BME Művészeti Rezidenciaprogram

határidődeadline: 2023. április 10.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rezidenciaprogramot hirdet a 2023-24-es tanévre Magyarországon élő művészek számára. A Magyar Nemzeti Bank és a Padme Alapítvány támogatásával, a Pro Progressio Alapítvány közreműködésével megvalósuló rezidenciaprogram célja a tudományos-technológiai kutatásokról és fejlesztésekről szóló széleskörű diskurzus inspirálása, a kutatók önreflexiójának segítése, az egyetemen folyó kutatások szélesebb kulturális-társadalmi kontextusainak megértése, tudomány és művészet párbeszédének előmozdítása.

A programban a művészetek bármely területén (irodalom, vizuális művészetek, zene, színház, médiaművészet stb.) dolgozó két alkotó vagy egy alkotópáros vehet részt. Az párosok tagjai alkothatnak különböző vagy azonos művészeti ágban, de a programra közös mű tervével kell pályázniuk. A művészek 10 hónapon keresztül ösztöndíjat kapnak, és ez alatt az időszak alatt a BME-n folyó kutatások közül az egyetem által kiírt témák valamelyikéhez kapcsolódó művet hoznak létre. Az alkotói folyamat részeként néhány workshopot tartanak, amelyek során bevezetik a diákokat, kutatókat és a nagyközönséget a művészeti kreativitás működésébe, beszélgetnek velük a tudományos-technikai fejlesztések művészi reflexiójának szempontairól, a laikus és a szakmai nézőpont viszonyáról.

A 2023-es programra beadott pályázatoknak a következő kutatási témák valamelyikéhez kell kapcsolódniuk:

  1. Bepillantás az építőanyagok belső világába
  2. Fraktálok világa
  3. Az elfogyó káosz átmeneti bája
  4. Mesterséges intelligencia, zene és szerzői jog
  5. Részletek és összefüggések
  6. Anyagtan, anyagszerkezet
  7. Biomechanika

A témák leírását lásd itt: https://rezidensmuvesz.bme.hu/bme-ezidensprogram/temak-2023/

A pályázatra olyan művészek jelentkezését várjuk, akik

  • magyar állampolgárok vagy magyarországi állandó lakcímmel rendelkeznek;
  • a művészeti szakma által elismert, rendszeresen publikáló, kiállító alkotók életkori megkötés nélkül;
  • érdeklődnek a kortárs tudományos-technológiai kutatások, fejlesztések, illetve azok társadalmi-kulturális összefüggései iránt.

A rezidens művészek számára az egyetem a következőket biztosítja:

  • rendszeres konzultációs lehetőséget a téma vezető kutatójával, aki a rezidens mentoraként végig támogatja az alkotó folyamatot, laikusok által is érthető szakirodalmat, gyakorlati példákat ajánl a művész figyelmébe, válaszol a kérdéseire;
  • találkozási, beszélgetési lehetőséget a témával foglalkozó egyetemi hallgatókkal;
  • sajtónyilvánosságot a programnak;
  • az elkészült mű bemutatását a szakmai és a nagyközönségnek (a zárókiállítás/installáció/előadás költségeit a program fedezi 1 millió Ft-ig)
  • fejenként havi nettó 180 000 Ft ösztöndíjat 10 hónapon át.

Az egyetem szállás- és útiköltséget nem tud fedezni.

A rezidens művészeknek vállalniuk kell, hogy

  • alaposan megismerkednek a kutatással, rendszeresen találkoznak a mentorral, diákokkal és a többi rezidens művésszel;
  • néhány szemináriumot, workshopot tartanak egyetemi polgároknak és esetleg a nagyközönségnek például a Kutatók Éjszakáján, illetve részt vesznek egy-két kerekasztal-beszélgetésen;
  • az ösztöndíjas időszak végére olyan új, korábban nem publikált, nem bemutatott művet hoznak létre, amely kapcsolódik a kutatáshoz, arra reflektál, annak valamilyen aspektusát dolgozza fel;
  • a program tapasztalatairól és az elkészült műről minimum 10 000 karakter hosszúságú szerzői beszámolót írnak, amelyben értelmezik művüknek és a kutatási programnak a kapcsolatát;
  • 1-2 havi rendszerességgel beszámolnak munkájukról a program internetes felületén (rövid szöveges beszámoló és/vagy fotós vagy videós dokumentáció);
  • a programmal kapcsolatos sajtómegkereséseknek eleget tesznek;
  • az ösztöndíjas időszak végén az elkészült művet az egyetem által biztosított keretek között mutatják be először a közönségnek;
  • a készülő művel más pályázaton nem indulnak;
  • hozzájárulnak, hogy művük dokumentációját, részleteit, reprodukcióit, illetve beszámolójuk szövegét az egyetem online és offline kiadványaiban megjelentesse.

Az elkészült művek szerzői joga az alkotókat illeti meg. A művek további publikációjakor, kiállításakor fel kell tüntetni, hogy a BME Művészeti Rezidenciaprogramja során születtek.

A pályázatokat a művészet és a kreatív ipar területén dolgozó szakemberekből álló zsűri bírálja el és a mentor kutatók véleményének figyelembevételével. A legszínvonalasabb, legígéretesebb pályázatok kiválasztása a szakmai zsűri kizárólagos joga. A pályázat elbírálásakor a pályázó eddigi munkásságát, a pályázat és a tudományterület kapcsolatának kreativitását és relevanciáját, illetve a tervezett mű megvalósíthatóságát veszik figyelembe.

Előnyt élveznek azok a pályázók, akik

  • a pályázat benyújtásakor más állami ösztöndíjban nem részesülnek;
  • van gyakorlatuk a nem szakmai közönséggel való együttműködésben (pl. nem művészeknek tartott előadások, tanfolyamok, workshopok, kreatívírás-órák);
  • eddigi munkásságukban megjelenik a tudományos-technológiai kérdések művészi reflexiója;
  • nemzetközi együttműködésekben tapasztalatot szereztek, angol nyelvtudással rendelkeznek.

A zsűrinek az elutasított pályázatok esetében nem kell indoklást adnia az elutasítás okairól.

A jelentkezéshez a következő dokumentumokat kérjük (alkotópárosok esetén a motivációs levél kivételével mindkét művésztől külön-külön):

  • szakmai önéletrajz a végzettség, korábbi és jelenlegi munkahelyek, illetve díjak, ösztöndíjak, rezidensprogramok feltüntetésével és a kapcsolattartáshoz szükséges adatok (név, művésznév, állandó magyarországi lakcím, email) megadásával;
  • kiállítások, bemutatott művek listája, publikációs lista, vizuális művészetek esetén portfólió;
  • a pályázó recepciójának bibliográfiája (recenziók, kritikák, tanulmányok, interjúk jegyzéke; kérjük, hogy ezeknek csak a bibliográfiai adatait adják meg, szövegét ne mellékeljék, pályakezdő alkotók esetén azonban szakmai ajánlás mellékelhető);
  • motivációs levél (3000-5000 karakter, alkotópárosok esetében lehet közös), amelyben a pályázó elmondja, hogy számára mi az izgalmas a tudományos-technológiai eredmények művészeti reflexiójában, megjelöli, hogy melyik kiírt témához szeretne kapcsolódni (mindenképp olvassák el előtte a téma leírását!), és abban mi keltette fel az érdeklődését, illetve mik az első elképzelései a program során készülő alkotásról, továbbá hogy milyen jellegű szemináriumokat, workshopokat szeretne tartani a BME kutatóinak, diákjainak;
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázatra benyújtott adatokat a BME kezelheti és a zsűri tagjai megismerhetik, valamint hogy amennyiben a pályázó elnyeri az ösztöndíjat, pályázatának szakmai részét a BME nyilvánosságra hozhatja.

A pályázatokat pdf-ben, elektronikus úton, a emailcímre kell benyújtani 2023. április 10 éjfélig. A pályázat beérkezéséről három munkanapon belül visszajelzést küldünk. A pályázat eredményéről 2023. május 5-ig minden pályázót értesítünk, a győztes pályázatokat ezt követően mutatjuk be nyilvánosan az alkotók jelenlétében.

Beadási határidő: 2023. április 10. éjfél

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket kérjük a címre küldeni.