A Műcsarnok „Elhallgatott Holocaust” című kiállítását tiszteletet érdemlő vállalkozásnak tartom. A kiállítótérben néhány jelentős, s nagyjából idetartozó, valamint számos további, e cím alatt nehezen értelmezhető mű található. Mindezzel együtt úgy vélem, a kiállítás sem a kortárs művészeti gondolkodás kiterjesztésében, sem a Holocaust-probléma művészet révén való újragondolásában nem bír jelentősséggel.

A kortárs művészet eddigi lényegi történései a jelenre reflektáltak. S ez talán nem véletlen. Alkotóik mentalitásának lényegi eleme ugyanis az értő és értelmező pozíció, műveiké pedig az értelmes befogadási stratégiák felkínálása a legkülönfélébb befogadói attitűdök számára. E jelenbe ágyazott diskurzust messze nem jellemzi olyan teoretikus-történeti megalapozottság, amely révén magabiztosan, frissen és érvényesen lehetett volna most e konjunkturális hívószóra mozdulni.

Huszadik századi történelmünk szinte minden szakasza kimondatlanságokkal terhelt. A Holocaust-beszéd ma akkor érdemi, ha végre szigorúan a tényekre szorítkozó és a kontextust rekonstruáló még ha azok a tények és kontextusok nehezebben kezelhetővé teszik is a leegyszerusítő morális képleteket. Ha mindezzel együtt szükségét éreznénk művészeti kiállítás rendezésének, talán helyénvalóbb a létező, az alkalom kényszerétől függetlenül létrejött, s a kontextusban magának helyet találó kortárs művekből válogatni.

Bán András