Mostanában mindenki a nagyközönség és a grand art kapcsolatának intenzifikálásáról beszél. A Műcsarnok – vérszemet kapva a szomszéd sikerén – feladja eredeti küldetéséhez való hűségét s négy évszázad francia festészetét mutatja be. A Kogart Ház a londoni főiskola évvégi kipakolását mintául véve karácsonyi művészeti vásárt rendez. A Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs Művészeti Múzeum a Művészetek Palotájába való költözés előtt új píáros munkatársat vesz fel.
A nagyobb kiállítóhelyek bevételnövelő akcióival párhuzamosan a kis helyek az ajándékgazdaság részeként ingyen szolgáltatnak. Cserébe csak a kontextusban való eligazodás otthonosságát kérik. Jó példa erre a Lumen Galéria, mely a Kuplungban nyílt nemrég.
Maga a Kuplung egykori autószerelőcsarnokban található, tágas szubkulturális tér. Meghatározott időre jött létre, biológiai metaforával élve kilenc hónapra plusz-mínusz egy-két hét. Itt telel a Ráckert úri közönsége.
A hatalmas csarnokban tompított fények, asztalok, székek, bárpult, zene. Ez utóbbi komponens változatosságáért Széll Tamás vállal garanciát. A galériát a Lumen Fotóművészeti Alapítvány aktivistái működtetik. A két kis szobából álló kiállító-terep a jobb felső sarokban helyezkedik el. Üvegfallal van szeparálva, s híven a nevéhez itt a legerősebb a fény az egész térben.
Most éppen Koronczi Endre kiállítása látható a dupla fénykockában. A művész saját testét aktivizálja médiumként és egy kép erejéig nővé változik. Északi legendát kanyarít köpönyegként a válla köré, kettős szerepben tűnik fel, dialógust folytat önmagával.
A férfi-figura a szemünkbe néz, bízz bennem, szuggerálja. Női mása a bal alsó sarokra fókuszál, mint aki elszólta magát. Olyan emblematikus, suttogja mellettem valaki. Én hiányolom a szembenézést, a kétoldali támaszt, mindazonáltal igazat adok az előttem szólónak.
A nemek közötti átjárhatóság kérdése napirenden van az ajándékgazdaság más budapesti fiókintézményében is. A Vízivárosi Galériában Koroknai Zsolt ugyancsak saját testével operálva hajt végre transzmutációt.
Ennek az átváltozásnak azonban egészen más hangoltsága van. Sturcz János ihletett interpretációja szerint itt a művész fényrúzs segítségével pásztázza az angyali üdvözlet alapvetően feminin terét. Megszemélyesít, megtisztít. „Nem az fertőzteti meg ami szájon bemegy.„
A galéria terébe történő alászállást Erdélyi Gábor szelíden pontos képei övezik. E gyöngyként csillogó morzsák megtisztítják a szemünk, Koroknai vállalja a szájat, ketten együtt a kiállítás címe szerint pedig a fülünket tisztítják meg.
Tiszta tekintettel és szájjal, fülemre húzott sapkával járkálva a szállingózó hóesésben azt sem tudom eldönteni, fiú vagyok-e vagy lány. Kibúvóképpen megállapítom, hogy a művészetnek jót tesz az intim környezet.
Ha fiú lennék, Woody Allen arckifejezését ölteném magamra, ha lány lennék, akkor Bárdos Deák Ágiét és növelném a tétet. A háború alapvetően zajos, maszkulin terében a katona spermasejtként hatol a győzelem felé, miközben kicsik a túlélési esélyei. Innen nézve a háború bele van kódolva az élet rendjébe. Ma béke van, holnap háború, az ember szíve mégse szomorú. Rózsikám, Józsikám, Julikám, Brigikém, Pistikém, Katikám, ilyen az élet.