Nagy Szilvia:

Ha a kritikai gondolkodás cselekvéssel párosulna, nem kerülne idejekorán múzeumba

Beszélgetés Menesi Attilával a független képzőművészeti tanszék kapcsán

 

A független képzőművészeti tanszék/f***k a 2013-14 tanév őszi félévétől az ország számos egyetemére és főiskolájára látogatott el különböző képzési területeken ingyenes kortárs képzőművészeti kurzusokkal. A kurzus idejére a tanszék beköltözik az adott intézmény falai közé, az előadásokon és workshopokon kívül egyéb programok adnak alkalmat meghívott képzőművészekkel és más szakemberekkel való együttműködésre.

- A tanszék 2013 óta tevékenykedik a kortárs művészeti diskurzus nyitottabbá, hozzáférhetőbbé tételén, miközben a felsőoktatás egyre zártabbá, egyre központosítottabbá válik. Ez a f***k által kiemelten kezelt értékek és magatartások közvetítését – mint közös gondolkodás, részvételiség, együttműködés – különösen fontossá teszi. Tetten érhető-e a felsőoktatási rendszer változása a tanszék kurzusainak keretein belül?

- Igen, érzékelhető a bezáródás, az egyre tehetetlenebbé váló rendszer. A projekt indulásakor is voltak olyan tapasztalataink, hogy egyes tanszékek kevésbé nyitottak vagy nem látnak kapcsolódási pontokat a saját tanulmányi területük és a képzőművészet között, és az is előfordult, hogy túlságosan progresszívnek tartották a programot, amelynek a meghívása kellemetlen helyzetbe hozhatja a tanszéket az intézményen belül.

Mostanában egyre több a válasz nélküli megkeresés, illetve a kurzusok hosszadalmasabb engedélyeztetése is gyakoribb. A felsőoktatási rendszerben lévő döntéshozók számára ez a modell sok tekintetben nemkívánatos. Volt olyan intézetigazgató, aki az első 5 perc után elhagyta a termet, és olyan tanszékvezető is, aki tervezett képzésük kapcsán, a szakmai vita helyett az intézményi hatalom hangján nyilvánult meg a hallgatók előtt, de olyan oktatóval is találkoztunk, aki az esti kötetlen beszélgetés közben sorosozott másfél évvel ezelőtt.

A legtöbb tanszéken vannak azonban olyan partnereink – elsősorban az oktatók személyében – akik magabiztosan képviselik a nyitott gondolkodást és az együttműködést, illetve az intézményeken belül más tanszékek felé is szívesen közvetítik a programot. Mindez abban is megnyilvánul egyébként, hogy ők részt is vesznek az előadásokon és a workshopokon, eljönnek a tanszéki estünkre, ahol egyéb témákról és esetleges kooperációkról is szó esik.

Azok a problémák, amik a projekt indulásakor is köztudomásúak voltak – a zárt diszciplínás rendszer, a mobilitás hiánya vagy a szervezeti ranglétra – jó néhány továbbival kiegészültek, az egyes tanszékek fokozódó belső megosztottságától kezdve, színvonalbeli és tartalmi kérdéseken át az egyre egyenlőtlenebbé váló hallgatói hozzáférésig. Mindezek számunkra a program relevanciáját erősítik, ugyanakkor lehetséges, hogy több mint 3 év után azzal kell előbb-utóbb szembenéznünk, hogy az egyetemek falain kívül kell majd megtartanunk a kurzusokat, illetve egyéb aktivitásokat kell kitalálnunk.

Az elmúlt években a művészet helyszíneivé tettük a nem művészeti egyetemi tanszékeket is, a kurzusok eddig 26 felsőoktatási intézmény különböző tanszékein valósultak meg. Ahogy a magyarországi neoavantgárd meghatározó művészeti eseményei lakásokban, pincékben, kápolnákban vagy éppen presszókban zajlottak, úgy a jelenlegi hivatalos művészeti helyszíneken kívül aktivizálódó művészeti eseményként is meghatározhatjuk magunkat.

- Az első nap előadásai az elmúlt években többek között olyan témákat érintettek, mint függetlenség, kurátori szerep, intézménykritika, építészet, társadalomkritika, aktivizmus, fogyasztói kultúra, kultúrpolitika, urbanizmus, nyilvánosság és kánon. Mennyiben határozza meg a művészet- és oktatáspolitika a kurzusok témaválasztását? Illetve milyen módon kapcsolódnak ezek a kritikai-elméleti témafelvetések a gyakorlattal?

- Már a bevezető előadáson szóba kerülnek a legaktuálisabb művészet- és oktatáspolitikai témák, de igyekszünk az adott várost, intézményt és szakot is helyzetbe hozni. A heti tüntetések, az adott egyetem preambuluma, de egy köztéri szobor is mind kiindulási pontok lehetnek. A felkért előadók és workshopvezetők szintén az őket aktuálisan foglalkoztató témákkal jönnek általában, de az is előfordul, hogy kimondottan a kurzusra találnak ki új projekteket, melynek köszönhetősen a résztvevők adott esetben szerzőtársakká is válhatnak. A f***k kurzusa a tudásközvetítés új modellje lehet, amennyiben gyakorlattá válna a diszkurzivitás és nyitottabbá a művészethez való viszony. Ha a kritikai gondolkodás cselekvéssel párosulna, akkor nem kerülne idejekorán múzeumba.

- Többször felmerült, hogy kiterjesztitek a független képzőművészeti tanszék tevékenységeit a közoktatásra is. Mennyire illetve hogyan lehetne a kurzust beleilleszteni a nemzeti kerettantervbe? Illetve milyen programbeli és strukturális változtatásokra lehetne szükség a programon belül, hogy közoktatásban is alkalmazható legyen ez a fajta tudásközvetítés és tudástermelés?

- Amíg a közoktatás ebbe az irányba halad, addig nem illeszthető be. A kurzus metodikája teljesen ellentétes a jelenlegi közoktatási gyakorlattal. Időről-időre beleolvasok az aktuális kerettantervbe, az abban jelenleg leírtak terminológiailag – eltekintve olyanoktól, mint „érzelmi gazdagodás,” „önálló ízlés” vagy „céltudatos önszabályozás” – rendben lennének, sajnos azonban a gyakorlatban ezekből semmi sem realizálódik. Ezt az egyetemi hallgatók is folyamatosan megerősítik, akiket rendszeresen megkérdezünk korábbi tanulmányaikról. Bár több helyszínen is szóba került a projekt lehetséges szerepe a közoktatásban is, az eddigi kísérleteink nem voltak sikeresek ebben a tekintetben. Olyan középiskolákat kerestünk meg eddig, ahol az alternatív kerettanterv alapján simán beférne a kurzus, de sajnos több esetben is a tanárok idő- vagy figyelemhiányával adódtak problémák. Egy más alapokra helyezett edukációban a kortárs művészet kontextualizációs és kritikai attitűdjeinek is szerepe lehet, a repülő kurzusok modell pedig más tanulmányi területeken is relevánssá válhat.

- Nagyon fontos és időszerű a független képzőművészeti tanszék által képviselt részvételi és diszkurzív tudásközvetítés egy tágabb perspektívában is, a demokrácia fenntartása és elmélyítése szempontjából. Találkoztál hasonló oktatási modellekkel külföldön?

- Az általam ismert művészeti edukációs aktivitások inkább projektszerűen, időlegesen vagy intézményi keretek között működtek. Az oktatás, mint teória és művészeti gyakorlat – és nem, mint foglalkozás – számos művész aktivitásában szerepet játszott Ad Reinhard-tól kezdve Joseph Kosuth-on át Robert Filliou-ig. A 70-es években Joseph Beuys egy akadémikus intézményrendszerbe vitt be egy olyan szabadiskolát, amely a későbbiekben a nemzetközi szintéren is megjelent. További példák a francia École Temporaire a 90-es évek végén, egy befagyott tó közepén csak kutyaszánnal megközelíthető hegytetőn vagy a német Mobil Academy ugyanebben az időszakban, amely folyamatosan változó európai helyszíneken jelentkezett interdiszciplináris programjaival. Román példa Lia Perjovschi pedagógiai vonatkozású projektje (CAA / CCAA: Kortárs Művészeti Archívum / Kortárs Művészeti Analízis Központ), a Copenhagen Free Univeristy-t saját lakásukban kezdeményezték művészek a 2000-es évek elején, a rotterdami Paraeducation Department pedig intézményen belüli művész-kurátor együttműködés. Az edinburghi Protoacademy és Future Academy tevékenysége szintén ezekből az évekből ismeretes, és persze a Manifesta 6 és a Documenta 12 oktatási fókuszú programjai is az elmúlt évekből.

Meg vannak természetesen a magyarországi aktivitások – sajnos a feldolgozásuk meglehetősen hiányos – is, de ahogy a nemzetközi példák, úgy azok is más jellegűek. A f***k kurzusa egy magyarországi, posztszovjet oktatási problematikából indul ki, amely a volt Keleti Blokk országaira is jellemző, bár ahogy kapcsolatokat kerestünk az elmúlt években a régióban, mintha az látszódna, hogy jelenleg más szinteken vannak hiányosságok ebben a tekintetben, mint mondjuk 25 évvel ezelőtt. A témáinkról való beszéd a mai Magyarországon talán szükségesebb, mint akkoriban vagy akár néhány éve.

- A kurzusok mellett 2015-től nyári workshopok is megrendezésre kerülnek. Miben azonos és miben tér el az alkotótáborok, a workshopok koncepciója a kurzusokétól?

- A kurzusok általában két naposak, a nyári workshopok pedig egy hetesek. Tartalmilag a közös munka koncentráltsága a különbség, a kurzusok résztvevői erről elsősorban benyomásokat szerezhetnek, amelyek az első nap különböző kortárs képzőművészeti példáit egészítik ki.

A nyári workshopokon három témában dolgoznak együtt a résztvevők meghívott művészekkel és más szakemberekkel. Ezek a kollaborációk nagyon intenzívek, erőteljesen jelen vagyunk – különböző terepgyakorlatokkal, interjúzásokkal és egyéb aktivitásokkal – az adott helyszín mindennapjaiban is, amely egyébként mindig változó és a résztvevők számára ismeretlen. A témák is minden esetben változnak, az egy hetes munka során fejlődnek. A workshopok záróeseményén a lakók és minden további érdeklődő számára is láthatóvá válik a közös munka a település különböző helyszínein. Ádánd (2015) és Hegyeshalom (2016) után idén Velencén lesz a nyári workshop urbanista, nemzeti-nemzetközi és civil társadalmi témákkal, illetve az aktuális Velence Biennálé kapcsán Velence-Velence kontextusokkal.

- Független projekteknél gyakran felmerül a fenntarthatóság kérdése, illetve bizonyos pályázati formátumoknál egyenesen kritériumként fogalmazzák meg az önfenntartást. Mennyire lehet a függetlenséget és a fenntarthatóságot garantálni?

- A meglehetősen véges számú pályázati lehetőség közül már a megfelelő társadalmi fejlesztési vagy innovációs fókusz megtalálása sem könnyű feladat. Jelenleg az Open Society Foundations támogatja a kurzusok megrendezését, amit több szempontból is szintlépésnek tartunk, de az ERSTE Stiftung is kiegészítette a költségvetést a korábbi periódus után. Mindkét támogatás – de a Goethe Intézet tavalyi egyszeri támogatása is a nyári workshopunk kapcsán – lehetővé teszi a koncentrált és független munkát, ami sajnos a magyarországi pályázatokra egyáltalán nem jellemző.

Van önfenntartásra vonatkozó elképzelésünk is, ami a folyamatosan bővülő kapcsolati hálónk szociális, szellemi és kreatív kapacitását hozná helyzetbe azáltal, hogy munkalehetőséget közvetít az egyetemista generáció részére. A hallgatók egyrészt szociális szolgáltatásokat nyújtanának a lakosság számára a legegyszerűbb javítási munkáktól az online ügyintézésen át a jogszabályi értelmezésig. De bicikliszerelés, felolvasás vagy éppen szobafestés is lehet ez a szolgáltatás. Másrészt a folyamatosan változó kreatív szektorban történő munkavállalásra is lenne lehetőség helyi és multinacionális vállalatok, reklámügynökségek és piackutató intézetek bevonásával. A bevételekből pedig vissza lehetne forgatni a munkavállalók tanulmányainak minél szélesebb diszciplináris kiterjesztésére, például a f***k kurzusaira. Ahhoz, hogy ez az elképzelés megvalósulhasson, infrastrukturális háttérre van szükség eszközparkkal, utazási, szállítási és különböző anyagköltségekkel, illetve hosszú távon egy budapesti irodával.

- A pályázati források egy részénél feltétel a nemzetközi partnerek együttműködése. Mennyire illeszthető egy esetleges nemzetközi kollaboráció a f***k terveibe? Illetve jelenleg van-e lehetőség nemzetközi tapasztalatcserére?

- Kolozsváron és Szabadkán voltak eddig kurzusaink, ősszel Nyitrán lesz. Intézményi és civil kapcsolataink is vannak a régióban, akik pályázatokban is vállalták a partnerséggel járó feladatokat. Az Erasmus+ pályázaton kétszer indultunk sikertelenül, a nemzetközi pályázatról Magyarországon döntöttek, amelyek a meglévő intézményrendszert erősítették. Az Allianz Kulturstiftung és a Visegrad Fund pályázatok kapcsán sincsenek pozitív tapasztalataink sajnos, Berlin mintha messze lenne ezektől a – lassan fogalmazhatunk ismét úgy, hogy – kelet-európai problémáktól, Pozsony pedig túl közel az aktuális kormányok kultúrpolitikájához.

Bár a program kiterjesztését már évek óta tervezzük – a volt Keleti Blokk országaira elsősorban – fejben, a hatékony nemzetközi együttműködés szerintem egy minimum 3-5 éves támogatási periódusban képzelhető el.

- Az első generáció, aki részt vett a kurzusokon 2013-2014-ben már befejezte a tanulmányait. Van-e lehetőség kapcsolattartásra, utókövetésre?

- A kurzusok után igyekszünk kapcsolatban maradni a résztvevőkkel, akik levelezőlistáinkon és facebook oldalunkon is értesülnek aktivitásainkról. Vannak olyan korábbi résztvevők, akik újra és újra eljönnek a kurzusokra, amelyeket továbbra is igyekszünk új tanszékekre vinni egy intézményen belül, és amelyek minden esetben más összetételűek.

A kurzusok evolúciójának új szintje egy dokumentációs kiállítás a tavalyi, hegyeshalmi nyári workshopunk kapcsán. A Stúdió Galériában októberben megrendezésre kerülő kiállítás az egyhetes munkát tematizálja. Bemutatja a régi határátkelő épületében és környezetében létrehozott projekteket, de további Hegyeshalomhoz kötődő és egy Albertkázmérpusztán, a határsávban 1989-ig elzárt faluban készült interjú, illetve egy éjszakai zöldhatár túra dokumentációja is szerepelnek majd a kiállításon. A hegyeshalmi egyestés záróesemény interaktív színházi játéka pedig – amely a résztvevők által készített interjúkat és az aktuális migrációs politikai híreket dolgozta fel – kísérőprogramként újra előadásra kerül.

- A legtöbb együttműködő workshopvezető nem oktat, illetve nem foglalkozik redszeresen diákcsoportokkal. Az ő tevékenységükre milyen hatással vannak a workshopok? Miben és mennyiben vált a független képzőművészeti tanszék a saját művészeti praxisod részévé?

- Az, hogy elsősorban nem napi szinten praktizáló oktatókat – a progresszív tevékenység és az aktualitás inkább meghatározó – hívunk be a projektbe, része a koncepciónknak. Azon túl, hogy ez a gyakorlat is reagál a már említett – sok barátunk által is fenntartott – zárt rendszerre, az is hozadéka, hogy a hallgatók személyesebb és adekvátabb megközelítésekkel találkoznak, ami szintén segítheti a hierarchia lebontását. Az előadók és workshopvezetők számára kihívás a részvétel, ami szintén fokozza a helyzet koncentráltságát, de a saját tevékenységükkel való reflexióra is hatással van. Ugyanígy fontos a művészeti képzési területeken tanuló egyetemista generáció tagjainak behívása is előadóként vagy workshopvezetőként, ami számukra a saját kortársaikkal történő kommunikáció jelentősége mellett a szakma alakíthatóságának lehetőségét is megerősítheti.

A saját praxisom kapcsán örülök, ha a f***k aktivitása relevánsnak bizonyul, és ha azzal a függetlenséget képviselhetem. A kurzusok tematikáinak, előadóinak és workshop vezetőinek összeállítása, a nyári workshopok témáinak kitalálása és fejlesztése nagyon izgalmas feladat. Az ötletekre rácsatlakozó meghívottakkal való kapcsolat és munka pedig egy rendhagyó közösségi gyakorlat. A hegyeshalmi workshop előkészítő terepszemléjén biztos voltam abban, hogy az ország egykori nyugati kapujának, a régi határátkelő épületének használata egy olyan privát és kollektív élmény lehet, amit mindenképpen meg kell valósítanunk. Az, hogy néhány héttel később – a workshop résztvevőin kívül a település számunkra interjúkat adó, a legkülönbözőbb kéréseinkben segítő vagy csak a jelenlétünket elfogadó lakóival – együtt gondolkodtunk és dolgoztunk ott, túllép a kortárs művészet jelenlegi fókuszain és keretein. De az ádándi témavezetést is egy ilyen jellegű expanziónak tekintem, aminek a végeredményeképpen a falu könyvtárában kölcsönözhetővé vált az Erlich Gábor szülőháza alapján készült közös festmény.

Mindezek mellett egy egynapos retrospekcióval készülök ősszel a velencei nyári workshop helyszínén, ami összekötné néhány – publikált és kevésbé publikált – aktivitásomat egymással. A 90-es évekbeli korai munkáknak mintha egyre több köze lenne a független képzőművészeti tanszékhez.

 

2017. június 23.
PRINT