 |
Múzeumi helyzet
|
Látszólag könnyű feladat bírálatot mondani egy új múzeum koncepciójáról, de egyáltalán nem könnyű egy olyan koncepciót kidolgozni, amely a múzeumi és művészettörténész szakma előtt megállja a helyét.
Ha André Malraux nyomán kialakítható lehetne egy „musée imaginaire”, az ideális modern magyar múzeum…
Az első teendő mindenképpen annak tisztázása, hogy milyen céllal jön létre az új intézmény, illetve milyen megkülönböztető jegyeket tud felmutatni a már létező intézményekkel szemben.
A cél már előljáróban világos: az új intézmény „a 20. századi magyar képzőművészetmúzeuma”. Azé a huszadik századé, amely egyes vélemények szerint a múlt század utolsó évtizedében elkezdődött, mások szerint az első világháború körül datálódik.
És hogy meddig is tart, legalább is a képzőművészetben, még pontosabban a magyaréban? Itt megint szokás a nyolcvanas évek fordulójáig menni, vagy a politikai rendszerváltozás idejéig, vagyis a kilencvenes évekig.
Bellák Gábor koncepciója szerint az 1910 és 1980 közötti hetven évről van szó, mely periódus eleve problematikus, hiszen a modern/modernista művészet, a nemzetközi szakirodalomban „klasszikus modern”-ként definiált izmusok magyar megfelelőivel kellene indítani, és kérdés, hogy helyes-e lezárni egyáltalán. Nyilvánvalóan megköti Bellák kezét az a körülmény, hogy mindenképpen a Vasilescu-gyűjtemény középpontba állításával, illetve a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításon jelenleg nem szereplő festészeti anyagából válogatva igyekszik megoldani a kérdést. A kortárs művészettel pedig egyre több új, múzeális jellegű gyűjtemény, alapítványa, galéria foglalkozik, nyilván ezért koncentrál az említett hetven évre.
Jól tudjuk, hogy az MNG 20. századi állandó kiállítása is felújításra szorul, tehát ismerni kellene az új állandó kiállítás koncepcióját ahhoz, hogy kiderüljön, milyen 20. századot kíván a közönség elé tárni a magyar képzőművészet legnagyobb közgyűjteménye.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogyan lehet vonzóvá tenni a 20. századi magyar képzőművészetet emblematikus főművek hiányában, mikor ezek jórészt már közgyűjteményben vannak? Ezzel nem azt állítom, hogy a raktári anyagban, vagy főként a nagy magángyűjteményekben nincsenek gyöngyszemek.
Feltűnő és érthetetlen ezen kívül a szobrászat teljes hiánya a koncepcióból.
Bellák is érzi, hogy az általa felvázolt tervezet nem alkalmas a művészettörténeti folyamat súlypontjainak bemutatására, ezért fordít egyet a hagyományos múzeumi szemléleten, és a Tate Modern mintájára tematikus konfrontációt javasol. Ez természetesen lehet nagyon érdekes is, de nagyot lehet bukni is vele: lásd a párizsi Centre Pompidou-ban a Musée d”art moderne első kiállítását a felújítás után. Szegény Werner Spiess ezzel saját Waterloo-ját készítette elő.
Visszatérve az MNG raktári anyagára, alig néhány fontos mű található jeles művészektől a listán, és túl sok a második, harmadik vonalba tartozó művész/mű.
– 2 –
Ami a Vasilescu-gyűjteményt és azon belül is Ország Lili anyagát illeti, a Labirintus kiállítása is problematikus. Tudjuk, hogy a BTM kiállítása Ország Lili sajnálatosan korai és váratlan halála után jött létre Deim Pál közreműködésével, de nehezen tekinthető egy autentikus Ország Lili-installáció forrásának. Arról nem is beszélve, hogy darabjai különféle más közgyűjteményekben vannak. Ország Lili művészete fontos a 20. századi magyar történetben, de éppen ő tiltakozna legjobban, ha ennyire a középpontba kerülne.
A saját anyag hiányával is lehet a letétekre és magángyűjteményekre alapozott múzeumot csinálni, erre van példa Európában is: a brémai Museum Weserburg, az egykori kávéraktárból alakított múzeum például ilyen. Nagy magángyűjteményeket mutat be hosszabb átfutási idővel, megkímélve így a gyűjtőt a raktározás költségeitől.
Végül is mindenképpen célszerű lenne pályázatot kiírni a koncepcióra, esetleg mindjárt igazgatói pályázatot, meret így mód lenne a különféle elképzelések értékelésére. Valószínűleg olyan terepen mozog a 19. század művészetében valóban otthonos, szellemes és jó szakember Bellák Gábor, amely számára nem eléggé otthonos. Érdekes lenne a Galéria más fiatal szakembereinek véleményét is megismerni, pl. a Magyar képzőművészet a 20. században c. könyv szerzői közül Szücs György és Zwickl András álláspontját.