Az AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata újraindítja az AICA-díjat. A díj újraindításának elsődleges célja, hogy a szakmai szempontokat gyakran mellőző döntések mentén formálódó művészeti intézményrendszerbe visszahozzon egy kifejezetten szakmai grémium által, demokratikus alapon kiadott elismerést. A díjat a szervezet tagjaiból véletlenszerűen választott zsűri a „Legjobb kritika”, a „Legjobb egyéni kiállítás” és a„Legjobb kurátori projekt” kategóriákban a tagok jelöléseiből válogatva ítéli oda.
A 2023-as szakmai teljesítményeket elismerő AICA-díj átadására 2024. január 19-én 19 órakor kerül sor a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület helyiségében (Budapest, Rottenbiller utca 35.). A korábbi gyakorlatot követve az AICA elnöksége minden évben egy kortárs művészt kér fel a díj elkészítésére, amelynek költségeit a tagdíjakból rendelkezésre álló büdzséből fedezi. Az aktuális díjat Süveges Rita készítette.
Az AICA Díj 2023-as jelöltjei:
Legjobb kritika:
Balkó Dorottya: Te és Én együtt lebegünk – A kortárs magyar fotográfia tét nélküli összefoglalása. Designisso [link]
Benedek Kata: Trash of Köztér (www.instagram.com/trashofkozter)
Kozák Zsuzska: Tinder-ikonográfia a magyar pavilonból. A mű [link]
P. Szűcs Julianna: Ami a mából hiányzik. Gondolatok Mácsai István kapcsán. Artmagazin
Varga Tünde: Folyamatos múlt, avagy az alárendelt hangot kap. Artmagazin Online [link]
Legjobb egyéni kiállítás:
Borsos Lőrinc: A jövő gyermekéhez. MűvészetMalom, Miklósvölgyi Zsolt [link]
Chilf Mária: A minták kötnek. ICA-D, Zsinka Gabriella [link]
Czene Márta: Ez nem az én testem. Inda Galéria [link]
Dezső Tamás: Coda. Einspach Fine Art, Cséka György [link]
Esterházy Marcell: Timelines. MODEM, Don Tamás, Mucsi Emese [link]
Fajgerné Dudás Andrea & Horváth Lóczi Judit: Similar Stories. The Space, Szabó Noémi [link]
Horváth Gideon: A sebezhetőség mítoszai. Glassyard Gallery, Páldi Lívia [link]
Igor & Ivan Buharov: Minket anarchistákat nem nyugtalanítanak morálgiliszták. Kassák Múzeum, Erdődi Katalin [link]
Vékony Dorottya: Az elengedés rítusai. Budapest Galéria, Gadó Flóra [link]
Legjobb kurátori projekt:
A kétely felfüggesztése. Néprajzi Múzeum, Frazon Zófia, Wilhelm Gábor [link]
Az erőszakról. Budapest Galéria, Páldi Lívia [link]
Efemer emlékezet. 2B Galéria, Martincsák Kata, Menyhért Juci [link]
Ki a raktárból! 2. Árnyékban. Női alkotók művei a Fővárosi Képtár gyűjteményében 1900–1950. Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum, Molnárné Aczél Eszter [link]
Luminotéka. Vasarely Múzeum, Orosz Márton [link]
Mediating Time and Charm. Q Contemporary, Zsikla Mónika [link]
Megrendelt emlékezet: magyar kiállítások Auschwitzban 1960/1965. Centrális Galéria, Véri Dániel [link]
Nyugati tér. Kapu a városra. Kiscelli Múzeum, Maczó Balázs [link]
Re:Re. Művészi újrajátszás, az újrajátszás művészete. MODEM, Süli-Zakar Szabolcs [link]
Vigyázat! Törékeny! Ludwig Múzeum, Dabi-Farkas Rita, Popovics Viktória [link]
Update:
A legjobb kritika díjat Kozák Zsuzska, a legjobb egyéni kiállítás díjat Chilf Mária és Horváth Gideon megosztva, a legjobb kurátori díjat pedig Dabi-Farkas Rita és Popovics Viktória vehette át.