A Novacom által alapított ”első magyarországi Internet művészeti díjak” kiosztására május 17-én került sor. A komoly összeggel támogatott, jól felépített reklámkampánnyal kísért pályázat eredményhirdetését nagy várakozások előzték meg, hiszen a kiírást ismerve valóban az első ilyen jellegű kezdeményezésről van szó. Annál szomorúbb, hogy a nemes szándék valahol útközben kicsit félrecsúszott és végül zavaros döntésbe és még kuszább sajtóközleménybe torkollott. Az ”azonnali közlésre és korlátlan felhasználásra” szánt írásműben az ”új médiák hagyományos információhordozókon való piruszi győzelmét” említik, Peter Lamborn Wilson és Jean Baudrillard pedig mint ”napjaink hírhedtté vált két kultúrteoretikusa” szerepel. Szó esik még a világ legnagyobb drótszobráról, valamint megtudhatjuk azt is, hogy ”Magyarország adottságait, hagyományait és gazdaságát, valamint világhírét is példázza, hogy a Novacom díjátadása borkóstolóval ért véget”.
Egy vélemény a díjazásról
Amikor először
elolvastam a Novacom Kortárs Művészeti Díja
pályázati felhívását, megörültem.
Végre egy pályázat, ami igazán kellett, arról
és azokról szól, amit és akiket még
nem is biztos, hogy ma műalkotásnak illetve művészeknek
gondolunk. Valahol a technológia és művészet
határterületein szörfölőkhöz. Itt a
nagy alkalom, amikor nyomulni lehet a tuti webes anyagokkal, a különleges,
„az info-kommunikációs technológiákhoz
kötődő művészetek” bemutatásával.
Reméltem, hogy a nyertesek olyanok lesznek, akiknek „egy jó
időben kiadott díj sorsdöntő lehet … a szakmai
pályáján”.
Igazán a díjkiosztón lettem csalódott.
Ha csak az Index.hu cikkét olvasom el (és nem ismerném
a neveket) ugyanis még bizakodhattam volna: „A független
szakértőkből álló kuratórium
a díjat négy fiatal alkotónak ítélte
oda pályázat útján.” Furcsának
csak az tűnhetett volna, hogy a nevek mellől lemaradtak az
URL-ek, de mivel ismerem a díjazottakat, ezen már fenn sem
akadtam. Csalódottságom legfőbb oka, hogy a kiíráshoz
és a hozzáfűzött megjegyzésekben elhangzottakhoz
képest a zsűri döntése mindenről szól,
csak nem a „jó időben kiadott díj”-ról,
nem „info-kommunikációs technológiákhoz
kötődő művészetek”-ről
és nem az „általa terjesztett eszközök kreatív
használatá”-ról.
De nézzük a nyertes munkákat:
Eperjesi Ágnes – VRML statisztika, 1997 (”az utóbbi
két évben”)
http://www.sztaki.hu/providers/nightwatch/kiserleti/
A „távközlési hálózatok sajátosságait
alkotó módon felhasználó” – nem ő
volt az első, de nem is az utolsó ezzel az ötlettel.
St. Auby Tamás – BELGRADE ACADEMY OF ARTS, 1999
http://www.c3.hu/~iput/belgrad/index.html
és ENSPIRALOPEDIA III. 1982 – 2000
http://www.c3.hu/~iput/enspiralopedia2/index.html
”A másik csoportba a konceptuális művészet
hagyományát folytató, tehát nem annyira a
szenzuális külsőt, hanem mélyebb gondolati tartalmakat
hangsúlyozó művek sorolhatók…”
Milorad Krstic – A XX. század története CDROM,
1998?
URL nincs!!!
Biztos, hogy a király udvari festője, aki mellesleg a hoppmester
sógora, kell hogy a királytól kegyelmet kapjon? A
díjról egyébként a pályázat
kiírásakor így vélekedik a későbbi
győztes: ”Az Internet, a mobil telefon és az interaktív
televízió a XXI. századi fogyasztói társadalom
hármas alapegysége, s ezek az eszközök a művészet
demokratizálásához is elvezetnek.” De kár,
hogy ezt a zsűri nem hallgatta meg.
Kiss Pál Szabolcs – hogy mivel nyert, az sajnos nem derült
ki, a díjkiosztón bemutatott installáció mindenről
szól, csak nem az „információs technológiák
kreatív használatáról”, de legalább
fiatal művész.
Sajnálattal kell tudomásul vennem, hogy itt nincs nagyon
minek örülni, talán máskor már nem leszek
ilyen optimista az első olvasásnál sem.
Egy amatőr műkritikus , aki soha nem foglalkozott az informatikai
és a távközlési technológiákon
alapuló új művészetekkel, nem ismeri jól
e terület nemzetközi és hazai elismert képviselőit,
valamint a folyton megújuló multimédiális
irányzatokat, illetve műalkotásokat.