kapcsolódó kiállítás:
Kis magyar pornográfia
Kiállítás a rendszerről, amiben élünk
2009. július 31. - október 31.
 

Horváth Olivér:

A Kósa csak Kósa csak...
"Minden politika." - Na, ez egy nagy marhaság. - E. P.: Függelék a Kis Magyar Pornográfiához, 1988.

 

 

A várakozás immorálissá tesz, állt a vörös exit-felirat alól kiinduló, falba torkolló lépcsősor végén. Mire a látogatók megpillanthatták, a Kósa-ügy kapcsán már be is bizonyosodott, hogy Baglyas Erika látnoki módon idézett az inspirációul szolgáló Esterházy-könyvből, melyben először egy Révai elvtárs általi előszobáztatás kapcsán bukkan fel a megállapítás. Az elmúlt év egyik legfurcsább kiállításának azonban nem a Gerhes-szobor volt a főszereplője. Hanem a káposzta.

Most tehát nem a polgármesteri cenzorkodásról, az ellentmondásos igazgatói nyilatkozatokról, vagy arról lesz szó, hogy a művészi szabadság megőrzését jelenti-e, ha az alkotó jelképes összegért bérel helyet művének abban a múzeumban, amely azt mellesleg megvásárolta. [1] Nem is arról, hogy a művet a politikus fejezi be, s hogy ennek híján Gerhes szobra teljesen üres, "aktiválva" pedig kizárólag önigazolást végzett, amiért is tökéletes politikai koncept-artként,[2] valamint az egyetlen helyspecifikus alkotásként volt ünnepelhető. Ennél kevesebb szó esett ugyanis arról a kérdésről, amit a kiállítás általánosan vetett fel a magyar művészet nyelvi, politikai kontextusáról.

A kultúra valódi feladata az, hogy tudatosítsa, sorsunk egy a történelemmel?

Induljunk ki, mondjuk Kicsiny Balázs művéből, melyet, mint utólag tudható, nem a KMP-téma ihletett [3], a Modemben azonban nemigen lehetett másnak látni, mint egy dichotóm és egyértelmű világ allegóriájának. A mester lefordult a létráról, miután az egész falat fekete-fehér, igen-nem-re festette, csak a mennyezetet hagyva üresen (persze Yoko Ono Ceiling Painting-jéből tudjuk: ott egy apró, ám egyértelmű igent lelni). Esterházy művészetében - vagy általában a művészetben? - éppen ennek ellentéte áll meghatározó helyen, a mátéi "igen igen, nem nem" reflexiója, kombinatorikája, vibráltatása:
"igen igen nem nem
igen nem igen nem
nem igen igen nem
nem igen nem igen
igen nem nem igen
nem nem igen igen" [4]

Hogy ez hogy jön a káposztához?

A Pepita Oroszlán előtt a férfi hirtelen megfordult

Magyarország, igen, igen, soha!

Pár héttel a megnyitó előtt jelent meg az ÉS-ben Bíró Béla provokatív cikke arról, hogy mi tette lehetővé a Magyarország a magyaroké szlogen, és ezáltal a szélsőjobb sikerét. Esterházy Péter írásművészete tette lehetővé. Főként, hogy finomítsunk: egyrészt mert cselekményét Parti Nagy Lajos et al. társaságában valósította meg, másrészt mert ez a kör öntudatlanul véleményterrorizált is, asszisztált a tabutémák (cigány, zsidó, Trianon) több évtizedes, pénzzel, hatalommal gyakorolt, láthatatlan cenzúrázásához. A gondolatmenet ezen szála nem mondhatni, hogy árván lengedezik a magyar sajtóban. Hanem a másik! Hogy a politikai beszéd újkeletűnek vélt relativizmusa, sunyisága, sőt - tárgyunknál vagyunk - vesszőkön való lovaglása (Unió, Erdéllyel, idézi a romániai politikából) [5] jórészt Esterházyék kétértelműségének és rejtett iróniájának következménye, az azért meghökkentő. Részben azért, mert a cikkben a két szál gondolatcopfba fonatik, mintha a cenzúrás terrorizmus és a játékos nyelvhasználat között feltétlen összefüggés lenne. De inkább a művészet és erkölcs, művészet és politika viszonyában érdekes a dolog: a művészi szabadság társadalmi destrukcióként problematizálása nem tartozik az ÉS gyakori témái közé. Pedig ha egy kis szócsavarás ide vezet, mit okozhat, ha szabad olyanról írni, amit nem szabad csinálni, esetleg másképp ábrázolni a világot, mint ahogy az van? Aki zöldre festi az eget, mi kék, és kékre a földet, mi zöld, azt, ugyebár, kasztrálni kell [6]. Ilyenkor jön a - törvény keretein belül mérsékelten - haladó művészet, vagy az elegánsabb és ősibb gondolat, hogy inkább ne is legyen művészet. Élet vagy irodalom.

A kétértelműség ezer változata és a rejtett irónia közismerten az autoritárius beszéd tartozéka, az arra adott természetes ellenreakciók, írja Bíró. Diktatúrában lenne tehát - eszközként - létjogosultságuk, egyébként az erkölcsi-esztétikai követelmény a demreál? Van, aki ezt a nyelvben-létet másképp gondolja. [...] Mert mondjuk az irodalmat erősebben a történelem felől nézi. Ez a felfogás az irodalmat a közösség vagy a nemzet szolgálólányának tekinti, valaminek, amit egy magasabb cél (a haza üdve) érdekében be lehet vetni. Szabadsághiányos időkben, s szeretjük azt mondani, hogy errefelé ilyenek voltak az idők, nagy a vonzása a szolgálólányos látomásnak, mert jól és természetesen működik. [...] Ma így nem működik. - válaszolja tökéletes ellenpontként Esterházy. [7]

[A]z irodalom [...] különböző viszonyokat alakít ki a valósághoz [...] Evvel azt is állítom, hogy van ez a viszony, tehát nem igaz, hogy csak szöveg van. Én pedig eléggé tudatosan, vagy nem is tudatosan, hanem alkatomból következően evvel a viszonnyal folyamatosan szórakozom. [8] A nehézséget az okozza, hogy az irodalom anyagának, a szónak van jelentése (használata, most mindegy), ellentétben (kis egyszerűsítéssel) a színnel és a hanggal. [...] Ugyanazon a nyelven írja Weöres a világ csodáit, amelyen egy kiló kenyeret kérünk. Ez persze nem csak hátrány. De ebből a kiló-kenyér-nyelvből mégiscsak összeáll egy jelentés, melynek semmi köze a műalkotáshoz. [9]

Ám ez a felfogás csak akkor problémamentes, ha a művészet és a nem-művészet szférája között érzékelhető a különbség, "van ez a viszony". A gond - és Bíró felvetésének érdekessége - akkor kezdődhet, amikor ez az éppen hogy nem dichotóm, hanem a játék lényegeként a kilókenyér és a világcsoda között szobafestő pemzlinek, egyujjas kifordított bundakesztyűnek vagy papucs orrán pamutbojtnak egyaránt látszó, de mindig művészetként megítélendő nyelv olyan közéleti térben létezik (vagy, mint Bíró véli, épp maga teremt olyat), amelyben természetes a különböző megszólalási módok egymásbamosása. Ez a művészet határaival és a szólásszabadsággal összefüggő probléma persze enyhén szólva nem új és nem speciálisan magyar, de az állandó Sickratmangate-ek, Settenkedő-skandallumok és Bucó-botrányok honában nyilvánvaló, hogy a határok időnként elkerülhetetlen hivatalos megítélésének teljesen következetlen és átláthatatlan gyakorlata hogy hat vissza a közbeszédre és a művészi játék értelmezésére. A kérdéskör egyik hírhedt eleme a két világ közti teleportálásra szolgáló "írói munkásságának része"-varázsige, és Eperjesi Ágnes Esterházy-káposztája mintha pont erre a jelenségre reflektálna. Az egyik káposztafejbe ez a cím, egy másikba az öncenzúra, az összes többibe a nem ér a nevem felirat van gombostűzve. Ha túl gyakran mondják a gyerekek, az tönkreteszi a játékot, magyarázza Eperjesi a werkfilmben. A játékot, azaz az említett "folyamatos szórakozás" lehetőségét. Amennyiben az aktuális botránytól hátralépve próbáljuk kontextusában látni a kiállítást, alighanem az Esterházy-káposzta a kulcs.

az ilyen hosszú név, Elkelkáposztásítottalanítottátok Mihály, az kimondhatatlan

Ízes bukta, savanyú, gulyás

Ennek ellenére Eperjesi felvetése nem vált valamiféle szervezőerejévé a Kis magyar pornográfiának, pedig a kiállításban benne rejlett a nyelvi fókusz és a rendszerszerű rendszerkritika lehetősége, hiszen az eredeti kiírás szerint mindenki a könyv egy-egy mondatát dolgozta volna föl, [10] a művészek Modem által szervezett debreceni evős-ivós találkozói pedig egymással párbeszédben álló alkotásokkal kecsegtettek. Ezt a párbeszédet a könyvhöz való ragaszkodás esetén nem is igen lehetett volna elkerülni, hiszen a KMP éppen a tételmondatokkal egyenes pályán vezető művek ellentéte, s bár nehéz elképzelni a húsz, kollektív munkával megdolgozott mondat eredményét, egy ilyen vállalkozás minden bizonnyal érdekesebb kudarc lett volna, mint az, ami a túl nagy arányban másodlagos frisseségű, illetve nem igazán figyelemreméltó művek egymás mellé tételével és néhány idézet falra írásával formálódott ki.

Én megmondtam már ezerszer / hogy hibás a mai rendszer

naná, majd Tyereskova, ezt hívták comb-bálnak

Összefüggéseket így csak vért izzadva fedezhettünk fel: Szabó Dezső Piss Parlamentjét például jól időzítette az átfedéssel futott Messiások Serrano-darabjához, ám a művész áldozatos gyűjtőmunkája ellenére az alkotás nem lett hatásos. Hiszen bármely feszület - ha van is mintája - nem replika, hanem maga a meggyalázható dolog, ellentétben a Parlamenttel és annak makettjével. Viszont még így is érdekes ellentétpár jöhetett volna létre, ha többekhez hasonlóan Nagy Kriszta is régebbi művet vesz elő, nevezetesen parlamenti székelését, esetleg felbontva saját merda d’artista konzervjét. Ehelyett övé lett a kiállítás egyetlen valóban pornográf alkotása, amely a mazo-kellékből átváltozó nyakláncra utaló felirat révén nem csak a könyv első fejezetének öncenzúra-rontotta beszédéhez kapcsolható, hanem a Kis Varsó Rekonstrukció-fotójához, Szentjóby Tamás 1972-es Büntetésmegelőző autoterápiájának újrajátszásához, illetve annak eredeti bűn-átvétel kérdéseihez is, kivált, hogy Nagy a werkfilmben - vödör helyett - szalvéta-maszkkal a fején nyilatkozik. Szentjóby eredetijének utolsó kérdése: Kiszolgáltatva érzi magát, különösen azért, mert nem láthatja, kivel beszél? már Koronczi Endre - exkrétumból a szekrétum világába átlépő - művének alapja; én-figurája bekamerázott detektívszobát köpköd végig, hiába fürösztve, hiszen a féligáteresztő üvegen csak tükörképét találhatja el.

Köpni kell

úristen de unom ezt a közép-európai szart kavarni / az ördög kondérjában a vaskanalat / mindig ugyanazok a följelentők grófok elvtársak miniszterelnökök / mindig ugyanaz a szemforgatás köntörfalazás hazudozás / ugyanazok az ezüstnek árult horganyzott bádog mondatok

A káposzta marad

De vissza a káposztához! Wahorn András, aki rájött, hogy már hasznavehetetlennek tartott padlástereink izgalmasan berendezhetők, okosan kihasználva a nagy tartógerendák természetességét, anyagszerűségét, Gerhes provokációjához képest látszólag alulmaradt saját ötletével:

"Az itt található öt köbméter gerendát a magyar adófizetők művészetre szánt költségvetéséből vásárolta a múzeum, hogy Wahorn András létrehozhassa a ’Nők a Tetőn’ című alkotását. A művész azzal a szándékkal találta ki e művet, hogy a kiállítás után a faanyagból újjáépíti fészerének tetejét, ahol festeni szokott. (A káposzta is megmarad, és a kecske is jóllakik)"

Ez már akkora fokú konceptualizmus, hogy a beígért újrahasznosítás igencsak materiális jellege ellenére a kiállítás recenzensei nem merészkedtek olyan közel a műhöz, hogy átlássanak rajta. Pedig ez az igazi üres mű, Wahorn alkotása ugyanis Patyomkin-fa, üreges doboz - belsejében Rigips Hungária Gipszkarton feliratú takaróelemekkel -, menet közben és kényszerből a Modem-födém képességeihez igazítva. Az omladozó műteremhez sikkasztott mű súlya alatt beszakadna a múzeum - a nyílt, férfias lopás tervét tehát etérítik a körülmények, a Nők a tetőn a megvalósulást elérve válik igazán hamissá és nagyszerűvé, a maga sufni-interaktivitásában: ha a néző kukkol, a művész csal: pördülünk, keményen fogva egymás húsát, át lomha patakon, dagványon, szürke réteken, a fűszálakon egyenletesen cementpor, át sárkupacon, sittkupacon, a fölbetonozott játszótereken, zebrán, kötelező haladási irányon, bedeszkázott szökőkutak mellett, tocsogókon át, szétlapítva a vakondtúrások gyöngyös halmait - kimerülve, egymás szívdobogását hallgatva, egymásból lélegezve, megdermedt izmokkal, hogy egymás karjaiban aludjunk el, el, el, arcunkon báva hangya mász? Ezt a kölcsönös átverést azonban nem volna méltányos a realizmus kettős diadalának nevezni!

"Bon-mot. - Nem a rendszert kell megváltoztatni, hanem a közmondásokat. Mi az, hogy a kecske is jóllakjon? Mért kéne a kecskének jóllaknia? Büdös, makacs dög, és mekeg. Marad a káposzta, meg." - E. P.: Függelék a Kis Magyar Pornográfiához, 1988.

<öncenzúra>

 


 

(1) Ld:http://www.hirado.hu/Hirek/2009/07/30/21/Nagy_port_kavart_Debrecenben_Kosa_Lajos_szobra.aspx (utolsó hozzáférés minden esetben: 09.12.30.) - ez már csak azért sem lehetséges, mert Gerhes a megnyitótól látható werkfilmben is elmondja tervét Gulyásnak, aki meghökkentő módon azzal helyesel, hogy ezt a művet legalább a laikusok is élvezhetik majd.

(2) Ld: http://tranzit.blog.hu/2009/08/06/politikus_muveszet

(3) http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=14&id=53367

(4) Ezen idézet szerepéről a KMP és a Bevezetés a szépirodalomba szövegében, valamint hatalom, nyelv és pornográfia viszonyáról, s ennek nyelven keresztüli megmutathatóságáról l: http://www.forrasfolyoirat.hu/0501/szabo.html, valamint http://beszelo.c3.hu/01/01/18bene.htm

(5) Csonkamagyar vesszők ügyében lásd a Bakács-ügyet: http://www.nol.hu/belfold/megrovast_kapott_bakacs__mert_lefasisztazta_a_goj_motorosokat, http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_10_17_bortonbe-kerulhet-bakacs-tibor-settenkedo. (A jelenséghez tartozik maga a gój motorosok körüli nyelvi vita is: http://www.es.hu/index.php?view=doc;18218, ill.: http://www.es.hu/index.php?view=doc;18533)

(6) http://www.kunstzitate.de/bildendekunst/manifeste/nationalsozialismus/entartet_1937.htm

(7) www.mindentudas.hu/doc/est_nyomtathato.rtf

(8) http://www.uzenet.cjb.hu/2007/t1/esterhazy.htm

(9) www.mindentudas.hu/doc/est_nyomtathato.rtf

(10) http://www.nol.hu/kult/leonardo_es_a_kis_magyar_pornografia

2010. február 1.
PRINT