2026. február 20.- április 19.
Mondolat (Budapest VI. Paulay Ede utca 56.)
Kiállító művészek: Gerber Pál, Imre Mariann, Kicsiny Balázs, Szabó Ádám
Kurátor: Fodor Emese
Közreműködtek: Fischer Judit, Szabó Ildikó
Megnyitó: 2026. február 19. (csütörtök) 18:00
A kiállításon a művek az őket megelőző vázlatok, előtanulmányok kontextusában láthatók.
———
Hogyan beszélgessünk? Gyakori szófordulat az, hogy megszólít egy mű, sokszor kérdezzük, hogy mit akar mondani az alkotás. A remekművek beszélnek hozzánk, akár ezer év távlatából is. Minden alkotó tudja, hogy miután elkészült művével, az önálló életre kél. Felkínálja a nézőknek, tudván, hogy hányattatott sorsa, kalandos élete és – kis eséllyel, de – nagyívű diadalmenete is lehet. Megítélik, véleményt alkotnak, vitatkoznak majd róla. De ezt a felajánlást megelőzheti egy másik fázis, amit még nem néznek mások, ahol a dialógus még belül zajlik. Ilyen az alkotó folyamat előkészítő szakasza, amikor a vázlatok születnek. A szabad, ítéletmentes gondolkodás, hagyatkozás terepe ez.
A belső dialógusban megkérdőjelezzük magunkat, nem önigazolást keresünk, hanem egónkat kockára téve, az idealisták optimizmusával bízunk az intuícióban. A gondolatok még ellentmondhatnak egymásnak, a megélt, a megtapasztalt és az elképzelt szintetizálódik. Rákérdezünk az ötletre, a benyomásra és a bizonyítékra: azért láttam-e, mert már gondoltam?
Kérdezz bármit, áll a Chatgpt szövegbeviteli mezőjében és valóban mindenre generál választ, informatív dialógust és kompakt megoldásokat fejleszt. A belső dialógus önreflektív dialektikájával szemben kérdéseinkre egy hatalmas adathalmazból kreált statisztikai választ kapunk. A válaszok visszahatnak, az eszközség átbillen, formáljuk a rendszert és az is formál minket. Megelőlegezett nosztalgiával fordulhatunk eddigi gondolkodásmódunk felé. Innen nézve a kiállításon látható művek egyben emlékművek, mechanikusan generált mű emlékek helyett még személyes emlék művek.
De egyelőre még többnyire saját fejünkkel gondolkozunk. Ugyanakkor dübörög a technológia, tudjuk, hogy a fejlődés szükségszerű és természetes, mégis egyre több szmoggal jár – fizikai és gondolati szinten egyaránt. Még jó, hogy Szókratész ,,megsokszorozta a belélegezhető szabad levegő mennyiségét”, így gondolatilag bízhatunk továbbra is a szenvtelen eredetiség inspirációjában, regeneráló erejében. Most még rácsodálkozhatunk eddig természetesnek vett gondolkodásmódunkra, alkotási folyamataink komplexitásának szépségére.