† Omara

Életének 75. évében elhunyt Oláh Mara, Omara festőművész.

A hányattatott sorsú művész több évtizedes boldogtalan házasság után, súlyos betegségből felépülve, mintegy terápiaként kezdett festeni 43 éves korában. Farostra festett 100 képét elajándékozta, a szemműtétét ábrázoló képet azonban megőrizte, majd véleményezésre bevitte a Magyar Nemzeti Galériába, ott további festésre biztatták. Ettől kezdve nem hagyta abba a festést, saját történetét és a cigány közösségnek történetét festette, a kirekesztés, a megaláztatás, a kilakoltatás, a nők helyzete és sok karakteres portré alkotják műveinek összességét.

1991 óta kiállító művész, bemutatkozó tárlata Kanadában volt, majd hamarosan itthon is a budapesti Vízivárosi Galériában. Az elmúlt három évtizedben számtalan önálló és közös kiállítása volt külföldön – szinte gyakrabban találkozhattunk műveivel mint itthon. 2009-ben a rasszista indíttatásból megölt cigány embereket is megfestette, ezen képei hamarosan Chicagóba kerültek, a cigány kisebbséget ért sérelmek kiteregetésével nem marad adós.

A naivokhoz szokás sorolni Oláh Marát is, de ő kilóg minden kategóriából. Öntörvényű, izgalmas személyiségének meghosszabbítása festészete. Gyakran magyarázó szövegekkel is ellátta alkotásait. A mai roma művészek közül OMARA (Oláh Mara) szinte egyedüliként elismert kortárs művésszé, a fősodor részévé vált, miközben éppen cigányasszonyi nézőpontja hitelesíti és nyomatékosítja képeit. „Omara nem mások, hanem kizárólag a saját nevében beszél, de a néző mégis tisztában van azzal, hogy kijelentéseinek címzettje az egész társadalom” – fogalmaz a művésznő képeiből néhányat megvásárló Ludwig Múzeum honlapja.

Forrás: Roma Sajtóközpont