Godot Katalizátor-díj

határidődeadline: 2022. február 10.

A Godot Kortárs Művészeti Intézet (GICA) által alapított Godot Katalizátor-díj célja, hogy a pályájuk derekán lévő, hazai színtéren alkotó képzőművészek számára támogatást nyújtson, lendületet adjon. A pályázat és a kiállítás költségvetése 10 millió forint.

A kétévente megrendezendő díjra 35 év feletti művészek és minimum 5 éve működő művészcsoportok pályázhatnak, akik közül szakmai zsűri választja ki a finalistákat, és végül közülük a fődíjast. A fődíj egy önálló kiállítás a budapesti Godot Kortárs Művészeti Intézetben és 1 millió forint honorárium. A finalisták szűk köre csoportos kiállításon mutatja be pályaműveit. Közülük, helyszíni szavazással, a közönség választ egy nyertest, aki 500.000.- Ft honoráriumban részesül.

A Godot Kortárs Művészeti Intézet a pályakezdő, fiatal művészek mellett, a pályájuk csúcsán és a képzőművészeti szcénában jól ismert alkotók számára is motorként funkcionál. A frissen alapított díj, az anyagi támogatás mellett, kiállítási lehetőséget teremt a nyertesek számára az Intézet impozáns tereiben. A GICA biztosítja a kurátort, a helyszínen az építőcsapatot, a lejátszó berendezéseket, fénytechnikát, a szállítást műterem -GICA között, az alkotások biztosítási költségeit, a megnyitó cateringjét, átvállalja a megnyitó személy honoráriumát, a keretprogramok költségeit. A nyertes művész bevonásával megalkotja a kiállítás grafikai és kommunikációs tervezését, a PR – és sajtómunkát.

A díjátadó időpontja: 2022. május 5.

Helyszíne: Godot Kortárs Művészeti Intézet, Budapest 1036. Fényes Adolf utca 21.

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:

magyar nyelvű szakmai önéletrajzot

lényegre törő, magyar nyelvű, szakmai, digitális portfóliót (a benne szereplő művek adataival: cím, év, technika, méret, egyéb szükséges információk)

a leendő kiállítás címét

legfeljebb kétoldalas magyar nyelvű, a pályázó alkotásait bemutató szöveges koncepciót arról, hogy alkotásai miként forrnának össze egy tárlattá a GICA tereiben. (Ezt nem kötelező a művésznek megfogalmaznia, ajánlott művészettörténész, kurátor bevonása).

látvány tervet a kiállítás-koncepcióról. A kiállítás koncepciójához nem kötelező az összes teret kihasználni. Az alaprajzot az alábbi linken lehet letölteni: https://www.gica.hu/floorplans

a látványtervhez csatolni kell legalább hat alkotásnak reprodukcióját/tervrajzát/ forgatókönyvét (cím, év, technika, méret, egyéb információk), melyet a pályázó beválogatása esetén a kiállításon bemutatásra szán. A művek fő adatait kérjük a fájlnévben feltüntetni. A szükséges technikai eszközöket is kérjük jelezni.

költségvetés a tervezett kiállításhoz. (Új alkotások esetén anyagköltségek, csomagolás költsége, asszisztens bérköltsége, látványtervező bérköltsége, szövegírók bére stb). Maximum 2.000.000.- forint.

angol nyelven, a művész munkáit és a konkrét koncepciót röviden bemutató összefoglaló szöveget. Legfeljebb 1 A4 oldal.

Pályázatok benyújtása:

Határidő: 2022. február 10 éjfél

A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, a címen tett regisztrációt követően lehet benyújtani, az alább részletezett módon. A határidő után beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. Az alkotások a leadás pillanatában nem lehetnek 5 évnél régebbiek és a művész tulajdonát kell, hogy képezzék.

Hogyan lehet pályázni:

Regisztráció: Kérjük, hogy a pályázó küldjön egy emailt a címre, benne a pályázó teljes nevével és elérhetőségeivel. A tárgyban kérjük megjelölni: REGISZTRÁCIÓ 22 . A regisztráció végső ideje 2022. január 30 éjfél

Pályázati anyagok feltöltése: A beérkezett emailre visszaigazolásként egy Google Drive mappa linkjét fogja megkapni a pályázó, ahová a pályázathoz szükséges dokumentumokat, fájlokat töltheti fel. Reprodukciók, videóművek esetében a fájlnév tartalmazza a mű adatait (cím, évszám, technika, méret)

Lezárás: A pályázati határidőt követően a pályázó már nem férhet hozzá és nem szerkesztheti mappáját. A hiányos és/vagy a határidő után beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

Kapcsolat:
Laczkovich Borbála
Godot Kortárs Művészti Intézet
művészeti vezető
email:

A zsűrizés menete:

A zsűri a portfoliók és a beadott dokumentumok alapján online módon választja ki azokat a művészeket, akiket személyesen is szeretne meghallgatni. A személyes prezentációk időpontja 2022.03.01 (kedd), melynek lebonyolítása után a zsűri meghozza döntését. Az eredményekről legkésőbb 2022.03.04 –ig értesíti a pályázókat.

A szakmai zsűri választja ki a pályaműveket. Az elbírálást követően az alkotókkal a Godot Kortárs Művészeti Intézet felveszi a kapcsolatot. A finalisták személyes prezentációinak meghallgatását követően a zsűri és a GICA munkatársai megkezdik a csoportos tárlat szervezését.

Határidők:

Regisztráció határideje: 2022. január 30 éjfél (vasárnap)

A pályázat beadási határideje: 2022. február 10 éjfél (csütörtök)

Az első körös zsűrizés: 2022. február 15, amiről értesítést küldünk az érintetteknek.

Nyertes pályázók prezentációs meghallgatása: 2022. március 1. (kedd)

Eredményhirdetés: 2022. március 4. (péntek)

Finalisták kiállítás megnyitója: 2022. március 24. csütörtök 18 óra, Godot Kortárs Művészeti Intézet

Finalisták kiállítása: 2022. március 24 – április 10

Ünnepélyes díjátadó és a Godot Nagydíj nyertes pályázó kiállítása: 2022. május 5 -augusztus 7

Díjak:

Godot Katalizátor-díj: 1.000.000.- Ft honorárium és önálló kiállítás a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. Az építési és marketing költséget, a műalkotások biztosítási költségeit a kiállítás idejére a Godot Kortárs Művészeti Intézet fedezi.

Finalisták: A Godot Kortárs Művészeti Intézet csoportos tárlatán mutatják be műveiket.

Közönség díj: A finalisták között közönség szavazással kerül ki egy nyertes, akit 500.000.- Ft honorárium illet meg.

Zsűri tagok:

A pályázatokat független szakmai zsűri bírálja.

Sebastian Baden kurátor, a frankfurti Shirn Kunsthalle igazgatója

German Kinga művészettörténész, egyetemi docens, MOME Budapest

Nemes Csaba képzőművész, egyetemi docens, Pécsi Tudomány Egyetem

Lobenwein Norbert fesztiválszervező, műgyűjtő

Laczkovich Borbála művészettörténész, Godot Kortárs Művészeti Intézet vezetője

Részvétel feltételei:

A pályázók elfogadják a szakmai zsűri döntését, illetve azt, hogy a zsűri a sikertelen pályázatokra vonatkozó döntését nem indokolja.

A pályázók a zsűrit a válogatás során nem befolyásolhatják, amennyiben a művész, vagy annak képviselője ezt bármilyen formában megteszi, úgy a pályázó azonnal kizárhatóvá válik a versenyből.

Amennyiben a pályázót a zsűri beválogatja a díjátadó kiállításba, úgy a művész tudomásul veszi és vállalja, hogy: – további díjazás nélkül rendelkezésre bocsátja a pályázati anyagban megjelölt és a zsűri által kiválasztott műveit a kiállítás idejére. – kiállított műveit a szervező a Godot Kortárs Művészeti Intézet díjjal kapcsolatos kommunikációban korlátlanul és díjtalanul felhasználhatja, amennyiben a megjelenés nem sérti a művész reputációját.

A díj nyertese vállalja, hogy: – a díj összegének kifizetéséről és az együttműködés részleteiről külön írásos megállapodás készül. – A pályázók elfogadják, hogy adatszolgáltatásuk önkéntes és pályázatuk beadásával hozzájárulnak, hogy a szervező személyes adataikat kezelje a pályázat elbírálásának ideje alatt. – A pályázók részvételükkel elismerik és tudomásul veszik a részvételi feltétételeket. Ezek megszegése a pályázatból való kizárást vonhatja maga után.