Ákos + Ákos

Hatvan a Látványtárban – a Látványtár Hatvanban

2025. június 22. – október 1.
Első Magyar Látványtár Kiállítóháza (Tapolca-Diszel, Derkovits utca 7.)

Megnyitja 2025. június 21-én 17 órakor
Lengyel László művészettörténész
 
A kiállítás létrehozásában közreműködtek: Andrási Gábor, Fekete Géza, Lengyel László, Sztrés Erzsébet, Tóth Gréta, Török Tamás, Vörösváry Ákos
 

A Látványtár éves kiállítását idén Kovács Ákos (1943–2014) etnográfus, múzeumigazgató emlékezetének szenteljük. Ákos 1973 és 1983 között volt a hatvani Hatvany Lajos Múzeum vezetője, szellemi újragondolója. Érdeklődése az etnográfia – korát megelőző – antropológiai szemléletével társulva rendhagyó, sokakat meghökkentő határterületekre terjedt ki: szöveges falvédők, madárijesztők, tetoválások, haláljelek, poszterek, körképek, tűzijátékok – a sor még folytatható. 

Emellett a modern és neoavantgárd képzőművészet és költészet képviselői kaptak lehetőséget kiállításra-megmutatkozásra. Csak néhány nevet említve: Gulácsy Lajos, Lesznai Anna, Moholy-Nagy László, Veszelszky Béla, Román György, Korniss Dezső, Jakovits József, Kondor Béla, Keserü Ilona, Šwierkiewicz Róbert, illetve Nagy László, Tandori Dezső, Weöres Sándor. Kényszerű hatvani távozását követően – remek művészeti és néprajzi gyűjtemény és a szakma élvonalának írásait felvonultató katalógussorozat maradt utána – a Népművelési Intézet tudományos munkatársaként talált új közegre.

Kovács Ákos – ahogy mondani szokás – „nehéz ember” volt, öntörvényű, igaza mellett szenvedélyesen érvelő, szókimondó. Tevékenységével nemcsak barátokat, hanem jelentős számban ellenségeket is szerzett magának. Hatalmas munkabírással létrehozott intézményét elveszítve, utóbb évtizedeken át magányosan, vagy feleségével, Sztrés Erzsébettel közösen folytatta kutatásait, publikálta köteteit, tanulmányait.

Együttműködése a későbbi Látványtár-alapító Vörösváry Ákossal hatvani munkája kezdetére nyúlik vissza. Tárlatokat rendezett a Vörösváry-gyűjteményből, és ez utóbbi tulajdonosa adománnyal is; száz művel gyarapította a Hatvany Lajos Múzeum kollekcióját. A Látványtár közeli rokonának tekinti Kovács Ákos életművét, szellemi hagyatékát, melyre – első lépésként – ezzel a kiállítással kívánja felhívni a figyelmet, ahol a hatvani múzeum és a Látványtár gyűjteményéből válogatott képzőművészeti és néprajzi tárgyak találnak egymásra.

A kiállításon Anna Margit, Barcsay Jenő, El Kazovszkij, Gergely Tibor, Gondos István, Gulácsy Lajos, Herman Lipót, Kaponya Judit, Keserü Ilona, Oscar Kokoschka, Korniss Dezső, Lakner László, Lesznai Anna, Major János, Maurer Dóra, Medgyessy Ferenc, Moholy-Nagy László, O. Papp Gábor, Román György, Sáros András Miklós, Šwierkiewicz Róbert, Tandori Dezső, Veszelszky Béla, Weöres Sándor művei, valamint gyékényesek, madárijesztők, népi faszobrok, olajnyomatok és szöveges falvédők láthatók

Megtekinthető 2025. október 1-ig
csütörtöktől vasárnapig naponta 10 és 18 óra között;
október 1-től november 16-ig
bejelentkezésre: +36 30 244 6985
A megnyitó napján – a Múzeumok Éjszakáján – éjfélig várjuk látogatóinkat.