Gálik András és Havas Bálint (azaz a Kis Varsó csoport) végzettségük szerint szobrászok, műveik azonban leginkább olyan térplasztikák, amelyek azzal együtt, hogy eleget tesznek a körüljárhatóság (vagyis a tanulmányozható, háromdimenziós megmunkáltság) követelményének, mégis alapvetően egy nézetre épülnek. Elsősorban képként tételezik önmagukat. Míg a tornasor esetében az ismétlődő plasztikus elemek – a félig lazán, félig vigyázzállásban álló, lehunyt szemű, fekete klottgatyás, fehér atlétatrikós és tornacipős kis-, közép-, és nagykamaszok – ritmusából olyan, sík felületű kép alakul ki, melynek tere kizárólag a figurák alkotta felszínre redukálódik, a kiállítóterem falához támasztott „lobogó” fémzászló is leginkább egy szimbólum képi megtestesülésének tűnik. E köztéri szimbólum képzőművészeti formában tárgyiasult formája kerül be a kiállítótérbe, akárcsak a tornasor esetében, ahol egy virtuális emlékkép realizálódik a kiállítóterem falai között. Azaz a Kis Varsó által felhasznált motívumok olyan, közös tapasztalaton alapuló vizuális archetípusok egyben, melyekhez – feltételezhetően – minden befogadóban társul egy-egy egyéni és saját tapasztalaton, érzelmi viszonyon alapuló olvasat. Ezért oly hatásosak a Kis Varsó művei, hiszen már magával az ábrázolt tartalom kiválasztásával szándékoltan nyitottá teszik az aktuális és szubjektív olvasatot: nem lezárt és tökéletes, hanem a szemlélő számára nyitott műveket alkotnak.
Az egyéni emlékkép, értelmezési szint előhívásához az adott látvány csupán kiindulópontot jelent; a tornasor esetében az alakok ruházata nem kötődik semmilyen, pontosan behatárolható korhoz, a zászló – illetve a falból kimeredő zászlótartó – is csak asszociációs kiindulópontként szolgál. Nem állítom azonban, hogy a művekbe kódolt immanens jelentéseknek vagy a tárgyiasult műalkotásnak nincs semmiféle szerepe. A tornasor esetében a köztesség, a köztes életkori lét megjelenítése mellett a nagyjából egyénített alakok (stréber, bukott diák) szerepeltetése szándékoltan kódolt jelentéseket tartalmaz – ugyanez a szándék a zászlónál az anyaghasználatban és a felület elhasznált, megviselt hatást keltő kiképzésében érhető tetten. De a technikai hibák vagy a kész művek önálló története éppúgy része lehet egy olvasatnak. A tornasor szereplői például kicsiny koporsókban utazták be kiállításról kiállításra vándorolva a világot – egészen addig, míg nagy részük éppen e temetkezési eszközben lelte halálát, azaz tört össze.
A Platán Galériában elhelyezett zászló is egy technikai hibából került a földre – túl nehéz volt ahhoz, hogy a tartó megtartsa. Azon állapotot, amikor a műtárgy a helyére került (ha a helyére került), nem volt szerencsém látni – de a mű e helyzetéből adódó jelentésekre, bár a fentiek alapján szerves részei a művel kapcsolatos egyéni befogadói attitűdöknek, most nem kívánok bővebben kitérni. Mindenesetre érdekes helyzet, hogy a Kis Varsó műveire jellemző – egyébként elítélendő – kivitelezésbeli hiányosságok is végső soron az alkotások javára válnak. Sőt számos kapcsolódási pontot kínálnak a belterjes budapesti művészeti életben járatlan laikus számára is. Egy, az interpretációit a vendégkönyvbe bejegyző látogató (Varik Gábor, ha jól olvastam) rögtön három, teljesen kompakt megoldási javaslattal is előállt a teremben elhelyezett, a kívülállók számára olvashatatlan Kis Varsó felirat, a zászló és a zászlótartó megtekintése után. (1) A zászló annyira nehéz anyagból készült, hogy kiesett a tartóból, és összezúzta a véletlenül alája helyezett dísztárgyat, ami így, összetörve aztán felkerült a falra. (2) A tartó a női orgánum, melynek nyitottsága stimulálja a férfiorgánumot jelképező zászlót, amelynek teljes merevedése van. A falra írt szöveg pedig ősi nyelven azt jelenti: szerelem és szex. (3) A focivébén kiesett Fémország válogatottja, ezért gyászol az ország, nem lobognak a zászlók. A focistákat bebörtönözték – ezt jelképezi a rács a falon.
Látható tehát, hogy a tárgyként manifesztálódott alkotás (vizuális archetípus vagy szimbólum) az alkotók szerint nem végcélja, hanem kezdőpontja egy olyan folyamatnak, melyben az önmagával azonos tárgy (műalkotás) és az adott individuum diskurzusában az egyéni desifrírozásnak kiemelt szerepe van. Ettől olyan sikeresek a Kis Varsó művei – bár nem minden közegben. A Zászló, amely szándékuk szerint egy „olyan térszemlélet eredményeként jött létre, amely nem veszi tekintetbe az országok, intézmények és érzések erőszak által szabott határait” csupán néhány száz méterre állt az Andrássy úti Terror Házától. Az épület külső kiképzésében a nézőket kiskorúsító vizuális sokkhatásokat alkalmazó múzeum-koncepció képviselői sosem lesznek képesek „megérteni” Gálik András és Havas Bálint különleges szobrát. Megérteni azt, hogy terrorról, elbukott forradalmakról, fényes szelekről, politikai erőszakról és mozgalmakról jóval többet tud „mondani” egy tépett, toldozott-foldozott, súlyos és mozdulatlan fémszobor.