Pályázat külföldi alkotóházakba

határidődeadline: 2013. november 18.

Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum-Budapest Galéria pályázatot hirdet – képzőművészek és fotóművészek számára – a 2014-es évre, egy és kéthónapos, illetve egyik esetben két hetes művészeti alkotói ösztöndíjakra a következő helyekre:
Bécs, Salzburg, Krems, Strasbourg, Stuttgart, Frankfurt am Main, Lisszabon, Helsinki (Vantaa) és Gyergyószárhegy.

A pályázat elnyerésével a kiutazó művész szállást, műtermet és napidíjat kap a vendéglátó várostól. Aki 5 napnál többel lerövidíti a kinn tartózkodását, annak az ösztöndíja arányos részét vissza kell fizetnie.

Az utazás költségeit mindenki maga fedezi.
A partner városok kérésére a kiutazó művészek csak egy családtagot vagy vendéget vihetnek magukkal. (kisgyerek sem lehet harmadik személy!)

A pályázaton való részvétel feltételei:
– Jelentkezni csak portfolióval ill. katalógussal lehet (benne szakmai önéletrajz és a munkásságot bemutató fotó-dokumentáció). CD vagy CD Rom csak a portfólió vagy katalógus kiegészítése lehet, önmagában nem elegendő.

– A partner városok ragaszkodnak ahhoz, hogy csak olyan művészek jelentkezzenek, akik jó társalgási szinten tudnak beszélni szakmai kérdésekről és a munkájukról angolul vagy az adott ország nyelvén. Nyelvtudásukról ezzel a felelősséggel nyilatkozzanak a kérdőíven.

– Csak azok jelentkezését várjuk, akik eddig legfeljebb egyszer nyertek ezen a pályázaton, és az utazásuk 2003-ban, azaz 10 éve, vagy korábban volt.

– A BTM Budapest Galéria által összeállított rövid kérdőív kitöltése, amit a Galéria portáján kapnak meg, és csatolni kell a pályázathoz. A kérdőív innen is letölthető:
http://www.budapestgaleria.hu/letoltes.php?d_id=208

A feltételek bármelyikének nem teljesítése esetén a pályázatot a bíráló bizottság nem tudja elfogadni.

A pályázatokat szakmai szervezetek képviselőiből álló zsűri bírálja el.

A jelentkezés határideje és helye: 2013. november 18. (hétfő) 16 óráig a Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóházának portáján (Budapest, III. ker. Lajos u. 158.).

A városok az alábbiakban meghatározott időpontokban fogadnak, kérjük eszerint pályázni a kiválasztott városra vagy városokra:
Bécs augusztus 1. – augusztus 30.
szeptember 1. – szeptember 30.
Salzburg június 1. – június 30.
december 1. – december 30.
Krems március 1. – március 30.
Stuttgart szeptember 1. – szeptember 30.
Frankfurt február 1. – március 30. /2 hónap/
Strasbourg június 1. – június 30.
Lisszabon július 1. – július 30.
augusztus 1. – augusztus 30.
Helsinki (Vantaa) július 1. – július 30.
Gyergyószárhegy július 15. – július 31. /2 fő, 2 hét/