1976 – 2K – 2020

Csikász Galéria (Veszprém, Vár u. 17.)
Megnyitó: 2020. február 15. 11:00
A kiállítást megnyitja Kincses Károly fotómúzeológus

A 2K négy szombathelyi fényképész: Dallos László, Bonyhádi Károly, Liszy János és Rosta József alkotócsoportja, amely a Dallos László által a Megyei Művelődési Központban működő fotóklubból nőtt ki és 1978-1982 között működött.

A 2K alkotóműhely tagjai az akkor divatos fényképészeti gyakorlattal szemben új, kísérletező, korszerű látásmódot igyekeztek elsajátítani, saját utakat járva be. Kapcsolatokat építettek budapesti, esztergomi, pécsi, bajai, győri fotósokkal, akiket meghívtak előadásokra, kiállításokra. A csoport gyakori vendége volt Kincses Károly fotómuzeológus is.

Dallos László alapító tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, amelybe később a 2K többi tagját is felvették. A 2K csoport 1980-ban sikerrel mutatkozott be a budapesti Fiatal Művészek Klubjában. A tagok rendszeresen részt vettek az Országos Fotótárlatokon és az akkor induló Esztergomi Fotóbiennálén, emellett Szombathelyen is kiállításokat szerveztek.

A kiállítás célja a 2K csoport tevékenységének, illetve a hetvenes-nyolcvanas évek kísérleti fotós törekvéseinek bemutatása.

Nyitva 2020. március 21.-ig