Mik is azok a mobil teremtmények? Szobrok? Nem, mert azok statikusak. Azaz statikusak voltak az 1920-as évekig, amikor Naum Gabo, Moholy-Nagy László és Alexander Calder elkezdett kísérletezni a szobrok látszólagos vagy valóságos megmozgatásával. Ezek a fajta művek, amiket a 60-as évektől nevezünk kinetikusnak, azáltal kelnek életre, hogy a konstrukciókat valamilyen módon (többnyire mechanikus, mágneses vagy elektronikus úton) mozgásra kényszeríti az alkotójuk.
Különös mobil teremtmények címmel a londoni Kinetica Múzeum és a Nemzetközi Kepes Társaság együttműködésével létrejött egy kiállítás az Akácfa utcában. A mozgást, mint esztétikai kategóriát felhasználó művek egyszerre hatnak technikai konstrukcióként és élő organizmusként. A természet erőinek véletlenszerű játékára hagyatkozó mágneses mobilok, az egzakt matematikai számításokkal megtervezett mozgásfázisok, vagy éppen a fényeket vetítő mozgásillúziós gépezetek folyamatos lüktetésben vannak, különböző szerkezetük miatt eltérő módon változtatják helyzetüket. Van, amelyik az emberi test olyan gesztusait utánozza, mint a pislogás vagy az ujjmozdulatok, van, ami egy amőba mozgására emlékeztet és van olyan is, ami bár nem imitál semmit, mégis élettel telinek látjuk.
Ez utóbbira jó példa Daniel Chadwick Többszörös lény című alkotása. Egy fa ágához hasonlóan épül fel organikus szerkezete, azaz egy nagy ág többfelé oszlik, aztán az ebből kialakuló kisebb ágak még több felé és így tovább. Minden ágacska végén napelemmel működő fekete-fehér korongokat helyezett el a művész. Az erős reflektorokkal megvilágított, geometrikus konstrukcióhoz hasonló objektum alatt tükörfelület van, hogy minden oldalról fény érje. Ennek hatására a napelemek által meghajtott motorok elmozdítják a korongok tömegközéppontját és ekkor a mobil megindul az új egyensúlyi helyzet irányába. Ez a kibillenés finom mozgásokat generál egymás után.
A tárlat helyszíne az A22 Galéria, mely egy ügyvédi irodával közös helységben működik. Honlapja szerint ez az első olyan kiállítóhely Magyarországon, ami a tudomány, technológia és művészet kapcsolatának bemutatását tűzte ki célul. A művészet és a technika között lévő határ ebben a művészeti irányzatban annyira elmosódott az elmúlt évtizedekben, hogy egyes kinetisták a maguk tevékenységét már nem is művészetnek, hanem „vizuális kutatásnak” nevezik. Sajnálatos módon a galéria kedvezőtlen adottságai arra predesztinálják a létrejövő kiállításokat, hogy a téma megérdemelt kifejtése helyett csupán ízelítők maradjanak.
A „kiállítótermekben” elhelyezett masinákból is látszik, milyen nehéz jó kinetikus művet létrehozni, mert kevés az olyan művész, akinek fizikai ismeretei elérik azt a szintet, amit ezek a fajta művek technikailag megkövetelnek. Ez a tudás többféleképpen is megszerezhető, iskolában való elsajátítás mellett kísérletezés közben, ösztönösen is szert lehet rá tenni.
„Sokkal hamarabb kezdtem mozgó szerkezeteket konstruálni, mint ahogy a művészet szót megismertem.” – említi monográfiájában [1] Harasztÿ István, aki géplakatosi iskolázottsága felől jutott el a művészethez, s már 40 éve építi jól működő fémszobrait. Három művet is láthatunk tőle, melyek közül az egyik interaktív, oly módon, hogy középpontja körül forgatható, a másik kettő pedig a mágnesesség elvét felhasználva kör alakú kényszeredett pályákon mozgat apró fémgolyókat.
A kiállítótér pincerészében egy igazán különös szerkezetet figyelhetünk meg. Bolygó Bálint konstrukciója egy háromdimenziós formát tapogat le és azt egyidejűleg két dimenzióban lerajzolja, mintegy matematikai diagrammá alakítva át egy csak mechanikusan működő szerkezet segítségével. A saját tengelye körül forgó gipszfejet egy azonos sebességgel forgó tárcsán lévő lapra rajzolja a gép által tartott ceruza, úgy, mintha felülnézetből ábrázolná a fejformát.
A Londonban élő fiatal művész más szobrai is művészeti tevékenységet végeznek, miközben mozognak, azaz alkotásai alkotnak, anélkül, hogy maga a művész jelen lenne. A hasonló elgondolás alapján létrejött Méta-Matics kinetikus rajzológép sorozatot pontosan 50 évvel ezelőtt készítette Jean Tinguely, akinek a hatása érezhető Bolygó művein.
A kinetikus művészet eredetét több képzőművészeti irányzatra is visszavezethetjük, melyekre a kiállított művek is reflektálnak. A konstruktív művészet hagyományaihoz való kapcsolódás, mely a kinetikus szobrászatban leginkább Nicholas Schöffer védjegye, Daniel Chadwick már említett művében is felfedezhető. A cseh Vratislav Karel Novák Boxoló Ring címet viselő alkotása a dadaizmus időszakában készült játékos vasszobrokra emlékeztet, ahogyan a kis fémszerkezet két nejlonzacskót forgat a szobor középpontja körül. Az op art hatása figyelhető meg a szlovák Viktor Hulik Geó-mozgóin. A MADI (Mobilitás, Absztrakció, Dimenzió, Invenció) csoport tagja két színből álló, falra akasztható, középen egy ponton rögzített kép-objektjeit a látogató kedve szerint forgathatja, melynek hatására különböző geometriai formák elevenednek meg. Az op art markáns jellegzetességére, az illúziókeltésre utalnak Vyacheslav Koleycsuk, orosz szobrász holografikus tárgyai. Az acéllemezek felületét apró maratásnyomokkal látta el a művész, úgy, hogy amikor a fény megtörik a lemezen, hologram tárgyak jelennek meg előttünk.
A művészek teremtményeikkel próbálják értelmezni az élettelen anyagok és az életet sugárzó kinetikus tárgyak között feszülő ellentétet, mely által tükröt tartanak elénk is. Minden kiállított műnek van valamifajta életereje, ami kizárólag működés közben érzékelhető. Ezért van az, hogy mobilokról szinte képtelenség írni, hiszen ezek mozgását személyesen át kell élni, „játszani” kell a szobrokkal.
Csak eközben hathat ránk az a felismerés, amit a kiállításon tapasztalunk, azaz, hogy a mindennapi környezetünkben található gépek, melyek mindinkább eltávolítanak minket a természetes léttől, éles ellentétben állnak a kinetikus művészetben megjelenő vitalizáló tendenciákkal, melyek alternatív irányt jelölnek ki a természet és a tudomány újbóli találkozására.
[1] Frank János: Harasztÿ István. Új Művészet Könyvek 4., Új Művészet Alapítvány, Budapest, 1993. 11.