Városmegújítás

Lord Foster előadása kissé távolról érkezik a programban foglalt spektrumhoz képest. Legalábbis látszólag. Az előadást magát leginkább egyfajta melléhelyeződésként lehetne felfogni és ekként adhatnánk meg a maga helyiértékét is.

Norman Foster alapítója a nevezetes Foster Co.-nak, mely eddigi munkái között tudhatja egyebek mellett a Hong-Kong-i repülőtér, a frankfurti Commerzbank épületének, valamint a Reichstag rekonstrukciójának tervét. A frankfurti banképület talán az első azon ökológiai megfontolásoknak megfelelően kidolgozott tervek sorában, amelyek megvalósítják Foster építészeti „ars poetica”-ját: egybenyitni a külső és belső tereket, megindítva ezzel a nagyvárosiasodásra oly kevéssé jellemző kommunikációt a publikus és a privát szféra között. Ugyanez a vezérelve annak a nagyszabású, a történelmi múlttól terhes vállalkozásnak is, amit a Reichstag rekonstrukciója jelentett. Az üvegkupola olymódon nyitja meg az épület belső tereit, hogy azzal a Reichstagnak mint szimbólumnak a tartalmát is feltöri, megteremtve egyfajta időbeni értékáthelyeződés lehetőségét.

A szakmai koncepció része, hogy Foster az építészetet egy olyan háromdimenziós képzet tapasztalatára és működtetésére alapozza, mely már pusztán azért is megkerülhetetlen, mert benne és általa éljük életünket. E tér meghatározza mozgásunkat, a dolgok használatának módját, megnyitja, ellenőrzi, vagy éppen bezárja szociális viselkedési formáink „kapuit”. A virtualitással való kapcsolódási lehetőséget Foster a háromdimenziós kép-képzet e normatív funkciójában látja. A háromdimenziós terek és a mesterséges intelligencia megteremtése kezdettől fogva eggyé olvadt.

Elegendő itt talán azokra a struktúrákra gondolnunk, melyek a mesterséges értelemképződést feltételként a talán legbonyolultabb érzékszervünk, a szemünk információ- artikuláló képességéhez kötik. Az információ tárolásának és kezelésének megkönnyítését célzó szoftverfejlesztő cégek egyre inkább a térszerű elrendezés irányába mozdulnak, alkalmazva azokat a pszichológiai eredményeket, amelyek a hétköznapi élet érzéki/érzékszervi kommunikációjának vizsgálatára vonatkoznak. Természetesen ez a szemléletmód határozza meg azokat a játékokat is, amelyek civilizatorikus, stratégiai elemeket vonultatnak fel. Kissé közhelyszerű fordulattal élve talán az információ térnyerésének nevezhetnénk ezt a folyamatot.

Foster előadása épp ebből a szempontból válik tartalmilag telítetté. Felsorakoztatja azokat az egyébként mára már nemcsak megszokott, de el is várt elveket, amelyek építészi koncepcióját keretek közé vonják: a tér élet-, belakott térré alakítása, időbeli kommunikáció hagyományos és új életformák között, a már említett külső és belső tér egybenyitása, valamint az „organikus”-nak egy olyan fogalomváltozata, amely elszakad a naturalista, organicista felfogásmódtól.

Az infrastruktúra, azaz a már orientált, fragmentált, irányított és alkalmazott tér részévé kell váljon az épületeknek. A városi élet minőségét ugyanis alapvetően nem az egyes épületek, hanem az általuk létrehozott tagolt tér határozza meg. Ezért az épületek létrehozásában, a belső terek képzetének kialakításában az infrastruktúra tapasztalata a döntő. Ez azonban önmagában még nyilván nem elegendő. Ezzel ugyanis csupán annyit mondanánk, hogy a „belső” puszta leképzéses viszonyban kell álljon a „külső”-vel, prioritást biztosítva mindannak ami a városképet képpé teszi. Foster célja viszont valami más: az egybenyitás felszámolja ezt a kettősséget, s az egyensúly megteremtését ökológiai elvek teszik lehetővé.

Itt leginkább a terek átláthatóságára, átjárhatóságára kell gondolnunk és nem csupán a környezetszennyezésre, vagy gazdaságossági szempontokra. A külső és belső tér egybenyitása magával hozza azt a fajta „ratio naturale”-t, amelyből az „organikus” fogalmának átértelmeződése fakad. Jó példát szolgáltatnak erre Foster munkái. Lényeges kiemelnünk az előadásból, hogy a terek megnyitása nem nélkülözi az időbeliség aspektusát sem. Foster élet- és térhasználati módok kontinuitásának megteremtésére is törekszik, mégpedig úgy, hogy megőrizze azokat a szimbolikus elemeket, struktúrákat, amelyek jelentésessé teszik életünk közegét. Így válik folyamatosan alakulóvá, működésében megmutatkozóvá az a szintaktikai egység, amit urbánus térképzeteink hoznak létre, melyeknek központi energiaforrása Foster elképzelésében mindig a szociális elevenség.

A kontinuitás megteremtésének igénye kiterjed a „természeti”/”mesterséges” (technológiai) ellentétpárra is. Foster látásmódját azonban leginkább az előbbi határozza meg. Sajátos módon követi ezzel az angolszász gondolkodás empirista hagyományait, talán nem szándékosan, de következetesen igazítva a virtualitás fogalmát a „valósághoz”. Térképzeteinket ezek szerint még mindig a realitás tapasztalata alakítja, a virtualitás pedig leginkább csak közelíthet ehhez a tapasztalati forráshoz. A virtuális terekkel kapcsolatos elképzelései mögött ott rejtezik a konceptualitás és a tapasztalat révén kontrollálható valóság, valóságos tér szétválasztottsága, bizalmatlansági indítványt nyújtva be ezáltal a realitást relativizáló virtualitással szemben.

http://netzspannung.org/media-library/

Az összefoglalót Veres Zoltán készítette.