IV. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé

határidődeadline: 2008. augusztus 7.

A Cifrapalota (Kecskeméti Képtár)

IV. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé
Krisztus példabeszédei

címmel országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást rendez

A kiállítás tematikája: 2002-ben, az első alkalommal a Keresztre feszítést és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választottuk, 2005 tavaszán a Genezis őstörténeti része, a Teremtés könyvének első 11 fejezete volt a téma, míg 2006-ban az oltár, ill. az ahhoz kapcsolódó liturgikus tárgyak, klenódiumok voltak a főszereplők. Ezúttal Krisztus példabeszédei, parabolái a feladott ikonográfiai program. Műfaji megkötöttség ezúttal sincs, az objektektől a táblaképekig, a kerámiától az ötvösművészeti alkotásokig szeretnénk, ha minden műfaj és technika megjelenne a kiállításon. Egyenlő és őszinte örömmel fogadjuk a különböző irányzatok képviselőit, a figurális, a nonfiguratív és az absztrakt műveket, vagy pl. az installáció vagy a fluxus körébe tartozó alkotásokat is.

A kiállítás helyszíne és időpontja: A kecskeméti Cifrapalota (Rákóczi út 1.) földszinti termei (5 méteres belmagassággal) 2008. szeptember 20 – november 30. között.

A művek beadásának helye és ideje:
Kecskeméten: Kecskeméti Képtárban (augusztus 4-8., 10-16 óra között)
Budapesten: Műcsarnokban, 3-as hátsó kapu (augusztus 6. és 7., 11-14 óra között)

A kizsűrizett művek visszaadásának helye és ideje:
Kecskeméten: Kecskeméti Képtárban (augusztus 21. és 22. 10-16 óra között)
Budapesten: Műcsarnokban, 3-as hátsó kapu (augusztus 19., 12-14 óra között)

A művek visszaadásának helye és ideje:
Kecskeméten: Kecskeméti Képtárban (december 2-4., 10-16 óra között)
Budapesten: Műcsarnokban, 3-as hátsó kapu (december 4., 11-14 óra között)

A művek beadásának feltételei: Műfaji és technikai megkötések nélküli kiállítás, ahol például rajzfilmmel, ruhával, táblaképpel egyaránt lehet jelentkezni. A kiállításra beadott műveket csak megfelelően keretezve, a grafikákat minimálisan paszpartuval ellátva (két méret lehet csak: 50×70-es és 70×100-as) fogadjuk csak el (az ettől eltérő méretű alkotásokat keretezve kérjük). Installáció jellegű művek esetében a kiállíthatóság technikai feltételeit az alkotónak kell biztosítania. A Budapesten beadható művek maximális méretei (kerettel együtt!) sík (és nem összetekerhető) művek esetében 130×170 cm, míg ez térbeli kiterjedésű alkotások esetében, 40 kg súlyhatár mellett, egy mikrobusz raktere a mérvadó. Az ismertetett méreteket meghaladó műveket Kecskeméten lehet beadni. A műveket csak a helyszínen kitöltött adatlappal együtt vesszük át, s biztonságos (a szétesést, sérülést kizáró!), szállításra alkalmas csomagolásban (pl. puffancs fólia, doboz). Postai küldeményként nem fogadunk el műalkotást.

Előadások: Július 2. felében a biennáléhoz is kapcsolódó előadásokat rendezünk művészettörténészek és teológusok részvételével. Kérem, figyeljék a különféle kulturális és keresztény honlapokat!

Zsűri: Elsődlegesen a minőség biztosítása, a díjazott alkotások kiválasztása végett a rendezők zsűrit kérnek fel. (A zsűrizés várható időpontja: 2008. augusztus 12.)

Beadható művek száma: A várhatóan nagy számú jelentkező miatt egy alkotó csak 1 alkotást adhat be. Sorozat esetében a zsűri fenntartja a jogot annak szétbontására, ha az tartalmilag lehetséges.

Katalógus: A kiállítás megnyitójára színes katalógus jelenik meg. Mivel anyagi lehetőségeink korlátozottak, örömmel vesszük, ha lehetősége van minőségi reprodukciót mellékelni.

Cifrapalota
Bács-Kiskun Megyei Önk. Katona József Múzeumának Képtára és Kiállítóhelye (6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.; Tel./Fax: 76/480-776; 30/287-2549; E-mail: )