jelentősége. A nagy vásznakkal szemben elhelyezett kis képek sem méretükben, sem technikai igényességükben, sem a felvetett festészeti problematika komolyságában nem vehetik fel a versenyt a többi munkával. Így a kompozíciós és tematikus hasonlóság dacára, és feltételezve, hogy a nagy képek előtanulmányai, szerepeltetésük nem tűnik indokoltnak. A színes magazinok képeinek feldolgozása, átfestése a montázs-technika alapkérdésein nem mutat túl, a technikából fakadó barkács-jelleg a nagy képek festői igényességével szemben kifejezetten előnytelen. Persze – a gyümölcstálas csendéletből leszűrt tanulság szerint is – minden viszonylagos: lehet, hogy ez a sorozat más környezetben egészen más jelentőséget kapna.