A modernitás öröksége egy sokarcú, ellentmondásos ismerethalmaz párlata, amely különböző olvasási helyzetekből, szabálytalanságokból, félreértelmezésekből, véletlen egybeesésekből, egyenlőtlenségekből, képtelenségekből, hibridizmusból, hangzavarból és diszlexiából áll össze. A Versade című projekt keretében meg akartunk vizsgálni egy olyan pillanatot, egy olyan modern paradigmát, egy olyan kulcseseményt a sok közül, amikor a nagy modernitás-válság formálódása megkezdődött. Ez a mozzanat a Felvilágosodás pár évtizedes munkájának következménye, s egyben bölcsője egy modernkori mítosznak, amelynek később külön oltárt emelnek: a Francia Forradalom két napjáról, 1789 október 5-rol és 6-ról van szó, mikor a történelem rátaposott a gázpedálra, mikor minden együtt van: a szabadság problematikája, a tiszta filozófia átplántálása a való életbe, a „nép” irányító szerepben, a tántorgó kormány, kiemelkedő hősnők, fegyvertények, magasabb szempontok és az írott szó mesterművei.
E sorsfordító pillanat „modern” értelmezéseit követve mindig beleütközünk a tömegek felszabadító spontaneitásának ideájába, illetve a valóság iránt érzett megkérdőjelezhetetlen szenvedélybe (passion du réel) – ahol „valóság” alatt alakítandó anyagot kell érteni, Alain Badiou meghatározó elmélete szerint, melyet a modernitás történetére alkalmazott. Mindazonáltal szerettünk volna rávilágítani ezen októberi napok problematikájára, azaz arra a módra, ahogyan ezeket a gyorsan pörgő eseményeket szemléljük. A tényeket és a történeti jelenségeket vizsgálva artikulált nyelven fogalmazó nézőt helyezünk oda, ahol valójában csak különböző hangok hallhatók.
A cél nem valamiféle történelmi stílusgyakorlat létrehozása volt. Arra akartunk rákérdezni, hogy vajon lehetséges-e bármit is megérteni egy olyan eseményből, amelynek egyetlen interpretációja sem lehet „objektív”. A négy keret, amelyeket a látszólagos tények kirajzolására gondoltunk használni, nem túlságosan különbözik egymástól. Nem a radikális ellentétek, vagy az ellentmondó következtetések voltak érdekesek számunkra. Hogy nézne ki egy olyan térkép tájolója, amelynek a főirányai csak kis mértékben különböznek egymástól? Egy ilyen tájoló, egy ilyen térkép – és a probléma plasztikussá válik.
Az alábbi modern mitológiai kivonatot különböző perspektívákból építettük fel, egymást keresztező irányokat követve inkább, mint egyértelműeket. Ez a projekt nem az értelmezésről szól; úgy beszél eseményekről, mintha azok fejlődő motívumok volnának, akár a zenében. A motívumok előállításához olyan osztályozási rendszert alkalmaztunk, amely kombinálja Charles Fourier [*] elméletét a világ négy mozgatórugójáról azzal a kerettel, amelyet a pszichoanalízis dolgozott ki, hogy segítsen megérteni a különböző egyéni és kollektív reakciókat egy tetszőleges „forradalmi pillanatban”. A Fourier által leírt mozgatórugókat, tendenciákat – materiális, szociális, organikus és animális – a következő négy alap-attitűddel azonosítottuk: a vágy elfojtása és a visszatérés a dolgok bevált rendjének uralmához; a vágy fantasztikus, idealizált realizálása és a szabadság mítosza mint formális választás eredménye; önmegvalósítás és felelős önállóság; végül a mindennemű hatalommal szemben való paranoiás lázadás, a radikális szakadás és a vágy terrorisztikus kifejezése. Az első három fourier-i tendenciának megfeleltethetők kortárs melléknevek is (liberális / konzervatív / balos / szocialista / feminista / autonomista stb.), de az „animális” kategóriát Donatien de Sade munkásságának tartottuk fenn: a polgári felvilágosodás és a modernitásba vetett hit elutasításának, a vágy abszolút radikalizmusának, a pozitivizmus elvetésének, minden hatalom kritikájának – az antitársadalomnak, antihumanitásnak, antireménynek. A cél itt is ugyanaz volt: nem úgy akartuk de Sade-ot használni, mint egyfajta anti-modern hőst, hanem arra akartuk emlékeztetni magunkat, hogy elvitathatatlan erőfeszítései nem függetlenek, hanem egyéb teremtett világok függvényei.
Bármilyen összetett is legyen, ez az analitikus rendszer tele van lyukakkal, és éppen ez a lényeg. Fel lehet vajon forgatni ezeket a világokat azáltal, hogy réseket és lyukakat fabrikálunk? Miközben Peter Sloterdijk a hab struktúráját elemzi, azt a megjegyzést teszi, hogy ami a buborékok között megmarad, egyszerre alkotja kölcsönös függésüket és közös törékenységüket. Ez a köztes mintha-anyag tartja életben a kétségeket az irányított percepcióval kapcsolatban.
| SZOCIÁLIS | ORGANIKUS |
 |
|
| MATERIÁLIS | ANIMÁLIS |
* François-Marie-Charles Fourier (1772. április 7. –1837. október 10.) a szocializmus és a feminizmus francia úttörője. Mint utópista gondolkodó, megalkotta a “feminizmus” kifejezést, és amellett érvelt, hogy a nők jogainak kiterjesztése mindenfajta társadalmi haladás előfeltétele. A tizenkilencedik századtól kezdve számos falanszter létrejöttét inspirálta, mint amilyenek a texasi a La Reunion, vagy a Familistere, Guise-ben, Franciaországban.