Szövényi Anikó
Random helyzetjelentések Londonból VIII.
A négy zseton szörf
Tényleg igyekszik pozitív hős lenni ebben a kis folytatásosban, és mivel egyszer megígérte a szerkesztőjének, hogy nagy, híres galériákba is ellátogat, megtartja szavát és az alábbiakban bemutat néhány négy-fontos helyet. A négy font a megváltást jelenti az egyes helyszínekre.
Az első klasszikus helyszín a Barbican Gallery, ami a Barbican [ fig01 ] [ fig02 ] épületegyüttesében található. Ez a le corbusier-i elveket megvalósító betonöntvény-komplexum hősünkben mindig a kőbányai művelődési ház emlékeit idézi a nyolcvanas évek elejéről. A galériába fiatal kortárs amerikai művészetet gyűjtöttek egybe, a legújabb győztes csapatot, ‘the americans. new art.’ címmel. Az egyértelmű tendencia a színes, nagy, játékos, olykor cinikus, többnyire formalista festmények és szobrok irányába mutat. A formagyakorlatokat átugorva most tehát a különösebbekről:
Sarah Sze installációjával kezdődik a körút. Egy darabjaira széteső, erős, dinamikus formát épített fel háztartási tárgyakból. Többek között létrát, széklábakat, fültisztító pálcikákat kötött össze madzagokkal, alumínium ívekkel egyetlen rendszerré. Ez az El Liszickij plakátot idéző, ma dekonstruktivistának nevezhető ügy a sarokból robban ki, átível, feszül és kavarog a néző feje fölött a terem másik faláig. [ pic01 ]
Tony Matelli buta-jelenetében, a ‘Lost and Sick: Winter Version’-ben három részeg fiú hány a havon életnagyságú poliészterből megformázva [ pic02 ]. Paul Pfeiffer videójában (‘The Long Count’) híres bokszmeccseket használt nyersanyagul – kivágva azokról a küzdőket, szellemképszerű mozikhoz jutott. [ pic03 ] A bokszolók körvonalai a környezethez (közönséghez és a ring köteleihez) képest történő elmozdulásokból vehetők ki éppen hogy. Másik munkája is amolyan szellemkép. A ‘Poltergeist’ kis szobor, székek egymáson, lézer-gyúrta porból.
Richi Albenda ‘Portal to Another Dimension’ c. munkájában optikai trükkel játszik. Belépve az U alakú fehér folyosóra a ‘little’ szó kicsiben tűnik fel, majd elkanyarodva ugyanez a szó, de a másik irányból közelítve óriási méretűvé lesz. John Pilson abszurd videójában a ‘Mr. Pick-up’-ban egy hivatalnokot láthatunk, aki egyre jobban elveszni látszik a folyamatosan leeső iratok között, azokat próbálva mindegyre összegyűjteni.
Evan Holloway munkáiban egyszerű hétköznapi dolgokat rendez át szokatlanná. Ilyen a ‘Gray Scale’ [ pic04 ], faágak szigorú geometrikus szürke rendszerével vagy a ‘Reverse Strung Piano’, amely egy komplett cd 12 Chopin darabbal, fordítva felhúrozott zongorán előadva.
Talán
Rim Hawkinson installációjában élő
szervezetet imitál műanyag csövek zárt rendszerével:
a vékony csövekbe egy program adagolja a vizet, az lábasokba
csöpög, majd ott összegyűlve egy pumpa visszajuttatja
újra a főáramba. A szabályozott adagolással
a csöpögés minimalista zenévé alakul.
A kiállításon futottak még nagy színes
figuratív és teljesen absztrakt festmények, valamint
hatalmas tűéles színes fotók is.
A következő négy font a Tate Modernben a szürrealizmus kiállításon tűnt el. Hatásvadászat mesterfokon – lila falak, sejtelmes világítás teszik eladhatóbbá a gyűjteményt. Minden nagy név képviseltetve van, természetesen. Picabia, Duchamp, Chirico, Giacometti, Magritte, Miró, Breton, Éluard, Man Ray, Dali, Picasso, stb., s ha valakit kihagyna, akkor csakis saját jegyzetei és nem a Tate okolható.
De beszéljünk inkább a hősünk hiányos ismereteiből fakadó meglepetésekről. Az első Claude Cahun, aki csak saját magát fotózta úgy 1927 körül. Néha rokokós nőiességet öltve fel, néha férfias cirkuszi erőművész figurát (‘I’m in training don’t kiss me’ feliratú polóban), olykor pedig kopaszra nyírtan, szemöldök nélküli nemtelenségben. Nemi identitás kérdések, női szemszögből, gyönyörűen fotózva, jóval Sherman előtt. [ pic05 ] Önarcképei általában kettős portrék, androgenitást, többszörös személyiséget hangsúlyozva. Soha nem promotálta magát művészként, kiállítása is csak halála után volt.
A második meglepetés számára Hans Bellmer. Papírmasé babái életnagyságú testrészek halmazai. Fej nélküli felpuffadt, kibicsaklott torzók, aktok mindig cipőben és fehér zokniban.
A harmadik meglepetés, hogy a szürrealisták kérdőíveket is gyártottak szerelem, vágy, öngyilkosság, sztriptíz stb. témakörökben, több száz embernek elküldték azokat, majd az eredményeket az újságjukban megvitatták.
A
Tate másik szárnyába átbillegve újabb
négy egységtől szabadult meg, hogy cserébe
bejuthasson Katharina Fritsch retrospektív kiallítására.
A német művészt a formában szigorúság
– leegyszerűsített piktogramszerű alakok, egy-egy alap
ipari szín használata, ismétlés és
másolás, nagy méretek [ ‘A
kereskedő’ ] jellemzi. A tartalomban pedig cinizmus – direkt
giccs motívumok, mint csontváz, madonna és mitikus
történetek, mesék használata. Együtt a
kettő fanyar hideg és irritáló fantasztikumot
ad. Jellegzetes példa az ‘Ember és egér’ c. szobor
[ pic07 ]: hatalmas
fekete egér ül egy fehér alvó figura takaróján.
Másik installációban rikító sárgára
festett gipszmadonnák egymásra pakolva, kilenc emelet magasságban.
‘Az asztaltársaság’-ban szintén hangsúlyos
az ismétlés. 34 ugyanolyan figura ül egy asztalnál
kissé fagyott hangulatban.[ pic08
]
A galéria előcsarnokában Juan Munoz komplex, többemeletes installációja a ‘Double Bind’ használja ki a 40 méteres belmagasságot. A földszinti rész egy optikai-csalódás játék: a padlón nagy fekete geometrikus minták mintha lefelé vezető lépcsőmélyedések lennének [ pic09 ]. Nehéz megkülönböztetni a valódi mélyedéseket a csak festettektől, különösen mivel a leghátsó egy igazi akna benne fel-le közlekedő lifttel. Ez köti össze a földszintet az installáció alagsori részével. Ezen a második helyszínen óhatatlanul felfelé tekint hősünk azokra a lukakra, ahonnét a fény betör a sötétbe. [ pic10 ] S lám az aknák egy köztes szintet fednek fel. Körfolyosós bérházak udvarai emlékeztetnek: szürke figurák depresszív beállításokba merevedve, csukott ablakok, csak a lift búgása hallatszik. [ pic11 ] [ pic12 ] Mintha egy Tarr Béla filmet nézne az ember.
Hősünkből a vizitek kihozták a turistát. Küldetés teljesítve.