„Derkovits-ösztöndíjasként elfogadnád-e a Kogart Gyűjtemény vásárlási szándékát?”
Asztalos Zsolt:
Örömmel elfogadom a műtárgyvásárlási szándékot.
Állok elébe, köszönöm:
06 20 955 66 66
Fischer Judit:
nem.
igen, ha valami kifejezetten az ügyre reagáló, frappáns dolgot találnék ki.
is. arról beszéltünk pár napja a Mikivel, az összes derkós felajánlhatná, hogy amit megvenne a kogart, azt eladná valami más közgyűjteménynek (akik ezzel az unfair-play-el hátrányba kerültek), úgyhogy minden 3 forintból a művész 2-re nem tart igényt.
Kerekes Gábor:
Nagyon homályos ez az egész ügy számomra, próbáltam követni az események alakulását, de esküszöm, még mindig nem értem!
Kovács Gábortól már megszokhattuk, hogy a vastag bukszájával mindig felkavarja az amúgy állóvízben fekvő kortárs művészeti színteret. Ez tök jó PR és marketing fogás az ő részéről, de miért jó vajon mindez a művészeti színtérnek?
Hallottam, hogy többen közfelháborodásuknak adva hangot elkeztek aláírásokat gyűjteni — ez vajon megoldás?! Szakmai összefogás híján történhetnek meg ilyen dolgok, utólagosan ez már nem sokat tesz hozzá, inkább csak az ő malmára hajtja a vízet, amíg napirenden van a téma. Egyszerűen nem értem, kinek és miért jó ez, mert a kívülállók szemében megint csak azt láthatjuk, hogy a sok ingyenélő művész megint a mi pénzünkön élősködik. Holott ez egyáltalán nem így van. Amíg nem alakul ki egy egészséges piaci szituáció, addig az ilyen „kezdeményezések” csak rontanak a helyzeten.
Azt sem értem, hogy miért éppen az állam által támogatott ösztöndíjasoktól kell vásárolnia? Úgy tudom, az ő ízlése egyáltalán nem ez a műfaj, vagy lesznek szakértők, akik javasolni fognak neki – és azt el is fogja fogadni? Mert ezt már egyszer eljátszotta.
Az állam részéről meg az a nagy butaság, hogy miért nem vállalja fel jobban ezt a helyzetet, ha már ad 30 embernek évente (70.000Ft bruttó!/hó) zsetont és egy kiállítási lehetőséget (ami csoportos és kötelező!), miért nem költ egy kicsivel többet az egészre és utaztatja a kiállítási anyagot külföldre a Magyar Intézetekbe. Itthon a szakmán kivül nem sokan vágják, hogy mi ez az egész Derko. Ezt sokkal jobban fájlalom.
Megkeresésed nélkül is azon az állásponton vagyok, hogy ilyen homályos ügyekben nem szeretnék részt venni. Egyáltalán nem állok jól anyagilag és még sohasem adtam el műtárgyat, de így nem is szeretnék.
Király András:
Ha ez az a pénz akkor nem!
Jó lenne, ha egységesen senki se, mert csak úgy ér valamit!
Kokesch Ádám:
nem.
jó lenne, ha a derkósoktól vásárolnának és az is jó lenne, ha az ösztöndíj összegének több köze lenne a mai anyagi realitásokhoz (nem éri el a minimálbér összegét pl.), de elsősorban az lenne jó, ha létezne(-ének) élő, működő kortárs közgyűjtemény(ek), rendszeres fejlesztéssel, vásárlásokkal, letétekkel, kiállításokkal, szakmai alappal, nyilvánossággal — presztízzsel. ezt nem lehet kiváltani, „megúszni” egy magát hárommiliárdosnak hirdető alapítványnak átutalt X millió forninttal, pláne, hogy az alapítvány „születésének” körülményeire még a rövid pár év távlatából élénken emlékszünk, mert azóta sem sikerült tisztáznia magát, céljait, identitását.
Mécs Miklós:
nem.
igen, ha valami kifejezetten az ügyre reagáló, frappáns dolgot találnék ki.
is. arról beszéltünk pár napja a Judittal, az összes derkós felajánlhatná, hogy amit megvenne a kogart, azt eladná valami más közgyűjteménynek (akik ezzel az unfair-play-el hátrányba kerültek), úgyhogy minden 3 forintból a művész 2-re nem tart igényt.
Németh Hajnal:
100 alkotást 5-10 millióból? akárhogy számolom, az alkotásonkánt átlag 75 000 HUF!!!!, ez még a lenyomott magyar árakhoz képest is ALACSONY! Nem tudom, melyik Derkós alkotó adná el a munkáját szívesen ennyi pénzért. Vagy akkor most a művészek is támogatják a Kogart-ot, hogy az szinte ingyen juthat kiemelkedő kortárs alkotásokhoz?
Részemről ez egy egyszerűbb alkotás anyagköltsége, ennyiért semmit…
Mindenesetre ez nem a művészek támogatásáról szól — mint ahogyan azt az OKM olyan hízelgően meghatározta. Itt valaki — valakik nagyon nincsenek tisztában —, vagy nagyon is tisztában vannak valamivel. Szerintem meg tisztázni kéne, hogy akkor ez most kinek hasznos és ennek fényében megvilágosodva átírni a számokat. Arról a tényről, hogy az OKM 50 millával támogatja Kogart-ot, egyéb — egyébként fontos — művészeti szervezeteket pedig ennek töredékével, vagy még azzal sem: no comment.
Szász Sándor:
a jelenlegi tájékozodási lehetőségeimet kimerítve úgy gondolom, hogy a Gyűjtemény vásárlási szándékát nem fogadom el.
Szörényi Beatrix:
Adott körülmények között nem.
Visszautasításom nem a nemzeti gyűjteménynek, kogart személyének szól elsősorban, hanem a magyar államnak (kulturális minisztériumnak), mely ezzel a megegyezéssel véleményem szerint nem képviseli kellőképpen a magyar kepzőműveszeti szcéna érdekeit és ezáltal saját érdekeit sem.
Tarr Hajnalka:
nem
Tibor Zsolt:
A meglévő információimra hagyatkozva a petíciót napokkal ezelőtt aláírtam. Teljesen apolitikusan (ami természetes állapot számomra), ez részemről egy, a jelenség elleni állásfoglalás. A Kogart-tal alapból nincs bajom, információval nem rendelkezem róluk (magánszféra), nincs kapcsolatom velük, ám a helyzetet ebben a formában, ismereteim alapján, nem tudom elfogadni. Attól tartok, hivatalos részről nem csak a hiányos kommunikáció a ludas, egész egyszerűen nem számoltak a teljes, kortárs munkákat is bemutató közgyűjtemény-palettával. Más intézményekről, kezdeményezésekről nem is beszélve. Ez tendenciának tűnik. A „kultúra” támogatása önmagában is kényes téma, persze.
Vécsei Júlia:
Derkovits-ösztöndíjasként nem fogadám el a Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény részéről érkező vásárlási szándékot.