Békés átmenet a szocializmusból a kapitalizmusba. A 70–80-as évek művészeti tendenciái a vasfüggönyön innen és túl.

Halász András előadása

2026. május 20. 18.00
Újlipótvárosi Klubgaléia (Budapest XIII. Tátra utca 20/B (bejárat a Radnóti Miklós utca felől)

„Major János: Magyarországon egyetlen izmus sem született, kivéve a bicsérdizmus.” Bicsérd Béla Romániában született, Amerikában halt meg.„

A történelmi-politikai helyzet a 70-es években Magyarországon nem teljesen ismert, de a vasfüggöny nyugati oldaláról a 80-as években, a hidegháború éveiről is bőven van mit tisztázni. Az előadásomban elsősorban a képzőművészetre koncentrálok, tekintettel az említett két évtizedben – akár a jelenben – M.o.-n, Franciaországban, Belgiumban és Amerikában ebben a műfajban voltam és vagyok aktív.

Úgy tűnik (2026-ban), a képzőművészetben sem árt rendezni sorainkat. Gyakran találkozom félreértésekkel, hamisításokkal vagy akár tudatlansággal is. Az is igaz, minden kornak megvoltak és vannak az ellentmondásai, és most nem annyira megoldásokat javaslok, hanem a személyes részvételem jogán, mint „szemtanú”, a teljesség szándékával (!) a „bíróság előtt (eskü alatt) tanúskodom”.

Megjegyzések:

79-ben békésen (Hegyeshalmon keresztül) disszidáltam Amerikába, Nyugatra – innen a cím. Elvontabban: a kulturális forradalomtól a piaci konformizmusba való átmenet az előadásom tárgya.

A művészetben való részvételt igazoló „jogosítványok” különböznek: vagy alternatív, vagy hivatalos; egyáltalán, van-e értelme egy ilyen megközelítésnek?

Szelektív emlékezet…