László Zoltán véleménye

Valóban úgy van, hogy Magyarországon a művészet intézményrendszere többet tehetne a kortárs magyar művészet külföldi kapcsolatainak a kialakításáért. A kérdés, hogy ez az állapot csak ezen múlik-e? A jelenség valóságos képét, komplexitását egy írásban nem lehetséges kifejteni, a probléma mint fantom közöttünk van, de nehezen megragadható.

Egy intézmény lehet privát vagy nyilvános. Az előbbi ritka, nem is lehet nagyon kritizálni ezt, és úgy anyagilag, mint erkölcsileg a saját szakállukra dolgoznak. A probléma az olyan közérdekű intézményeknél van, amelyeknek működése nem kielégítő. Ezeket felelősségre lehetne vonni, mivel megbízatásuk a közügyet szolgálja. Nem kielégítő működésük részben a vezető személyeken múlik, de sok esetben a pénz hiánya, ami meghiúsítja olyan jelentősebb és nagyobb méretű kiállítások megszervezését, amelyek a galériák, múzeumok, műcsarnokok nyugati szintű profilját biztosíthatnák. Így a jelentősebb nemzetközi kortárs művészeti anyag egyáltalán nem, vagy évtizedekkel később jut el Magyarországra. Továbbá, az autoriter magyar kultúrpolitika nem tiszteli a művészeti intézmények kompetenciáját, a kurátorok autonómiáját, a szakvélemény hozzáértését. Eklatáns példa erre a Kortárs Művészeti Múzeum titokzatos megépítése, ami a múzeumi szakma mellőzésével történik.

De én úgy gondolom másról is szó van. Egyszerűen importálni vagy exportálni kiállítások formájában a kultúrát nem lehet. Azaz lehet a művészeti piac szintjén, ami biztos nagy nevek kialakításához ért. Talán ettől várják a művészek Magyarországon a külföldi kapcsolatok biztosítását. Szerintem az élő kultúrában működik egy olyan erő, ami ettől független, sőt ezzel ellentétes, az intézményrendszer ellen dolgozik és a mítoszok lebontását kezdeményezi. Így ellentmondásba kerül az intézményrendszerrel, ami viszont a status quo-t szeretné megtartani. Ez egy bizonyos entrópia állapotot jelentene a kultúrában, de vannak személyek, akik ez ellen küzdenek. Ezek azok a művészek, kurátorok, kritikusok, akik képesek diszkurzust kezdeményezni, nyitottan engedik mások véleményét ütköztetni a saját maguk meggyőződésével, eltökéltek és konzekvensek. Sajnos a nagy nevek előtt megdermed a magyar kritika, mint béka a kígyó előtt. Ennek részben a túl nagy a tisztelet, a sznobizmus lehet az oka, vagy esetleg a félelem, hogy eljátsszák a publikum és a szcéna bizalmát az ünneprontó vitáikkal. Tulajdonképpen igaza van Birkásnak, „az egész kultúra alapvetően arisztokratikus”. Ebből következően a művészetnek nincs elég dinamikája, autentikussága nem meggyőző és a külföld számára érdektelenné válik.

Lehet, hogy a mai, médiától meghatározott kultúrában a sztárokat iparosított formában gyártják, de ez a művészetet nem látja el új tartami mondanivalóval, hanem csak a már létező intézményrendszert elégíti ki, látja el nyersanyaggal. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség egy megszervezett, ökonomikus infrastruktúrájú intézményrendszerre, ellenkezőleg, ezek egy kedvező kulturális klíma kialakulásához nélkülözhetetlenek. Inkább azokról az alapokról van szó, amikre ezek az intézmények épülnek, befolyásolják ezt és a kultúrának, (ismét Birkás szavaival élve) „erőt”adnak.

Mint ahogy a természetben a növekedés életereje, úgy a társadalomban a kultúra dinamikája is mindig alulról felfelé hat. Lehet, hogy sokan a sikert, mint a messiást fentről várják és ezért elégedetlenek a helyzettel, de fentről csak a döglött madár vagy a meghibásodott repülő esik le.

Ha közömbös, autoriter, esetleg represszív a kultúrpolitika, akkor nem marad más hátra mint ellene valamit tenni, vagy máshová menni. Abban a világban, ahol az országok ökonómiai esélyeit a liberális gazdaság működése szabályozza, ott a kultúra is szabadon méretteti meg magát. Vegyük úgy, hogy a művészet, de főleg annak intézményei; galériák, múzeumok, az ország kultúrminisztériuma, társadalmi funkciójuk következtében operációs rendszerek (a társadalomra közvetlenül hatást gyakorolnak), melyek folyamatos és efficiens működtetését a „programok” szabad kicserélhetősége, állandó felfrissítése biztosítja.

Frankfurt/M, 2001