Miskolci Grafikai Triennálé 2023

határidődeadline: 2023. május 14.

MISKOLCI GRAFIKAI TRIENNÁLÉ 2023
2023. szeptember 16. – november 26.

Az idei triennálé kiírása – az eddigi gyakorlattól eltérően – ötvözi a szabad beadásos formát a kurátori válogatással. A törzsanyag meghatározó részét továbbra is a pályázati úton beérkező alkotások adják.

KURÁTORI MEGHÍVÁS
A minél teljesebb és naprakész körkép bemutatásának érdekében – a magyar grafika legrégebbi seregszemléjén –, kiemelt fontosságúnak tartjuk a triennálén rendszeresen szereplő kiemelkedő grafikusok szereplése mellett, a határon túli alkotók, a fiatal tehetségek, az egyéni technikákkal dolgozó művészek, valamint a grafika legfrissebb törekvéseinek és határterületeinek reprezentációját. Ezt a célt szem előtt tartva kért fel a Miskolci Galéria három szakembert – Erőss István képzőművészt, Nagy T. Katalin és Révész Emese művészettörténészeket –, hogy saját szempontjaik szerint kapcsoljanak be alkotókat a triennálé kiállításába. A kurátorok által meghívott résztvevők munkái automatikusan bekerülnek a kiállítás törzsanyagába, azonban az ő esetükben is ugyanazok a technikai feltételek érvényesek, mint a szabad beadás esetében, továbbá a díjak odaítélése szempontjából is ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a pályázati úton beválogatott munkák.

SZABAD BEADÁS
Digitális formában kérjük elküldeni a munkákat, melyeket az első válogató zsűri eredményének értelmében gyűjtünk majd be a szokásos helyszíneken, Miskolcon és Budapesten.

A kiállításra az alábbi technikákkal készült művek beadását javasoljuk:
– Klasszikus grafikai technikák (Hagyományos sokszorosító grafikai eljárással – magasnyomás, mélynyomás, síknyomás – készült alkotások, valamint egyedi nyomatok)
– Elektrografika / Computergrafika (Elektromos átvitellel és/vagy számítógéppel készült nyomatok)
– Kísérleti grafika (A hagyományos sokszorosító eljárásokon túlmutató, technikájában és hordozójának megválasztásában is újszerű alkotások, melyek a grafika kifejezési tartományát és használatának művészi lehetőségeit tovább szélesítik)

Egyedi rajzok, valamint bármilyen képi beavatkozás nélkül kinyomtatott fotók vagy műalkotások direkt reprodukcióinak beadására nincs lehetőség!

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:
– Tartalmi illetve tematikus megkötés nincs.
– Legkorábban 2020. februártól datált műalkotásokkal lehet nevezni.
– Egy művész összesen 3 művel szerepelhet maximum 5m² terjedelemben, ez a megbonthatatlan sorozatokra is vonatkozik (azok elemei ebből a szempontból külön alkotásnak minősülnek)
– A művek jelzése, adatai – amennyiben az releváns – a szakmai szervezetek által elfogadott módon történhet.
– Az alkotás hátlapján – vagy a műfajtól függően bárhol, ahol a mű engedi – az azonosíthatóság miatt mindenképpen fel kell tüntetni legalább az alkotó nevét, továbbá a mű címét, keletkezési évét, méretét és technikáját.
– Kérjük, már a digitális jelentkezésnél is vegyék figyelembe, hogy a zsűri pozitív döntése esetén a 180×200 cm-nél nagyobb terjedelmű munkákat a szállítási nehézségek miatt kizárólag a Miskolci Galériában tudjuk majd átvenni, valamint hogy az egyedi méretű installációk, vagy különösen sérülékeny művek szállítását és installálását magának az alkotónak kell megoldania.
– Az alkotások védelme érdekében – amennyiben azok jellege megkívánja – kérjük, hogy a szabvány méreteknek (40×60 cm, 50×70 cm, 60×80 cm, 70×100 cm) megfelelő paszpartuban adják le őket.
– Lehetőség van rá, hogy a beadott munkákhoz az alkotó kísérő szöveget küldjön – különösen, ha a mű szempontjából ezt fontosnak találja (koncepció leírása vagy az értelmezés szempontjából nélkülözhetetlennek ítélt háttérinformációk stb.). A szöveges kiegészítés a válogató és a díjzsűri számára rendelkezésre áll majd, azonban ennek megléte vagy hiánya nem jelent sem előnyt, sem hátrányt a döntés szempontjából. A kísérő szöveg maximális terjedelme szóközökkel együtt 1500 karakter.
– Konceptuális, installációs alkotások esetében a kiírás lehetőséget ad a technikai paraméterektől való eltérésre – azzal a kitétellel, hogy a pályázónak kötelező részletes szöveges indoklást mellékelni a digitális képanyag mellé, illetve ha ez releváns, akkor az installálásra vonatkozó részletes instrukciókat is. Minden ilyen esetet a válogató zsűri egyedileg bírál majd el a technikai és installálási szempontokat hangsúlyosan figyelembe véve.

A jelentkezés menete:
A digitális képeket a www.miskolcigaleria.eu címen található on-line jelentkezési felületen lehet feltölteni minimum 8 megapixel méretben, JPG formátumban (javasolt a 8-as tömörítés), fájlonként max. 5 MB méretben, jól azonosítható elnevezéssel.
Kérjük, hogy a paszpartuban, keretben lévő alkotásokat azzal együtt fotózzák le, ugyanúgy, ahogyan azokat a kiállításra szánták.

A jelentkezés és a képek beérkezésének határideje: 2023. május 14. (vasárnap) 24.00 óra.
2023. május 23-án lezajló, digitális anyagból válogató zsűri után legkésőbb két napon belül mindenkit a jelentkezéskor megadott e-mail címen értesítünk az eredményről. A kiválasztott művek listája a www.miskolcigaleria.eu honlapon is elérhető lesz május 24-től.
Az ebben a körben beválogatott alkotások nem kerülnek automatikusan a triennálé kiállítási anyagába – erről és a díjak odaítélésről a második válogató zsűri július 10-én dönt, a galériába beszállított eredeti alkotások alapján.

A digitális válogató zsűri által kiválasztott munkák begyűjtése:
Budapesten a Műcsarnokban 2023. július 3-án, hétfőn 10-16 óráig és július 4-én kedden, 9-15 óráig,
Miskolcon a Miskolci Galéria Rákóczi-házában (Miskolc, Rákóczi u. 2.) 2023. június 27. és július 2. között naponta 9-17 óráig zajlik.
A postán keresztül beküldött alkotások esetleges sérüléséért nem vállalunk felelősséget, és a kiállítás zárása utáni visszapostázás megszervezése és finanszírozása ugyancsak a jelentkezőt terheli.

második válogató- és egyben díjzsűri 2023. július 10-én hétfőn dönt a kiállításra és a katalógusba kerülő munkákról. Ennek eredményéről legkésőbb a zsűri napját követő két napon belül értesítünk mindenkit a jelentkezéskor megadott e-mail címen. A kiállításra kerülő művek listája a honlapon is elérhető lesz július 11-től.
Az itt kimaradt műveket Budapestre csak a kiállítás zárása után (decemberben), az azon szereplő munkákkal együtt lesz lehetőségünk visszaszállítani, átvételük azonban Miskolcon a galéria nyitvatartási idejében (hétfő kivételével, naponta 9–17 óráig) már másnaptól lehetséges.
A kiállítás zárása utáni budapesti visszaadás dátuma várhatóan december első hetében lesz, a pontos időpontról az érintetteket e-mailben tájékoztatjuk.

A triennálé ünnepélyes megnyitására 2023. szeptember 16-án, szombaton kerül sor.

A megnyitón ebben az évben is átadásra kerül Miskolc Város Nagydíja, valamint az önkormányzatok, a szakmai szervezetek, vállalatok, intézmények, társaságok által felajánlott díjak.
A díjak odaítéléséről a szakmai díjzsűri dönt.

DÁTUMOK:
A jelentkezés és a képek beérkezésének határideje: 2023. május 14. (vasárnap) 24.00 óra
Első, digitális válogató zsűri: 2023. május 23.
Begyűjtés Miskolcon: 2023. június 27. és július 2. között naponta 9-17 óráig
Begyűjtés Budapesten: 2023. július 3-án, hétfőn 10-16 óráig és július 4-én kedden, 9-15 óráig
Második válogató- és díjzsűri: 2023. július 10.
A Triennálé ünnepélyes megnyitása: 2023. szeptember 16.
Kiállítás zárása: 2023. november 26.
Visszaadás Miskolcon: 2023. november 28-tól
Visszaadás Budapesten: várhatóan december első hetében

 

További információ
Madarász Györgyitől kérhető az alábbi elérhetőségeken:
Tel: 70-943-2919
e-mail:

www.miskolcigaleria.eu
3530 Miskolc, Rákóczi u. 2.
T: 46-500-680

Jelentkezési űrlap:
http://www.miskolcigaleria.eu/miskolci-grafikai-triennale-2020-jelentkezesi-urlap/