Pályázati felhívás új típusú public art művek megvalósítására

határidődeadline: 2011. szeptember 5.

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával megvalósuló 2011. évi public art projektje keretében A mi kis falunk elnevezéssel két kategóriában országos, nyílt pályázatot hirdet új típusú public art munkák megvalósítására.
A pályázat lebonyolítója az MMIKL szakmai igazgatósága, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus (a továbbiakban: Lektorátus).

A Lektorátus 2008-ban elindított programjával a magyarországi új típusú public art megjelenési lehetőségeit igyekszik kiszélesíteni. Az első években a vidéki nagyvárosokban, majd a kistelepüléseken és az interneten megvalósuló művek létrejöttének az ösztönzését tűzte ki célul.

A 2011. évi program az új típusú public art kisközösségi válfajának, valamint a részvételi alapú településrehabilitáció és / vagy településfejlesztés médiumaként való alkalmazásának segítését célozza.

1. Kategória: a kisközösségek társadalmi nyilvánosságának tereiben megvalósuló új típusú public art mű.
Nem feltétel, hogy kistelepülésen valósuljon meg az alkotás, bármely működésében funkcionálisan elhatárolható közösség lehet a mű célcsoportja.

A kiíró a pályázóktól a társadalmi nyilvánosság tereihez és azok problémáihoz kötődő, kötetlen műfajú, lehetőleg helyspecifikus és interaktív, de minden esetben kontextusfüggő, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló műveket vár.

2. Kategória: a részvételi alapú településrehabilitáció és településfejlesztés médiumaként, a kommunikációs folyamat meghatározott célú elemeként alkalmazott szolgáltató-együttműködő-javaslattevő attitűdű új típusú public art alkotás.

A rehabilitáció / fejlesztés többéves folyamatába illeszkedő új típusú public art mű szolgálja a közösséggel való és a közösség tagjai közti párbeszédet, a tervek megismertetését, elfogadtatását, a menet közben jelentkező problémák kibeszélését segítve. Optimális esetben, ha az új típusú public art műnek a Cultural Masterplanning gyakorlatában való alkalmazásáról van szó – amit jobb híján, egyelőre kulturális / művészeti kerettervezésnek magyarítanánk – segítse a rehabilitáció / fejlesztés demokratizálását. A Cultural Masterplanning részeként megvalósulhat a tervezést megelőző fázisban (identitás-feltárás és -építés), ösztönözheti a folyamatos párbeszédet, az organikusan fejlődő tervezést, eszközeivel segítve, hogy a tervezés maga is egy kommunikációs aktussá váljon, de része lehet a visszacsatolás, értékelés, utólagos korrekció eszközrendszerének is.

Az új típusú public art művek mindkét kategóriában kíséreljenek meg a kortárs művészet eszközeinek segítségével közérdeklődésre igényt formáló kérdéseket felvetni, a nem művészet-orientált közönségréteget a művek által teremtett szituációk révén elgondolkodtatni. Törekedjenek a párbeszéd ösztönzésére, amelynek segítségével a helyi társadalom különböző szegmenseit véleményformálásra és együttgondolkodásra késztethetik.

Pályázati feltételek:

A pályázat nyelve: magyar

Műfaji vagy technikai megkötés nincs.
Az új típusú public art mű lehet: akció, performance, installáció, szobrászati tárgy, murális alkotás, integrált design, fényfelirat, kivetítés stb.

A pályázók maguk választhatják ki és kérhetik fel a közösséget, illetve települést, amivel / ahol a munkájukat meg kívánják valósítani. Amennyiben a mű részben vagy egészben önkormányzati tulajdonú köztéren valósul meg, az érvényes pályázat feltétele az önkormányzat támogató nyilatkozata (a felhívás melléklete).

Az önkormányzatokra a részvétel semmilyen anyagi terhet nem ró, mindössze azt kell vállalniuk, hogy a pályázó alkotó(k) pályaművét befogadják, és amennyiben közterület-használatra van szükség a művek megvalósulásához, az ehhez nélkülözhetetlen engedélyek beszerzéséért ők járnak el, ill. a területhasználatért díjat nem kérnek. A művek megvalósulásához és működéséhez szükséges költségeket a pályázatkiíró által az alkotóknak fizetett felhasználási díj biztosítja.

Egy pályázó több pályatervet is benyújthat, illetve ugyanazt a pályatervet több helyszínre is be lehet nyújtani.

Az alkotások működésének / lezajlásának / láthatóságának elvárt minimum időtartama 10 nap, ami 2011.10.05. és 2012.03.16. közé eshet.

A megvalósítás konkrét helyét, idejét és időtartamát minden pályázatban pontosan meg kell jelölni.

Az alkotóknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a műveket nem őrzik, a tervezés során számolniuk kell a közönséggel való találkozás, illetve az időjárás viszontagságainak hatásaival.

A pályázó pályázatának beadásával tudomásul veszi, hogy a mű bármiféle sérüléséért, vagy megsemmisüléséért sem a kiíró, sem a partnertelepülés felelősséget nem vállal.
Az alkotónak tekintettel kell lennie arra is, hogy a mű az elhelyezés, valamint a megvalósulás, lebonyolítás, működés, vagyis a felhasználás, ill. az elbontás ideje alatt sem balesetveszélyt, sem egészségre ártalmas hatásokat nem okozhat.

Amennyiben a mű létrehozása a megvalósulás helyének, vagy környezetének megváltoztatásával jár, a felhasználás után a pályázó köteles az eredeti állapot helyreállítására. Kivételt képez ez alól, ha a partnertelepülés a mű további fennmaradásáról a szerzővel (szerzőkkel) felhasználási szerződést köt.

A pályázható összeg megvalósuló művenként maximálisan 1.000.000. Ft, amely összeg sem az áfá-t, sem az esetleges munkáltatói közterheket nem tartalmazza, azokat a pályázatkiíró a megítélt összegen felül fizeti.

A teljes pályázható keretösszeg 5.000.000. Ft.

A pályázatkiíró fenntartja magának a jogot arra, hogy a kuratórium javaslata alapján a pályázó költségvetését csak módosítva fogadja el.
A pályázat nyerteseivel – a kuratórium döntése alapján – az MMIKL felhasználási szerződést köt, az elnyert összeget a művek nyilvános megjelenéséért felhasználási díjként fizeti ki. A felhasználási díj kifizetése két részletben történik: az első részlet (a teljes díj 70 %-a) a kuratóriumok döntése alapján a szerződéskötés után, 2011. szeptember második felében, a második részlet (a teljes díj 30 %-a) a megvalósult műnek és/vagy dokumentációjának a kuratórium által való elfogadó átvételi bírálatát követő 15 napon belül kerül kifizetésre.
A pályázati költségvetésnek tartalmaznia kell a mű megvalósításához, működéséhez, üzemeltetéséhez és elbontásához szükséges minden költséget (szállítás, építés, bontás, az installáláshoz szükséges eszközök, szerzői díj, stb.).
A mű megvalósításának összköltségvetése az egy műre meghatározott maximális támogatási keretnél kisebb és nagyobb is lehet, utóbbi esetben azonban a pályázathoz csatolni kell a többletforrás meglétét igazoló, a kötelezettségvállaló által kiállított nyilatkozatot is.

A művek köztéren való elhelyezéséhez, megjelenéséhez szükséges engedélyek megszerzésének ügyintézését a partner településeknek kell biztosítaniuk.

A kiíró a pályázati folyamat nyilvánosságát biztosítandó a kuratórium döntését követően az összes beadott pályázat anyagát közzé teszi a www.lektoratus.hu honlap pályázatok menüpontja alatt.

A nyomtatott és digitális formában (utóbbi kizárólag CD-n vagy DVD-n) egyaránt beadandó pályázati anyagnak a következőket kell tartalmaznia:
1. Koncepció – részletes műleírás, a pályázati kategória megjelölésével (maximum 2 A/4-es gépelt oldal; a digitális változat rtf-ben vagy pdf-ben.)
2. Részvételi alapú település rehabilitáció és településfejlesztés médiumaként létrejövő mű esetében a több éves kommunikációs folyamat (előzmények és jövőbeni tervek) dokumentációja és annak megjelölése, hogy a megvalósítandó műnek mi a szerepe tervezési-visszacsatolási folyamatban
3. Ha a mű részben vagy egészben önkormányzati tulajdonú köztéren valósul meg: a partner település által kitöltött és aláírt írásbeli támogató nyilatkozat. (A pályázati felhívás része, de letölthető a www.lektoratus.hu honlap pályázatok menüpontja alól, vagy személyesen átvehető a Lektorátus titkárságán, a Bp. I. ker. Úri utca 54-56-ban.)
4. Amennyiben tárgyiasuló mű tervéről van szó, helyszínrajzok és megfelelő, bírálható léptékű vizuális terv (rajz, számítógépes animáció, modell, makett, fotó stb.), amely világosan érzékelteti a tervezett munka elhelyezésének és működésének módját, a környezettel való kapcsolódását, léptékét. (Makett vagy modell csatolása esetén annak mérete az 50 x 50 x 50 cm-t nem haladhatja meg. Digitális változat: a képek önálló jpg-ben, az esetleges videók a Windows Media Player által lejátszható formátumban.)
5. Költségvetés, amely magában foglalja a terv megvalósításának, elhelyezésének, a mű működésének, leszerelésének és elszállításának tervezett költségeit, valamint a szerzői közreműködés díját. (A digitális változat rtf-ben, xls-ben vagy pdf-ben.)
6. A pályázó(k) részletes szakmai életrajza (A digitális változat rtf-ben vagy pdf-ben.)
7. Elérhetőség (pontos postacím, vezetékes telefon- és/vagy mobilszám, e-mail cím). (A digitális változat rtf-ben vagy pdf-ben.)
8. Névaláírás. (Csak a nyomtatott példányon.)
A pályázati anyag interneten való publikációja miatt a digitális változatban a dokumentumokat csak önálló fájlokként és kizárólag a megjelölt formátumokban tudjuk elfogadni.

A pályázati kiírás feltételeit be nem tartó pályamunkák automatikusan kizárják magukat a pályázatból.

Hiánypótlásra a pályázati beadási határidő után nincs mód.

A pályázónak az új típusú public art mű megvalósításán kívül vállalnia kell részletes fotó-, ill. videó-dokumentáció készítését, vagy elkészíttetését is a műről, a kuratórium instrukcióinak figyelembevételével. A dokumentáció elkészítésének költségeire a pályázatkiíró művenként maximum bruttó 250.000. Ft-ot biztosít a megítélt felhasználási díjon felül.
A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot arra, hogy:
1. a kuratórium javaslata alapján a pályázó költségvetését csak módosítva fogadja el,
2. amennyiben a partner települések a helyszíneket – szándéknyilatkozatuk, ill. a velük kötött megállapodás ellenére – nem biztosítják, az adott településen a projekt megvalósításától kötelezettségek vállalása nélkül elálljon – akár az eredmények kihirdetése után is.

A pályázatokat tartalmilag-esztétikailag, valamint a technikai, anyagi és biztonsági kivitelezhetőség szempontjából szakmai kuratórium bírálja el.
A pályamunkák közül előnyt élveznek azok, amelyek már a tervezés-előkészítés folyamán a helyi közösségek bevonására építenek.
A pályázatokat 2011. szeptember 5. (hétfő) 15 óráig beérkezően kell benyújtani az MMIKL Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz (1014 Budapest, Úri u. 54-56., levelezési cím: 1250 Bp. 1. Pf. 17.) A mi kis falunk megjelöléssel. A határidő után érkezett pályázatok nem kerülnek a kuratórium elé.
A pályázat elbírálása két fordulóban történik. A kuratórium a beérkezett pályázati anyag áttanulmányozása után a második fordulóba jutott pályázókat egyenkénti zártkörű konzultációra hívja be 2011. szeptember 19-én (hétfőn) az MMIKL Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűritermébe (Bp., I. ker. Úri u. 54-56.).
A konzultációra a kuratórium további anyagokat kérhet be a pályázóktól.
A kuratórium második ülését követően, legkésőbb 2011. szeptember 20-ig hirdeti ki döntését.

A kuratórium döntése ellen jogorvoslati lehetőség nincs.
A döntésről valamennyi pályázó értesítést kap, a nyertesek listáját a Lektorátus internetes oldalain (www.lektoratus.hu) és az MMIKL honlapján (www.mmikl.hu) tesszük közzé.
A megvalósítandó műveket kiválasztó kuratórium névsora:

Angel Judit művészettörténész, a Műcsarnok kurátora
Százados László művészettörténész, kurátor, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, a Balkon szerkesztője
Kertész László művészettörténész, a Lektorátus igazgatója (a pályázatkiíró képviseletében)
Készman József művészettörténész, kurátor, a Műcsarnok produkciós vezetője
Szabó Ádám szobrászművész, művészettörténész, egyetemi adjunktus (Magyar Képzőművészeti Egyetem)
Lágler Péter kulturális antropológus, kutató (MMIKL Kutatási és Fejlesztési Programok Főosztálya)

Projektasszisztens: Perczel Júlia művészettörténész

A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy pályázatába a második fázis lezárását követően bárki betekinthet, illetve az azzal kapcsolatos adatok nyilvánosak.
A pályaművek visszaadásáról a pályázók a beadás helyszínén kapnak tájékoztatást.

A pályázati koncepció CD-n vagy DVD-n benyújtott digitális változatát a Lektorátus archiválja, ill. az Interneten közzéteszi.

Szerzői és felhasználói jogok:
1. A pályázat benyújtói megőrzik a pályamunkához fűződő szerzői jogaikat.

2. A pályázat benyújtója hozzájárul, hogy a pályázat kiírója a pályázat nyilvánosságát biztosítandó és a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban a pályázati anyagot, valamint a pályaművekről és a megvalósult munkákról készült dokumentációt és reprodukciókat nyomtatott, illetve elektronikus formában korlátlan ideig felhasználja a pályázó nevének feltüntetése mellett.

Elérhetőség:
A pályázattal kapcsolatos bárminemű további kérdést a e-mail címen, ill. a (06-1)-356-7444/126 melléken lehet feltenni Szentandrási-Sós Zsuzsanna művészeti főtanácsadónak.
Intézményünk 2011. augusztus 15 – augusztus 31-ig zárva tart.
Kérjük megértésüket!

2011. június 27.

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus