Swierkiewicz a legkülönbözőbb műfajokban dolgozik, de egyikbe se besorolható: nem igazán lehetne azt állítani, hogy festő, esetleg akció-, vagy videóművész, s mégcsak nem is grafikus, hanem mindez együtt. Pro forma grafikusként indult a 60/70-es években. A kortársak szemében úgy tűnt, hogy az az időszak a hazai grafika nagy korszaka, részben, mert a korabeli kultúrpolitika nem kívánta szélesre tárni a kapukat a koncept, a pop, a happening, a valódi kortárs tendenciák előtt. Így jött létre az a fura helyzet, hogy a nagy és reprezentatív kiállításokon a konceptuális munkák például csak mint míves rézkarcok jelenhettek meg; esetleg fotóművészeti seregszemléken, mint sajátos experimentumok. Ezzel együtt a hazai grafikában születtek maradandó művek is, mint Kondor, Major János, Maurer Dóra rézkarcai, vagy később Somogyi Győző szitanyomatai.
Swierkiewicz grafikái a zseniális, a jó, és az átlag figuralitása és absztrakciója közt egyfajta harmadik utat képviseltek: munkái szokatlanul direkt nyomatok voltak, levágott hajtincsek vagy a teljes felületet betöltő, kézzel írott szövegek. Mindezzel nemcsak a new wave-et előlegezte meg, de lépésről-lépésre olyan új ösvényeket nyitott, melyek még akkor is járhatónak bizonyultak, mikor a hazai grafika addig legembletikusabbnak tűnő műfajai – a kulturális irányítás jól kiérdemelt csődjeként – hanyatlani kezdtek. Swierkiewicz grafikai munkái azért maradtak frissek, mert nem hagyta, hogy a kanonizált technikai konvenciók, s a mögöttük meghúzódó konzervatív intézményrendszer határozza meg gondolkodását. Ebben alighanem óriási szerepe lehetett annak, hogy ő közben plasztikákat, objekteket is készíteni kezdett, majd az újpesti Mini Galéria vezetőjeként a galériázás műfajában, a Xertox csoport úgynevezett Dolgos Meditációival pedig az akció és a performansz területén teremtett új alapokat. Kiállítás-szervezői és hálózatépítő munkája elválaszthatatlan szimbiózisba került valamennyi műfajjal, amelyben dolgozott. Ezek egyike a könyv.
Swierkiewicz életművében évtizedekre visszamenően számos könyv-művet, egyedi- vagy kisebb-nagyobb példányszámban sokszorosított könyv-munkát találunk. Köteteit – legyenek azok egy-egy korszakának kiállítási katalógusai, másokkal közös vagy a saját műveit bemutató könyvei és mappái -, már évtizedekkel ezelőtt sem csupán a kortársak újításai inspirálták, hanem például a távol-keleti szent-könyvekre vonatkozó ismeretei is. Emellett ugyanilyen jellegzetességük az a fajta, szinte naplóírás-szerű személyesség, ami Swierkiewicz minden művére jellemző.
A Hulladémon huszonöt meséje 1982 óta foglalkoztatta, de csak 1997-ben lett kötet belőle1. E szanszkrit mesék Swierkiewicz életművében nem csupán abban a krétarajz-sorozatban jelentek meg, melyet e könyv közread, hanem a közbeeső időszak számos más művében is, amelyeken keresztül szervesen beépültek gondolatvilágába és alkotásmódjába, olyannyira, hogy most a Folyamút könyv elso lapjai közt is feltűnik a halottat cipelő király alakja.
1994-ben a Kiscelli Múzeumban nyílt kiállítása. Akkor már a Kiscelli Múzeum templomterében évek óta rendeztek kortárs bemutatókat, de talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy Swierkiewicz Kelet kezd – Nyugat befejez című kiállítása volt az, ami először tudta igazán betölteni és kihasználni ezt a monumentális és rendkívül speciális teret. A Folyamút könyv kapcsán érdemes felidéznünk a katalógusban publikált szövegét:
A képeket a KOMPKÖTŐ sziget felső végén festettem 1992, augusztusában… Itt egyszerre volt látható az állóvíz és az erős sodrású folyam különbözősége. Járás közben a szikkadó iszap közötti résekbe szorult a talpam. Életemben első alkalommal éreztem szükségét annak, hogy olyan munkákat készítsek, melyeknél vásznaimat éppúgy, mint önmagam (abszolút értelemben), átengedjem az őselemek muködésének…
Először a vásznakat a Duna vizébe avattam, és a víz alatt festettem (majd megszárítottam). Másodszorra iszappal fedtem be, harmadszorra a megszáradt iszapréteg töredezett, szakadozott közeit festettem be, és hagytam, hogy a festék beszívódjon a vászonba. Negyedszer az egész KÉP-felületet lemostam (majd megszárítottam és rögzítettem), ötödször a vásznakat kifeszítettem a vakrámákra. Ezt a dolgot úgy értelmezem, hogy kiemeltem kilencszer 250 x 375 cm-es területet a Dunából, a földből, a levegőből és ön-magamból.
Képeimmel azt szeretném kifejezni, hogy a DUNA éppen annyira szent folyam, mint a GANGESZ, csupán az emberek hitvilága és tiszteletadása alakult másként.
A Folyamút könyv 86 lapja 1993 és 2004 között készült, részben hasonló metodikával. Mint a kiállítási meghívón olvasható írásából kiderül, Swierkiewicz e lapokat jó egy évtizeden át vitte magával különböző távol-keleti és közép-európai utazásaira. A lapokat beavatta a Dunába, majd a Bengáli Öböl tengervízébe. Közben képek és szövegek rétegződtek rájuk, mígnem a különböző tájakon, különböző korszakokban készített feljegyzések össze nem érlelődtek egyazon könyv lapjaivá.
A legtöbb festő műtermi körülmények közt fest. Valamivel kevesebben lehetnek, akik a négy fal helyett a szabad eget választják, legtöbbször azért, hogy úgy mond’ természet után festhessenek. Hogy Swierkiewicz a folyóban, az öbölben fest, a folyó, az öbölvíz tömegének mozgásával, s az élő vízi környezet nemcsak fizikai, de minden egyéb – kémiai, biológiai, biokémiai – tulajdonságát is bevonva a képalkotásba, abban van valami gátlástalanság. Gátlástalanság az adott műfaj, itt a festészeti konvenciók vonatkozásában.
Swierkiewicz vásznai a festészet műfaji kontextusában nyilván annak perifériáján jelennek meg, ahol talán a leginkább akció-festményeknek minősülnek. Ha lehet, itt méginkább előtérbe kerül az a fajta direktség, amire a három évtizeddel ezelőtti grafikái kapcsán utaltam. A Xertox csoport Dolgos Meditációknak nevezett akciói ezt terjesztették ki millió lehetséges irányba, így azok közt bőséggel találhatunk olyan műveket, amelyek nem a galériák falai közt, hanem a természetben születtek, illetve a természeti közeg elemeit vitték be a kiállítótermekbe2. Ugyanakkor – s erre világít rá a Folyamút könyv – nem biztos, hogy jó úton járunk, ha Swierkiewicz élő vízzel festett képeit akciófestészetként értelmezzük. Abban az esetben ugyanis magát az akciót, az alkotó gesztusait, a festés folyamatát, körülményeit kellene tudnunk visszaolvasni a képek által rögzített nyomokból. Itt viszont szemmel láthatóan nem erről van szó, hanem az egyes képeken belül is különböző idoszakokban egymásra rétegződött, alkalmasint egymást elmosó, feloldó, vagy lefedő motívumokról.
E képalkotó metodikáról a pszichológusok által használt fogalom, az ún. önéletrajzi emlékezet juthat eszünkbe. Önéletrajzi emlékezet az, ami újra és újra átmossa, s az adott személyiség rendszerében elhelyezi, majd az újabb és újabb élmények, tapasztalatok fényében a személyiség érlelődésének megfelelő szintjén újra is értelmezi, s egységesíti az időben és térben különböző alkalmakkor felszedett emlékeket. Ebben az értelemben beszélhetünk arról, hogy miközben a Folyamút könyv minden egyes írott, rajzolt, vagy festett motívuma – ha úgy tetszik -, akciója és gesztusa az azokat létrehozó koncentráció következménye, az a hosszabb folyamat, ami egy jó évtized alatt e lapokat egységes képsorrá, könyvvé érlelte, nem ezeknek, hanem a velük párhuzamos meditációs folyamatoknak az eredménye. Így maga a könyv nem elsősorban arról szól, hogy mikor mi foglalkoztatta Swierkiewiczet az elmúlt évtizedben – bár itt-ott ebbe is bepillantást enged -, hanem sokkal inkább arról, hogy hová jutott el, mivé állt mindez össze?
Az egyes lapokat fölül kék, jobboldalt indigó, alul vörös, bal szélén zöld színsáv keretezi. Az észak-amerikai indiánok égtájakat – napjárást, napszakokat – különböztettek meg színekkel. Más megközelítésben lehetne e négy szín-szegély a négy elemre történő utalás is, mégsem hinném, hogy erről van szó. Az azonban egyértelmű, hogy a visszatérő szegélyezés az univerzumra, annak egységére és teljességére utal3.
Az ismétlődő szegélyezésen belül jelennek meg a részben szintén ismétlődő és egymást variáló festett és rajzolt motívumok. Leggyakrabban a bal vagy jobb talp – egy-egy lapon mindig csak az egyik – kékre festett foltjához olykor szárny-szerűen hozzáillesztett bal- és jobb kézfej, ami ugyancsak az adott testrész körülrajzolásával jött létre, s minden esetben sárgára lett befestve. Mintha minden lap egy-egy lépés lenne, ahol – így is értelmezhetjük – nem állunk meg: de mivel a talpnyom mellett mindig ott a két tenyér is, nem annyira a haladásra utal mindez, hanem arra, hogy mintha minden egyes lépésünk a világ újabb és újabb aspektusát tárná elénk. E vándorlás visszatérő, s ugyancsak metaforikus értelemben használt motívuma a folyó, a part, a csónak, s persze maga a bottal a kezében lépegető vándor sziluettje, vagy az olykor meglepő kontextusban felbukkanó nő-alakok, a különleges átváltozásokra képes növények, felhők, a hosszabb-rövidebb szakaszaiban jól olvasható, majd különböző színű foltokban felolvadó szavak, mondatok.
Swierkiewicz kortárs művészetünk utóbbbi négy évtizedének egyik legerőteljesebb és legszabálytalanabb mestere. A Folyamút Könyv különlegessége számomra az, hogy ez ennek a rendkívül gazdag és szerteágazó életműnek az eddigi legderűsebb, legönfeledtebb fejezete. Ritkán akad rá példa mostanában nálunk, hogy valaki a kortárs művészet vonatkozásában is releváns műben ilyen fesztelenül, már-már a mítoszok és mesék bölcsességével közelítse meg azt a valamit, amit – nem is tudom – Útnak, Életnek, Létezésnek kellene mondanom.
Ui: aki ellátogat a Fészekbe, annak javaslom, legyen bátor felnyitni a kiállítótérben álló India-ládát is!
1 VÉTALA – PANCSAVINSAKTIKÁ; a NALORS GRAFIKA Vác és a GMN REPRO Budapest kiadása, 1997
2 ld. a Hórajz című 108. DM-ot a Liget Galériában, 1987 január.
3 Anélkül, hogy a Folyamút könyv színértelmezésében mindezt kizárólagos kódnak tekinteném, szertném megjegyezni, hogy buddhizmus – melynek alapgondolata, hogy minden él -, a különböző élőlényekhez társít színeket. A tibeti buddhizmusban legfontosabbnak és legősibbnek tekintett OM MANI PADME HUM buddhista mantra az OM (az istenek világát jelölő) szótaghoz társít fehér színt; a MA (a titánok világát jelölő) szótaghoz kéket; a NI (az emberek világát jelölő) szótaghoz sárgát; a PA (az állatok világát jelölő) szótaghoz zöldet; a DME (a karmikusan újjászülető szenvedő lelkek, éhező szellemek világát jelölő) szótaghoz bíbort/vöröset; a HUM (a poklok világát jelölő) szótaghoz feketét. Jelentése: OM Ékszer a Lótuszban HUM; vagy Üdv a tudatban a Buddha-dharmának, a szívben kibontakozó Bodhicittának (megvilágosodás-szellemnek), a férfierőnek az anyaölben.