Pályázat külföldi alkotóházakba

határidődeadline: 2014. november 17.

Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum-Budapest Galéria pályázatot hirdet a fővárosban élő és alkotó képzőművészek és fotóművészek számára – a 2015-ös évre, egy és kéthónapo…s, illetve egyik esetben két hetes művészeti alkotói ösztöndíjakra a következő helyekre:
Bécs, Salzburg, Krems, Párizs, Strasbourg, Stuttgart, Lisszabon, Helsinki (Vantaa) és Gyergyószárhegy.

A pályázat elnyerésével a kiutazó művész szállást, műtermet és napidíjat kap a vendéglátó várostól. Az a pályázó aki 5 napnál többel lerövidíti a kinn tartózkodását, annak az ösztöndíja arányos részét vissza kell fizetnie.
Az utazás költségeit mindenki maga fedezi.

A partner városok kérésére a kiutazó művészek csak egy családtagot vagy vendéget vihetnek magukkal. (kisgyerek sem lehet harmadik személy!)

A pályázaton való részvétel feltételei:
– Jelentkezni csak portfólióval ill. katalógussal lehet (benne szakmai önéletrajz és a munkásságot bemutató fotó-dokumentáció). CD vagy CD Rom csak a portfólió vagy katalógus kiegészítése lehet, önmagában nem elegendő. A beérkezett pályázati anyagokat a döntéstől számított 30 napig őrzünk meg.

– A partner városok ragaszkodnak ahhoz, hogy csak olyan művészek jelentkezzenek, akik jó társalgási szinten tudnak beszélni szakmai kérdésekről és a munkájukról angolul vagy az adott ország nyelvén. Nyelvtudásukról ezzel a felelősséggel nyilatkozzanak a kérdőíven.

– Csak azok jelentkezését várjuk, akik eddig legfeljebb egyszer nyertek ezen a pályázaton, és az utazásuk 2004-ben, azaz 10 éve, vagy korábban volt.

– Nyilatkozat arról, hogy 2014-ben és 2015-re milyen külföldi tanulmányutakra kapott lehetőséget állami ösztöndíjjal.

– A BTM Budapest Galéria által összeállított rövid kérdőív kitöltése, amit a Galéria portáján kapnak meg, vagy letölthető http://budapestgaleria.hu/uj/muveszcsere-program/ csatolni kell a pályázathoz.

A feltételek bármelyikének nem teljesítése esetén a pályázatot a bíráló bizottság nem tudja elfogadni.
A pályázatokat szakmai szervezetek képviselőiből álló zsűri bírálja el.
A jelentkezés határideje és helye: 2014. november 17. (hétfő) 16 óráig a Budapest Galéria portáján (Budapest, III. Lajos u 158.).

A városok az alábbiakban meghatározott időpontokban fogadnak, kérjük eszerint pályázni a kiválasztott városra vagy városokra:

Bécs augusztus 1. – augusztus 30.
szeptember 1. – szeptember 30.
Salzburg január 2. – január 30.
február 1. – február 28.
november 1.- november 30.
Krems március 1.- március 30.
Stuttgart augusztus 1.-augusztus 30.
szeptember 1. – szeptember 30.
Párizs február 1. – március 30./2 hónap/
Strasbourg június 1. – június 30.
Lisszabon július 1. – július 30.
augusztus 1. – augusztus 30.
Helsinki (Vantaa) július 1. – július 30.
Gyergyószárhegy július 10. – július 25. /2 fő, 2 hét/