XIV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep

határidődeadline: 2019. március 3.

A Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány a Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.-vel együttműködésben felhívást hirdet képzőművészeknek a XIV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepen való részvételre.

A dunaújvárosi szimpóziumi hagyomány kezdete 1974-re nyúlik vissza, Magyarországon az első nagyipari támogatást élvező művészeti projektek között volt. A \’60-as években kialakult művésztelepi hagyományokra építkezve jött létre az évtizedekig működő rendszer, melyben a művészek 4-6 hetet töltöttek a Dunai Vasmű üzemeiben. A vas és az acél változatos ipari technikákkal való megmunkálása új távlatokat nyitott, így a biennálé-szerűen megrendezett alkotótelep hamar meghatározó művészeti fórumává vált a magyar, majd a külföldi nyitás után a közép-európai szobrászatnak. Az alkotótelep 2000-ig működött folyamatosan, tizenkét alkalommal összesen ötvenkét hazai és nemzetközi művész részvételével, a műveikből létrejött Duna-parti szoborpark egész Európában egyedülálló látványosság. A Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány közel húsz év után, 2017-ben indította újra a forráshiány miatt szunnyadó művésztelepet három hazai képzőművész részvételével. Az újjáéledő hagyományt folytatva 2019-ben 3-5 képzőművésznek biztosítunk lehetőséget a Dunai Vasműben való alkotásra.

A DUNAFERR-ART DUNAÚJVÁROS ALAPÍTVÁNY AZ ALÁBBIAKAT BIZTOSÍTJA A NYERTES PÁLYÁZÓK SZÁMÁRA:

* szállást két egymást követő hétre Dunaújvárosban 2019. május elejétől, egyeztetett időpontban
* napi egyszeri meleg étkezést
* utazási támogatást
* bejárást a Dunai Vasműbe, ahol szakemberek segítségével 3-5 db, egyenként maximum 1m2 vagy 1m3 (kb. 300 kg) kiterjedésű műalkotás elkészítésére van lehetőség a többek között a következő technikákkal:
öntés, hegesztés, kovácsolás, láng-vágás stb.

Gyűjteményezés céljából a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány jogot formál az Alkotótelepen készült műtárgyak egyikére, melyet zsűri választ ki.

Az alkotótelepen készült műveket a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben nyíló kiállításon mutatjuk be, várhatóan június közepétől.

A JELENTKEZÉSHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK:
* 2 oldalas CV és artist statement
* 15-20 projektet bemutató portfólió
* művenként min. 2 oldalas munkaterv, különös tekintettel a használni kívánt anyagokra és technológiákra

Pályázni 2019. március 3, vasárnap éjfélig lehet 1 db pdf fájl elküldésével az email címre. A pályázat
beérkezéséről 48 órán belül visszajelzést küldünk.

A PÁLYÁZATOKAT SZAKMAI ZSŰRI BÍRÁLJA EL:

* Bencze Péter kurátor (Everybody Needs Art, aqb Budapest)
* Hegedüs Orsolya művészettörténész (acb Galéria)
* Kertész László művészettörténész (Kortárs Műgyűjtő Akadémia)
* Kovalovszky Márta művészettörténész
* Mélyi József művészettörténész (Magyar Képzőművészeti Egyetem)
* Nagy Annamária művészettörténész (Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány)
* Százados László művészettörténész (Magyar Nemzeti Galéria)

A pályázókat március közepéig értesítjük a döntésről. Fellebbezésnek helye nincs; a nagy számú jelentkező miatt a zsűri indokolásra nem kötelezhető. Továbbá, a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány fenntartja a jogot arra, hogy egy dunaújvárosi alkotónak soron kívül helyet biztosítson.

KAPCSOLATTARTÓ:
Nagy Annamária ()

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
* acelszobrasz.hu [1] | www.steelsculpture.art [2]
* Facebook: Acélszobrász Alkotótelep
* Instagram: @acelszobrasz

Az alkotótelep létrejöttét a Dunaferr Dunai Vasmű Zrt., a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja.