0. Miért pont ezek a kérdések fogalmazódtak meg a kiállítással kapcsolatban? Nekem mindig Adorno jut az eszembe. Meg Wittgenstein.

1 Megváltoztatja-e a művek befogadását, értelmezését és kritikai megközelítését a tematika komplexitása, társadalmilag kényes mivolta?

Nem változtatja meg. Ezeket a műveket így fogadjuk be, más műveket esetleg máshogy. Nem ez a probléma.

2 Hogyan illeszkedik a holokauszt reprezentációja a kurátor-hívószó-művészi reakció produktív gépezetébe?

Nem illeszkedik be. Mit jelent „a holokauszt reprezentációja”? (Netán azt, hogy ábrázolása? Vagy azt, (a)hogy a holokauszt önmagát reprezentálja?) A k-h-m.r. miért volna ez esetben produktív, és miért gépezet? Mi van akkor, ha ez a mechanizmus nem több, mint egy mesterségesen gerjesztett inger-válasz, vagy kérdés-felelet? Ki és miért kérdez és mi a felelet?

3 Mennyiben tartja érvényesnek a téma megjelenítését a kiállításon bemutatott művek által?

Nem egészen értem a kérdést. Mi a téma? A holocaust, annak elhallgatása, esetleg valami más? A tolerancia? Nem érzem, hogy valaki is ezt a kérdéskört végiggondolta volna.

4 Miként hat vissza a holokauszthoz fűződő viszonyunkra, ahogyan azt a kiállítás a tolerancia-intolerancia szélesebb kontextusában mutatja be?

Ez a kérdés azt sugallja, hogy a kiállítás témája nem, vagy nem csak a zsidóság kiirtására tett sátáni kísérlet, hanem a tolerncia-intolerancia lett volna. Vagy azt, hogy a holokauszt magyarázható lenne pusztán az emberi intoleranciával? A kiállításon számos nagyon jó mű szerepelt, melynek nem sok köze van a holocausthoz es megfordítva. Még egyszer Adorno jut az eszembe. A kiállításról való diskurzusnak, ha van értelme, Adornóból kellene kiindulnia.

Beke László