VersMegálló

határidődeadline: 2007. március 15.

A pécsi Művészetek Háza és a Café Bábel a VersMegálló program keretében vers- és fotópályázatot hirdet.

„Határtalanul” hívószóra várjuk költők, fotó- és képzőművészek olyan alkotásait, melyek az emberek vagy kultúrák közötti különbségek áthidalhatóságát, az egymással folytatott párbeszéd lehetőségeit mutatják be. Beküldhetőek olyan művek is, melyek Pécshez, a „Határtalan városhoz” kötődő valós vagy fiktív emlékeket, élményeket mesélnek el.

A zsűri által legjobbnak ítélt írásokból és fotókból áll össze a VersMegálló program köztéri kiállításának anyaga, az a 100 nagyméretű plakát, melyeken egy-egy vers (és annak idegennyelvű fordítása) valamint egy-egy fénykép kap helyet. E kortárs művészeti „tablók” Pécs forgalmas buszmegállóinak üvegvitrinjeiben kerülnek kihelyezésre előreláthatóan a Pécsi Országos Színházi Találkozó- és a Gasztronómiai Hetek idején, június hónapban.

A pályázatokat a pécsi Művészetek Háza címére postán (Művészetek Háza, 7621 Pécs, Széchenyi tér 7-8.) vagy e-mailen () 2007. március 15-ig lehet beküldeni.

FELTÉTELEK:
– tematika: „Határtalanul”
– terjedelem: maximum 600 karakter (versek esetében)
– szerzőnként legfeljebb öt mű (vers vagy kép) küldhető be
– a képeket CD-re írva nagyfelbontású JPG formátumban várjuk
– amennyiben a verseket postai úton juttatják el hozzánk, kérjük a nyomtatott változat mellé floppin vagy CD-n mellékeljék a pályamunkákat RTF formátumban
– a borítékra írják rá: „Határtalanul”
– határidő: 2007. március 15.

JUTALMAZÁS:
– közel százezer olvasó és látogató naponta
– a zsűri által legjobbnak ítélt három pályamű alkotója díjazásban részesül

A pályázatokat szakmai zsűri értékeli, az eredményről április végéig minden pályázót értesítünk.
A VersMegálló programról folyamatosan tájékozódni lehet a tavasszal útjára induló honlapon (www.versmegallo.hu), ahova az összes pályamű felhelyezésre kerül.

A program további részleteiről érdeklődni a 72/522-834-es telefonszámon vagy az email címen lehet.