1. Megváltoztatja -e a művek befogadását, értelmezését és kritikai megközelítését a tematika komplexitása, társadalmilag kényes mivolta?

Természetesen, az interpretáció változása olyan esetekben követhető nyomon, ahol az itt kiállított munkákat megelőzi egy korábbi reprezentáció. Például Lovas Ilona videomunkája, mely korábban Dunaújvárosban volt bemutatva. Persze ez nem azt jelenti, hogy teljesen más úton kell elindulni a művek befogadását illetoen, inkább azt, hogy a markáns hívószó a kiállítás nézőjét befolyásolja, de nem feltétlenül veszíti el a mű a művész eredeti szándékát. Lovas esetében konkrétan egy álltalános, szélesebb rétegeket érintő mondanivaló a hívószó által behatárolódott. (Ez nem feltétlen baj)

2. Hogyan illeszkedik a holokauszt reprezentációja a kurátor-hívószó-művészi reakció produktív gépezetébe?

Erre nem tudok egyértelműen válaszolni, mivel a kiállítás sem egyértelműen képzőművészeti jellegű. Ennek számos oka van: a dokumentarista elemek (melyeknek ott létemkor a legnagyobb volt a nézettsége), a tematika képzőművészeti értelemben vett tematizálásának hiánya, stb. Egyébként a politikai- társadalmi kontextust leginkább a kiállításra készített projektek jelenítik meg: Sugár János, Menesi Attila.

3. Mennyiben tartja érvényesnek a téma megjelenítését a kiállításon bemutatott művek által?

Egyenként lehetne elemezni, a kérdés számomra inkább az, hogy a sok színvonalas műalkotás bemutatása miért nem éri el a kívánt hatást. Mi volt a rendezési alapelv például az apszis esetében?

4. Miként hat vissza a holokauszthoz fűződő viszonyunkra, ahogyan azt a kiállítás a tolerancia-intolerancia szélesebb kontextusában mutatja be?

Nem tudom lemérni, az ilyen típusú kiállításokon bevált módszerként jelenik meg a szociológiai felmérés lehetősége. Itt hiányzik. Talán, ha a látogatók egy része kitöltött volna egy jól összeállított kérdőívet, akkor közelebb jutnánk a válaszhoz.

L. Molnár Mária