Light works Terminal

2021. október 18.-28.
Létminimum Bázis (Budapest V. Honvéd utca 18.)

Megnyitó: 2021. október 18. (hétfő) 18.00
Finisszázs: 2021. október 28. (csütörtök) 18.00

7 éve volt utoljára kiállításom Magyarországon.
Állítólag minden hét éves ciklus végén véget ér egy, a teljes szervezetünket alkotó sejtregenerálódás.
Ezek szerint új emberként állok itt most előttetek.

Előtte, Magyarországi életem utolsó tíz évében a Hely Szellemével, szorosabban a “tér” fogalmából következő “hely” problémájával foglalkoztam – elméletben és festményeken. Azon belül is, a legfontosabb hely koncepciójával, az otthon meghatározásával. Mire lezártam ezt a ciklust, elengedtem a korábban otthonomként tudott helyet és felszabadult vándorlásba kezdtem. Jó pár évbe telt mire egy ponton megtaláltam új helyemet a világban. Ma ezt nevezem otthonomnak, de az összes korábbi otthonom is benne lakik velem.

Az elmozdulás, a távolodás-közeledés mozgása friss levegőt hoz be az elmozdulót fogadó ablakán.
Az eltávolodás valamitől, valamiből – egy szeletet ragad magához az időből.
Ha az idő-szeleteket „képeknek” nevezzük – a hordozójuk által, előbb „belül”, majd „kívül” életre keltett látványoknak – akkor a hordozó személyes, emocionális és tudati percepciója, majd abból fakadó, kiáramló impulzusai által vetíti, vegyíti – úsztatja egymásra a kiragadott és az aktuális idősíkokat.
(A percepció alatt az érzékelést és az érzékelt információ feldolgozását értjük.)
Az érzékelt információ értelmezése az idő-szeleteket, „képeket” hordozó személy esetében, egybeeshet a kifelé hatoló mozgás, a vetítés, az akció idejével. A fizikai értelemben vett elmozdulás egy helyről és az új helyen való megjelenés parabolája leírhatja számunkra a tárolt „kép” megérkezését az új „képbe”.
A kép így frissül. (bennünk)
Az idő ideája mindig a jelenben veszíti el fókuszát – eléletlenedik.
(csak a jelenben “létezünk”)

A frissülő kép (a múló idő) két fázisa között, vajon mi van? Van egyáltalán két fázisa?
A végtelenben találkozó, egyenes vonalba sorakozott pontok végtelensége csak a térben válik igazán végtelenné – lásd pl. Veszelszky Béla képeit.
Az impulzusok mélysége határozza meg a frissesség mértékét (…) – más szóval: a közvetítő személyén múlik az elmozdulás valódi célja.

Tehát van, vagy kell, hogy legyen egy cél, amely az embertől függetlenül képződik a térben és időben, viszont az ember nélkül az élettelen anyag mozgása és kommunikációja, azok kölcsönhatásai által nem jelenik meg. Képet élettelen anyag nem tud értelmezni.

A frissülő kép fogalma az emberben az ismétlés.*
A-ból B-be jutni lehetséges, de mire odaérünk – újra A-ban vagyunk.

A mindenkori és bárhol jelen lévő Hely Szelleme személyiségünk Labirintusának belső felületén csapódik le.

Korodi János

*„A remény új ruha, merev, feszes és tündöklő, mivel azonban még sosem hordták, nem tudni hogyan áll annak, aki viseli. Az emlékezés ezzel szemben levetett ruha, melyet ‒ akármilyen szép is ‒ már kinőttünk. Az ismétlés viszont elnyűhetetlen, feszesen, ámde gyengéden simul alakunkra, nem szorít és nem lötyög. Míg a remény bájos hajadon, aki kisiklik a kezünk közül, addig az emlékezés idős szépasszony, akivel az adott pillanatban nem tudunk mit kezdeni. Az ismétlés azonban olyan, mint a szeretett feleség, sohasem ununk rá, hiszen megunni csak az újat lehet, a régit nem, ezt szem előtt tartva, elégedettek leszünk.”
Søren Kierkegaard: Az ismétlés