Pénz, siker, egyebek. Ha képzőművészeti csecsebecsék, műtárgyak készítése révén szeretne a tisztelt olvasó hírnévre, valamint nem utolsósorban jelentős anyagi jólétre szert tenni, két recepttel is szolgálhatunk. Mint minden áru, így a kereskedelmi forgalomba kerülő képzőművészeti objektum is a mennyiség/minőség koordinátarendszerének foglya. Vagy jó sokat dobunk piacra, aránylag olcsón, vagy pedig kis példányszámban dolgozunk, viszont magas minőségű és exkluzív szériákat állítunk össze. Suzuki versus Jaguar – a tömegigény jó alapos kielégítése, avagy a felső tízezer lenyúlása. Mindenki maga dönti el, hogy tömeg-, vagy királygyilkosság révén kaparintja meg a hatalmat. A tárgylemezre két preparátumot helyeztünk. Egyikük milliók művésze, másikuk milliomosoké. És mindketten milliomosok. Ha a www.mediaarts.com honlapra tévedünk, a műtárgy- biznisz legjobban működő amerikai rendszerével ismerkedhetünk meg. A kaliforniai székhelyű, 1993-ban alapított Media Arts Group Inc. egyedülálló szisztémával hódította meg a művészeti piac egyik legnagyobb vásárlórétegét, a keresztény középosztályt. A cég a vászon és papír alapú litográfiák, művészeti ajándéktárgyak piacvezetője, 1994-ben a NASDAQ-on, 1998-ban a New York Stock Exchange-en debütált. Termékeit háztartások millióiba juttatta el, 1997-ben 47 millió, míg 2000-ben 138 millió dolláros bevételt könyvelve el. A 193%-os növekedés három alappillére: design, kivitelezés, kereskedelem. Mit jelent ez a gyakorlatban?
A Media Arts Group sikere Thomas Kinkade (1958) nevéhez fűződik. Kinkade a nyolcvanas évek elején „robbant
be” a kaliforniai műkereskedelem élvonalába keresztény indíttatású, misztikus képeivel. Aszkétikus önfegyelemmel
eltekintek a képek hermeneutikai elemzésétől, a művek reprodukciói minden bizonnyal magukért beszélnek. Azt
mindenesetre már most leszögezhetjük, hogy hazánk szülötte, Szász Endre avantgárd nagymester a kaliforniai piktorhoz
képest. 1989-ben alapította Lightpost Publishing néven első cégét, mely műveinek terjesztését hivatott szolgálni. A
Lightpost Publishing képezte a Media Arts Group bázisát, mely öt év kemény munkája után, egy lényegesen dinamikusabb
rendszert használva, elkezdte ontani a zöld hasú disznókat. Kinkade kereskedelmi védjegye a „Painter of
Light™", azaz a „Fény Festője” lett. Ezt a logót találjuk a http://www.thomaskinkade.com nyitó
oldalán is, mely „hivatalos” site-ként felvonultatja az e-commerce teljes arzenálját. Az interaktív
katalógus böngészése közben megtudhatunk minden apró részletet az alkotóról. A lényeg, hogy Thomas, ez a szimpatikus,
életerős férfiember csak a családjának él, hazaszerető, keresztény állampolgár, aki minden képében elrejti feleségének
monogramját, s így minden vászon – amellett, hogy a remény, a hit és a szeretet örökérvényű szimbóluma – egyben
szerelmes levél is. A „mission” világos, érthető. Aki részesülni szeretne a „Fény"-ből, azaz
minden vágya, hogy egy Kinkade lógjon a nappalijában, könnyűszerrel becserkészhet egyet a 350 T.K. Gallery egyikében.
A terjesztési rendszer az AmWay és a hasonszőrűek révén Magyarországon is ismerős. A galériák, azaz regionális
központok mellett 4500 dealert foglalkoztatnak, akik megfelelő tréning után (T.K. életrajza oda-vissza, mi a különbség
az olajfestmény és egy reprodukció között, stb.) jogosultak némi zsebpénzhez jutni, ha sikerült elpasszolniuk valamit.
Miután a cég dinamikus terjeszkedik, az érdeklődőknek csak egy motivációs levelet, valamint egy cv-t kell eljuttatniuk
az „Osszuk meg a Fényt” ügyosztályra (Share the Light Department) és pikk-pakk nemzetközi dealer-ré
válhatnak. A rendszer másik jellegzetessége, hogy kizárólag reprodukciókat, illetve ajándéktárgyakat, könyveket,
naptárakat forgalmaz, tíz és tizenötezer dollár közötti árakon. Az olajnyomatok, litográfiák Kinkade szignóját viselik
ugyan, de maguk a festmények nem kerülnek forgalomba, hanem utazó kiállítás formájában járják az Államokat. A Media Arts Group immár tíz éve pörgeti Kinkade nevét, így lassan ideje volt, hogy Amerika
„leggyűjtöttebb” élő művésze (most collected living artist) mellett újabb „brand"-ekkel
frissítsenek a kínálaton. A „Fény Mesterei” galériákban (Masters of Light Galleries™
) megtalálhatjuk Kinkade méltó vetélytársainak munkáit is. Így megismerhetjük a „Napfény Világát",
Howard Behrens révén (A World of Sunlight™), míg a „Felfedezés Szellemét” Robert Lyn
Nelson (The Spirit of Discovery™), a kortárs tengerészeti művészet (modern marine art
movement) nagy alakja közvetíti számunkra. A következő művész csak annyiban hasonlít az imént taglalt amerikai kollégájához, hogy neki sem lesz egyhamar retrospektív kiállítása a Guggenheimben. (Bár nem lenne szabad ilyen elhamarkodott kijelentéseket tenni…) Andrew Vicari neve éppoly ismeretlenül cseng az „art world” szakavatott tekintélyei számára, mint a Media Arts Group sztárjaié.
Az olasz bevándorlók leszármazottjaként, Wales-ben született Vicari számára hazájában nem sok babér termett. Bár londoni tanulmányai során Francis Bacon volt mestere, a bohém festő nem tudott túllépni a „korrekt portretista” kategórián. Az 1974-es esztendő hozott fordulatot pályafutásában, amikor egy állítólagos véletlen folytán Rió helyett Riyadh-ban, Szaúd-Arábiában landolt a repülőgépe. Snitt, és a következő pillanatban már a szaúdi udvar hivatalos festője. Elmondása szerint forradalmasította az iszlám világ vizuális kultúráját, miután tizennégy évszázados tiltás után újra meghonosította az emberábrázolást. Sorozatban gyártotta a királyi család tagjainak képmásait, a tradíciókhoz hű sííták legnagyobb felháborodása ellenére. A „királyok festője, a festők királya” ezenkívül az Interpol és a francia elit-rendőrség, a CRS hivatalos festője címmel is büszkélkedhet. Nagy-Britannia legkevésbé ismert, de legjobban fizetett festője jelenleg a tizennyolcadik helyen posztol a leggazdagabb szigetlakók top-listáján, Paul McCartney mögött, Anthony Hopkins előtt. Szaúd-Arábiában három múzeumot is felhúztak már Vicari művei számára. Kínában ő volt a negyedik nyugati művész, akinek retrospektív tárlat keretében mutatták be a munkáit – csak Rodin, Miro és Chagall előzték meg. 1991-ben újabb megbízást kapott a szaúdi udvartól: örökítse meg a kuvaiti háború eseményeit. Az ultimátum átadásának napján, 1991. január 15-én már a szaúdi fővárosban találjuk Vicari-t, aki teljes gőzzel vetette bele magát a háborús eseményekbe. A munka az Öbölháború lezárulta után is folytatódott. Tíz év leforgása alatt 225 olajfestményt készített, melyek között nem ritka a 10 méter magas tabló sem. A monumentális sorozat utolsó darabjait tavaly adta el egy szaúdi cégnek 28,6 millió dollárért. Ezt megelőzően egy szintén helyi illetőségű herceg vásárolt tőle 24,31 millió dollár értékben. A hatvanas éveit taposó művész „From War to Peace in the Gulf: The Liberation of Kuwait” című sorozatával elnyerte a Szövetségesek tetszését is. General Schwarzkopf annyira beleszeretett Vicari által megfestett arcképébe, hogy a művésznek ajándékozta katonai sapkáját, aki azóta is abban pózol, ha grandiózus képeit fotóztatja. A siker ellenére Khaled bin Sultan bin Abd al- Aziz herceg, aki a szövetséges haderők szaúdi vezetőjeként a megbízást adta, 1992-ben meggondolta magát és pár portré megvásárolása után le akarta állíttatni a projektet. Miután Vicari már több százezer dollárt fektetett alapanyagokba, nem volt igazán feldobva a hírtől. De az sem segített kedélyállapotán, amikor megtudta, hogy iraki szimpatizánsok vérdíjat tűztek a fejére. 1997-ben egy japán üzletember közvetítésével Teherán akarta megszerezni az egész kollekciót, potom hétmillió dollárért, csak azért, hogy az iráni főváros főterén elégethessék a Korán tanításait semmibevevő „gyaur” mázolmányait. Dacolva a kihívásokkal Vicari megtartotta és hét lakat alatt őriztette a sorozatot monacó-i otthona közelében. A herceg csak tavaly gondolta meg magát és végül legombolt 24,31 milkát, dollárban, 125 festményért. A kalandregénybe illő sztori mellett elhomályosulna egy esztétizáló elemzés. Az expresszív gesztusokat és drága italokat kedvelő Vicari munkássága természetesen nem merült ki ezen militáns témákban, így portréfestőként is aktív éveket tudhat a háta mögött. Már megörökítette François Mitterrand, Sophia Loren, valamint a „nagy” Mao arcképét. Tervei között Vlagyimir Putyin szerepel az első helyen. Legutóbbi sorozata az arabs telivérek kultúrtörténetét dolgozta fel. Mit fűzhetünk még ehhez? Ha a célközönség ismert, a siker garantált.
Források: Andrew
Vicari |