Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj

határidődeadline: 2013. március 5.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban: MANK) pályázatot hirdet fiatal, alkotó fotográfusok részére a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj elnyerésére.

Jelen pályázati felhívás – költségvetés technikai okok miatt – kivételesen 6 hónapra, 2013 első félévére vonatkozik (január-június). Az első félévi ösztöndíjat elnyerő pályázók a sikeres félévi beszámolót követően lehetőséget kaphatnak az ösztöndíj második félévi folytatására.

Az ösztöndíj célja
Az ösztöndíj célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges fotográfusok pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

Pályázhatnak
Új pályázóknál az 1977. január 1. után születettek, korábbi ösztöndíjasoknál (akik még nem töltötték ki a 3 ösztöndíjas intervallumot) az 1976. január 1. után születettek.

Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki 2013-ban központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (a DLA-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása, stb.) részesül.

Ösztöndíjban részesülhet évente: maximum 10 fő.

Az ösztöndíj időtartama: 6 hónap

Az ösztöndíj összege: bruttó 100.000 Ft/hó

Az ösztöndíj az SZJA törvény alapján nem minősül adómentes jövedelemnek, ennek megfelelően a hatályos jogszabályi előírások szerinti számfejtést követően kerül kifizetésre.

A pályázat nyelve: magyar

Az ösztöndíjpályázat benyújtásához szükséges dokumentumok
Az ösztöndíj önálló fotóművészeti programmal pályázható meg. Diplomamunkával önmagában nem lehet pályázni.

1. Hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap és melléklete, a nyilatkozat (A pályázati adatlap és nyilatkozat letölthető a www.lektoratus.hu honlapról.),
2. a pályázó eddigi munkásságát ismertető szakmai önéletrajz, aláírva, 1 példányban,
3. munkaterv (az ösztöndíj időtartamára tervezett alkotói elképzelés maximum egy oldalas leírása) 6 példányban,
4. a pályázó szakmai munkásságát reprezentáló 10 db fotó (méret és technikai kötöttség nélkül, azonban CD-t nem fogadhatunk el), illetve katalógus vagy portfolió. Fotósorozat egy műnek számít.

A pályázatok beadásának időpontja:
2013. március 4. (hétfő) és március 5. (kedd) 9.30 és 15.00 óra között.
Helye: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház 1065 Budapest, Nagymező u. 20.

A művek visszaadásának időpontja:
2013. március 13. (szerda) 9.30-15.00, március 14. (csütörtök) 9.30-13.00 óra között.
Helye: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház 1065 Budapest, Nagymező u. 20.

Hiánypótlás
Hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő után nincsen mód.

Érvénytelen a pályázat, amennyiben:

a pályázati feltételeknek nem felel meg
hiányos a mellékelt dokumentáció
az adatlap/nyilatkozat hiányos, vagy a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz
határidőn túl történik a benyújtása.

IV. A pályázat elbírálása
A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről, meghosszabbításáról vagy visszavonásáról a kuratórium dönt.
A kuratórium tagjai: Baki Péter művészettörténész, Csizek Gabriella művészettörténész, Pataky Zsolt fotóriporter, Pettendi Szabó Péter fotográfus és Stalter György fotóművész.
A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, esetleges formai kifogásokat, a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül, a MANK-hoz lehet benyújtani.
A MANK az eredményről a döntést követő 15 napon belül valamennyi pályázót értesíti és a nyertes pályázók névsorát a www.lektoratus.hu honlapon közzéteszi.

Az értékelés szempontjai
A pályázó szakmai előélete, a bemutatott művek kvalitása.

Szerződéskötés
A nyertes pályázóval a szakmai és pénzügyi lebonyolító MANK ösztöndíjszerződést köt. A szerződéskötéshez minden nyertes pályázónak szükséges csatlakoznia a Magyar Mecénás Programhoz.

Az ösztöndíj kifizetése
Az ösztöndíj folyósításáról a Magyar Államkincstáron keresztül az MANK gondoskodik.

Beszámolási kötelezettség
Az ösztöndíjat elnyert művészeknek az ösztöndíjas időszak folyamatban lévő művészi teljesítményéről, az alkotások aktuális állapotáról és a munka további menetéről – várhatóan 2013 júniusában kell beszámolnia (írásos beszámoló és portfólió).

A kuratórium az ösztöndíjat az elnyert ösztöndíjas időszak elteltével bemutatott beszámoló elbírálása alapján meghívásos pályázattal további féléves intervallumra meghosszabbíthatja.

A beszámolók kvalitása és a kuratórium szakmai döntése alapján a legszínvonalasabb beszámolót benyújtó 2 ösztöndíjas 1-1 hónapot tölthet el ingyen a zsennyei alkotóházban (előzetesen egyeztetett időpontban).

Az ösztöndíj-támogatás feltüntetésének kötelezettsége:
Az ösztöndíjas az ösztöndíjjal támogatott munkáinak kiállítása, publikálása esetén köteles az ösztöndíj nevét feltüntetni és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának tényét a logó feltüntetésével jelezni. Amennyiben a logó elhelyezésének technikai akadálya van, szöveggel helyettesíthető.
A logó a tárca archív, de még működő, www.emmi.gov.hu honlapon feltüntetett módon, e-mailben kérhető meg a tárcától.

A pályázatbeadással kapcsolatos további információ:
Józsa Kitty
tel.: +36 1 356-7444/107 mellék
e-mail:

Gömöry Judit
tel.: +36 1 356 7444/126 mellék
e-mail:

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
1065 Budapest, Nagymező u. 20.
tel.: +36 1 473-2666
e-mail: