szilikonvalcer

KsPál Szabolcs kiállítása a Francia Intézetben

 

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület által ezévi munkája alapján díjazott intermédiaművésznek a Francia Intézet emeleti kiállítótermében látható installációja két elemből épül fel.

(1) Szerepel egy nagy méretű vetítővászon, vele szemben pedig egy tévéképernyő. Mindkét médiumon(ban) egy-egy jelenet látható egy werkfilmből, melyet Gerő Péter készített a Jadviga párnája című film forgatása közben. (Ezen felvételt – mint erre Beke László a kiállítás megnyitóján nyomatékosan rá is mutatott – egyébiránt az említett úr nem is látta elkészült formájában, amely ténynek a tanárúrral ellentétben én mégsem tulajdonítanék olyan nagy jelentőséget, elvégre KsPál már egy korábbi munkájában /L’autre monde/ is manipulált talált filmanyagot; itt csupán megneveződik az installáció egy részéhez felhasznált elem elsődleges szerzője, és ezzel párhuzamosan természetes módon tiszteletben tartatik a szerzői jog is.) A vásznon a hősnő, a tévéképernyőn pedig az egyik férfi szereplő látható ugyanazon beállításban: a kamerát tartó operatőrrel keringőznek, miközben ugyanilyen ütemben velük együtt mozog a technikai személyzet (világosító, hangfelvevő, zsinórtartó) egy része, illetve a háttérben táncoló statiszták.

Első, felületes pillantásra mintha csupán a két keringőző szereplő váltogatott premier plánban történő bemutatásához felhasznált filmes technikát fednék fel előttünk. Ez esetben a néző a számára felkínált viszonyítási pontok egymásbavetítése során ugyanolyan módon állítja elő „valóságot”, mint ahogy teszik ezt az eredeti film készítői a megfelelő módon adagolt vágásokkal. A szereplők (színészek és technikusok) mozgása azonban nem folyamatos, egy adott ponton megtörik majd elindul visszafelé a térben és az időben, hogy aztán egyanez a mozgássor ismétlődjön újra, meg újra – KsPál ugyanis megváltoztatta a mozgókép eredeti linearitását. Mindemellett eltüntette/letörölte az eredeti felvételhez kapcsolodó hanghatásokat: helyette távoli, furcsa zajokat, halk puffanást, üvegcsörömpöléséket hallani.

(2) Az installáció további részei már ehhez a nem vizuális, hanem auditív világhoz kapcsolódnak: láthatunk földön heverő, nagyobbacska köveket, egy törött üvegű szárnyasablakot és két, félig leégett gyertyát. A realitás szintjét ezek az akár mindennapi tárgyként is felfogható elemek alkotják – bár felmerül azon, némiképpen a technikai bravúr tartományát feszegető kérdés, hogy miképpen is marad meg a keretben a több ponton is hiányos és repedezett üvegdarab. Ez maradjon a művész (és a megnyitószövegben is unos-untalan felbukkanó KsPál alterego, Maria Marcos) titka, mindenesetre tény, hogy a művész fimoman manipulálja a „valóság” látható elemeit is. Azokat a tárgyakat, amik oly módon értelmezik újra a filmben látottakat, azaz tágítják az installáció szemantikai mezőjét, hogy eközben egy elfedett/eltitkolt valóság alig kivehető jeleinek denotátumai is egyben. Bár KsPál elméletileg igen képzett művész (a „referenciális rendszerek határvonalainak keresése, a kulturális és szemantikai tér, illetve a véletlen szerepe” foglalkoztatja), ezáltal művei valóban dekódolhatóak elméleti síkon is. De ha e művek interpretálásához feltétlenül szükségünk lenne, teszem azt Nelson Godman téziseinek ismeretére, nem valószínű, hogy a kevés kiválasztottan (és Maria Marcoson) kívül mások is élveznék ezen installációt. A művész e műve (illetve a hatásmechanizmusában hasonló Rever, vagy az interaktív Lélegzetvisszafojtva) azonban az egyszerű műélvező számára is roppant izgalamas lehet, mégpedig azáltal, hogy egészen finoman elbizonytalanítja és elgondolkoztatja. Számomra például a kiállítás címének értelmezése okozott feledhetetlen örömet. Túllépve azon a kézenfekvő, bár kissé közönséges olvasaton, amelyet a mozgóképen keringőző nő és a szilikonmell egymásravetülése idézett elő, sokkal gyümölcsözőbbnek tűnt a szilikont magát megvizsgálni. Ez ugyanis műanyag, ezáltal a kiállított tárgyak művi és mesterséges voltára figyelmeztet, illetve igen találó jelzője annak a képernyőkön látható táncnak (valcer), amelynek teljessége és egysége nem a „valóságban”, hanem a megfigyelő képzeletében áll össze. A szilikon amúgy is egy furcsa, ellentétes elemekből összeálló anyag, amelynek molekulaszerkezetében váltakozva ismétlődnek a kristályos szílicium-, és a gáz halmazállapotú oxigéncsoportok. Szabályos egyenetlenséggel, újra, meg újra monotonul ismétlődnek, mint a film szereplőinek tánca. Mi pedig az emlékezetünk mélyén fekvő ismétlődések között kutakodva csak egyre keringünk (oda-vissza, oda-vissza) a kiállítás enigmatikus tárgyai között.