pályázat egyetemi hallgatóknak új típusú public art témában

határidődeadline: 2011. november 25.

Az MMIKL Képző- és Iparművészeti Lektorátus 2011. évi public art programja keretében pályázatot ír ki művészettörténetben és művészetelméletben jártas egyetemi hallgatók számára a *Mi kis falunk* című pályázatának eredményeképpen 2012. február-márciusában megvalósuló, négy új típusú
public art mű egyikéről készítendő kritikai elemzés megírására. A művek pályatervei előzetesen megtekinthetők a www.lektoratus.hu honlap pályázatok oldalán, a public art projekt nyertesek menüpontja alatt

A pályázat célja: tehetségkutatás és -gondozás, valamint az új típusú public art művészeti stratégiájának megismertetése a kortárs művészet iránt érdeklődő pályakezdőkkel.

Pályázhatnak: beiratkozott egyetemi hallgatók

A pályázat nyelve: magyar

Pályázati menetrend:

1. regisztráció

A pályázónak először regisztrálnia kell a e-mail címre megküldött, kitöltött regisztrációs lappal. A regisztrációs lap a pályázati felhívás része, de letölthető a www.lektoratus.hu honlap pályázatok menüpontja alól is.

A regisztrációs levél beérkezési határideje: 2011. november 25. (péntek) 24 óráig.

Az előzetes jelentkezés befogadásáról minden pályázó válasz-emailt kap.

A regisztrációval a pályázó egyben hozzájárul, hogy nevét és annak az oktatási intézménynek a megnevezését, ahol tanul, a pályázatkiíró a
honlapján közzétegye.

2. sorsolás és konzultáció

A pályázatkiíró 2011. november 28-án 17 órakor a Képző- és Iparművészeti Lektorátus (Bp. I. ker. Úri utca 54-56.) zsűritermében a regisztrált
pályázók jelenlétében sorsolja ki, hogy az egyes hallgatók mely műről szóló kritikai elemzés megírását kapják feladatul. A pályázatkiíró
ugyanekkor segítő-konzultációt is tart.

3. a kéziratok beküldése

Az e-mailen beküldendő szövegek beérkezési határideje a pályázó számára kisorsolt új típusú public art munka hivatalos lezárulta utáni 10. nap
24.00 óra.

A csatolt rtf. fájlban benyújtandó kézirat terjedelme 12.000 ± 500 n, ami szóközökkel együtt értendő.

A pályázat beadásának alapfeltétele, hogy a beküldött műértékelés nyomtatott, vagy elektronikus formában még sehol nem jelent meg.

Érvénytelen a pályázat, amennyiben:

– a pályázati feltételeknek nem felel meg
– határidőn túl érkezik be

Hiánypótlás: hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő után nincsen mód.

A pályázat elbírálása

A pályázatot a pályázatkiíró által felkért szakértői kuratórium bírálja el, legkésőbb 2012. március 28-ig. Az írásokat elbíráló bizottság
tagjai: Kertész László, Leposa Zsóka, Perczel Júlia, Százados László

A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.

A pályázatkiíró az eredményről a döntést követő 24 órán belül elektronikus úton valamennyi pályázót értesíti és a nyertes pályázók névsorát a
honlapján közzéteszi.

Az értékelés szempontja: a benyújtott kéziratok kvalitása.

A nyertes pályázatok díjazása

A kuratórium által kiválasztott négy szöveg szerzőjével a pályázatkiíró felhasználási szerződést köt. A felhasználás jogáért szövegenként 60.000.- Ft felhasználási díjat fizet, aminek utalása az érvényes adó- és
járulékszabályok betartásával történik.

A szöveget a pályázatkiíró szerkesztői gondozás után angolra fordíttatja, majd magyarul és angolul egyaránt publikálásra kerül a public art program hivatalos honlapján.

A pályázatkiíró fenntartja a jogot, hogy ha a bizottság nem talál négy megfelelő kvalitású szöveget, négynél kevesebb pályázatot díjazzon.

A pályázatbeadással kapcsolatos további információ: Perczel Júlia projektasszisztens (), illetve Kertész László igazgató (3567-444 /126. mellék).

*Ajánlott irodalom:*

Bálint Mónika, Kálmán Rita, Polyák Levente, Sevic, Katarina (szerk.): Köztes terek / In between Zones, Budapest: IMPEX, Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, 2008.

Bishop, Claire: Antagonism and Relational Aesthetics. In: *October*, Vol. 110 (Autumn, 2004), 51-79

Bishop, Claire: The Social Turn: Collaboration and It’s Discontents. In: Artforum, 2006/2, 179-185

Bourriaud, Nicolas: *Relációesztétika,* Budapest, Műcsarnok, 2007

Hegyi Dóra (szerk.): *Moszkva tér (Gravitáció), *Ludwig Múzeum, Budapest, 2004

Hock Bea: *Nemtan és pablikart*, Praesens, Budapest, 2005.

Kester, Grant H. (2005): Conversation Pieces: The Role of Dialogue in Socially- Engaged Art. In: Zoya Kucor, Simon Leung (szerk.): *Theory in
Contemporary Art Since 1985*, Blackwell, 2005, 32-55.

Krauss, Rosalind E. (1993): Sculpture in the Expanded Field In: Krauss, Rosalind E.: *The Originality of the Avant-Garde and other Modernist myths*, Cambridge, MIT Press, 1993, 277-290.

Kwon, Miwon: *One Place After Another*, MIT Press, London, 2002.

Lacy, Suzanne (szerk.): *Mapping the Terrain*, Bay Press, Seattle, 1995

Szijártó Zsolt (szerk.) Köz/Tér, Fogalmak, nézőpontok, megközelítések. Gondolat, Bp./Pécs, 2010

Blog: leisurearts blog vita – kiindulás:

http://leisurearts.blogspot.com/2006/03/artforum-new-art-practices-cross.html

http://leisurearts.blogspot.com/2006/04/claire-bishop-aestheticethical.html

http://leisurearts.blogspot.com/2006/05/grant-kester-artforum-claire-bishop.html

http://leisurearts.blogspot.com/2006/04/maria-lind-tacticalagnostic-artist-ted.html

http://leisurearts.blogspot.com/2006/04/matthew-stadler-red76-jeff-jahn.html

http://leisurearts.blogspot.com/2006/04/matthew-stadler-red76-jeff-jahn.html

http://leisurearts.blogspot.com/2006/04/claire-doherty-studio-to-situation.html