1. Megváltoztatja-e a művek befogadását, értelmezését és kritikai megközelítését a tematika komplexitása, társadalmilag kényes mivolta?

Nem, mert a művek a kiállítástól függetlenül is léteznek. Igen, mert a mindenkori aktuális kontextus az egyetlen lehetséges nézet, mely kijelöli a befogadó/kritikus helyét, ahonnan közelit…

2. Hogyan illeszkedik a holokauszt reprezentációja a kurátor-hívószó-művészi reakció produktív gépezetébe?

Nem értem a kérdést. Ha az elképzelés és a megvalósulás viszonyára vonatkozik, akkor mondható, hogy az elképzelés remek, a kiállítás gyenge. A bemutatott anyag heterogén, művek a giccstől a remekműig terjedő skálán, információk az áttekinthetetlenül zavarostól az érvényes, kötelezően megtanulandóig terjedő mezőben. Ha azt kérdezzük: érhetik-e a látogatót olyan ösztönző élmények, melyek miatt saját pozíciójának át/újra-gondolására kényszerül, azt lehet mondani: érhetik. Ha azt kérdeznénk, bosszankodhat-e a témához (művészet vagy történelem-értőként) az átlagosnál több ismerettel rendelkező, akkor azt mondhatnánk: gyakorta bosszankodhat.

3. Mennyiben tartja érvényesnek a téma megjelenítését a kiállításon bemutatott művek által?

Sok szempontot, sok új, közhelyeken túli, gyakran emiatt került szempontot mutat be a rendezvény, ugyanakkor állásfoglalása egyértelmű: ezért el tudom fogadni. A művészet illetékességét jól demonstrálja a kiállítás, vagyis azt, hogy van szerepe itt a művészetnek (nem csak a történelmi-politikai-szociológiai diskurzusnak) tehát egy adott mű kathartikus ottléte megkérdőjelezhetetlenül érvényes (pl. Erdély: Isten-Isten).

4. Miként hat vissza a holokauszthoz fűződő viszonyunkra, ahogyan azt a kiállítás a tolerancia-intolerancia szélesebb kontextusában mutatja be?

Remélem, hogy a hatás pozitív, tehát a megértést segíti – egyébként pontosan ezért érheti kritika az ügyetlenségeket és dicséret a vállalás egészét.

Peternák Miklós