A szerző képtelen a szörföst idén nyáron galéria-látogatásra rávenni, július végére is csak annyit tudott elérni nála, hogy küldjön egy képeslapot a pesti edzőtáborból: mostanság egyedül a hirtelen burjánzásnak indult kerthelyiségek tartják mozgásban a sportembert. A használaton kívüli bérházak udvarain megjelent laza alkohol divíziók házfoglalósan undergroundos dizájnja, más szóval a gettók természetes adottsága, a rohadó vakolat, a könnyed dohszag és a lomtalanított bútorok mintegy szükséges alapfeltételei a kocsmaművészetnek.
Történeti szempontból – a szerző majdnem használhatatlan memóriája szerint – a utóbbi években a Pótkulcs volt az első hely, ahol ez a mikroklíma biztosított volt haladóbb művészet, pl. a holland Kamiel Vershuren anyagának bemutatására. Emellett évek óta iskolázódnak a fiatalok a Süss Fel Nap pincéjében, Saso mester néha valóban briliáns, enyhén fantasy-s fal- és asztal festményein. Aztán úgy két éve az első bérház-udvari mulató, a Szimpla kert adott lehetőséget a kocsmaművészet megtelepedésének: a korrekt falfestmények mellett megemlítendők az akkoriban itt turnézó holland flu vírus matricái is, melyek a művészmatrica műfaj első darabjai voltak a pesti szcénában; tavaly viszont a szörfös tesója rejtett el pár gipsz gombot néhány kert mellékhelyiségében…
Jelen helyzet pedig kifejezetten bíztató, határozottan kifelé mutat az ingerszegénységből.
A Mumus nevű szórakozóhely néhány utcafronti helyiségét galériának keresztelte el, ahol veterán pesti street art szereplők (1000%, Merev és Torz, stb.) alakítottak ki maguknak egy kis szentélyt:
Stencil montázsok vásznon, az utcákról már ismerős motívumokkal (mint a nagyítástól szétcsúszott férfi fej, a buta 50-es évekbeli illusztrációk, stb.), szürkés/feketés/bronzos komor rohadó színvilággal, amely kiválóan illik a penész-logikára alapozott műfajhoz. Hasonlóképp remek sorozat az a kukázott alapanyagokra festett evolúciós sor barnás tónusával, A mely egy kövér csecsemő portréval indít és idősebb barátságtalan figurákkal folytatódik. A komor színű rajzos festmények, talált szemetek és korábbi utcai megmozdulásaik fotódokumentációjának egybeépítése egyetlen fallá a szörfösben Barry McGee San Francisco-i művész munkáit idézte fel, akit a kesernyésen beteg olaj miniatúrákból, direkt amatőr akció fotókból és talált utcai hirdetésekből épített képhalmazai egészen a MoMA-ig juttattak [lásd: szörf XXVI. »» + szörf XXX. »»]. Javasolta is a szörfös a szerzőnek, hogy a rengeteg közös jegy alapján érdemes lenne e stílust mondjuk ’hip hopism’-nak nevezni. A nemzetköziség mellett szól az a politikus, Bush- és háborúellenes fénymásolat montázs is, mely szerzőjének vállát Bálint Endre bizonyára elismeréssel paskolná meg.
S bár a dekorból kihagyta volna a pollockos falfröccsit és az egyéb festett guberált tárgyakat, a szörfös kifejezetten erősnek érzi ezt az organikus szemét-esztétikából gyúrt anyagot. S hogy a matricás srácok mennyire Barry McGee-hez hasonló ívet írnak le, hogyan intézményesül a könnyed gerilla attitűd, mutatja, hogy a Műcsarnok büféjének falát is teletapétázták műveikkel a közel múltban.
A Mumustól egy utcányira levő Tetthely is büszkélkedhet néhány klasszikus utcai harcos alkotással: egy Derrick-freskóval Nikon tól, ill. a számos vérprofi graffitivel [I., II.] a Filatori gát HÉV megállóját lopják be a 6kerbe.
Vendéglátós hip hop – még több jégkockát a hosszú lépésbe!