Young British Art

1. Recesszió
– minden bosszantóan függ a pénztől –

Az 1989-91 között végbemenő radikális változás a brit művészeti életben nemcsak egyszerűen annak tudható be, hogy a művészek elhatározták, népszerűbbek lesznek, hanem racionális gazdasági okok is ebbe az irányba terelték őket.
A korábban virágzó művészeti magánpiac befagyott 89-ben a japán gazdasági buborék kipukkanása okozta recesszióval. Galériák zártak be vagy fogták vissza erőteljesen tevékenységüket, néhányan pedig a drága nemzetközi sztároktól a jóval olcsóbb fiatal belföldi művészek felé fordultak.
A másik oldalon, a művészeknél halmozódtak otthon az eladatlan munkák. Páran áttértek az objektekről a temporális projektekre, mint performance vagy installáció, mások pedig saját maguk kurátorai lettek, kiállításokat szerveztek azokban a használaton kívüli ipari terekben, amelyek a recesszió miatt hirtelen megürültek.
Az YBA szemszögéből nézve meghatározó még két másik tény is. Egyrészt, hogy Charles Saatchi a recesszió és házassága felbomlása miatt kénytelen volt megválni a biztos értékű amerikai-európai kollekciójától, s inkább fiatal britek olcsóbb munkáit kezdte el gyűjteni. Másrészt meghatározó volt a Turner Prize profiljának megváltozása 1991-ben, a korábbi szponzor csődje miatt. Az új támogató a Channel 4 lett, s hogy a tévécsatorna stílusába jobban illeszkedjen a díj, lefektettek néhány új szabályt. A felső korhatárt 50 évnél húzták meg, a nyertesek pedig általában 30 körül voltak, a jelöltlistát négy főre vitték le és a díj összegét megduplázták. Az eredmény egy MTV díjátadáshoz hasonló egészestés médiaesemény lett.

2. A csapat
Damien Hirst, Gary Hume, Tracey Emin, Gavin Turk, Sarah Lucas

A Young British Art nem mozgalom, nem volt/nincs közös programjuk. Egyszerűen a legtöbben a 80-as évek végén együtt jártak a Goldsmiths College-ba, Anglia egyetlen művészeti iskolájába, ahol nem létezik a szakok hagyományos felosztása, hanem a diákok kedvük szerint dolgozhatnak az egyes médiumokban.
Közülük néhányan elkezdtek maguknak kiállításokat szervezni. A legelső ilyen 1989-ben az azóta mítosszá nőtt „Freeze", egy üres raktárban, dél- Londonban került megrendezésre Damien Hirst vezetésével. Profin kivitelezett kiállítás volt, a meghívottak listáján sok nagy potenciális támogatóval.
Az eddig szokatlan művész-kurátorkodás gesztusa autenticitást kölcsönzött ezeknek a kiállításoknak. A művészek szabadon válogattak egymás munkáiból, elvileg kereskedelmi vagy más külső szempontoktól mentesen.
1992-ben a Saatchi galériában rendezett „Sensation” c. kiállítás után ragasztották rá a Young British Art (YBA) elnevezést az ott fellépő csapatra és az új szemléletre. Trenddé sajátos attitűdük és nyelvezetük, valamint a médiához való új viszonyuk által nőtték ki magukat.

3. Sajátos kódrendszer
„b.meg” művészet

A thatcherizmus a környezetükhöz való durván szkeptikus hozzáállást nevelte ki belőlük, szakítva az idősebb generáció metaforikus művészetének hagyományával. Az Angliában korábban megszokotthoz képest keményebb, egyszerűbb és nihilista nyelvezetet kezdtek használni. Közvetlenül akartak szólni az emberekhez, nem a művészet magaslatairól. Őszintén, „a világot minden borzalmával és szépségével együtt akarják bemutatni és nem kényeztetnek komolytalan kritikákkal” (Julian Stallabrass). Témáikat nem aprózták el: Valóság, Igazi Élet, Igazi Művészet, Hétköznapi Emberek.
Az anti-elitista stratégiának köszönhetően munkáikat látványos apolitikus, piacbarát csomagolás és könnyen emészthető konceptuális/álkonceptuális tartalom jellemzi. A hirdetések taktikáját használva gyorsan, első pillantásra hatnak, amolyan vizuális egysorosok. (Saatchi, a reklámszakember, aki az YBA első számú gyűjtője, ízlése rányomta bélyegét az egész trendre: egyszerűen szereti ezt a hirdetésszerű művészetet.) A médiakonform üzenetek gyorsan eljutnak, könnyen érthetők. Mint jó tömegkulturális termékek, különböző szinteken egyszerre beszélnek az egyes társadalmi rétegekhez. Befogadásukhoz nem kell speciális művészettörténeti műveltség, az alkotók a témákat, nyersanyagokat a tömegmédiumokból veszik.

E jegyek alapján például Julian Stallabrass az egész tendenciát nem YBA-nak nevezi (mivel az szerinte se nem fiatal, se nem brit), hanem high art lite-nak.