2022. június 8. (szerda) 18:00 – 20:00
KEMKI (Budapest XIII. Szabolcs u. 33-35. D épület)
A KEMKI Szabadegyetem 3. előadásában Eperjesi Ágnes (képzőművész, METU) a női test tárgyiasításának politikai és művészettörténeti összefüggéseit vizsgálja. Az előadás kiemelt esettanulmánya az 1985-ös, ötven év után először és a Kádár-korszakban egyedül és utoljára megrendezett szépségkirálynő választás. Eperjesi Ágnes kutatása a szépségversenyhez, és a képzőművészet – közelebbről a szépségkirálynőről, Molnár Csilláról szobrot készítő művész – szerepéhez kapcsolódik, és sok szempontból kibeszéletlen vagy elfojtott kérdéseket érint.
A szépségkirálynő választással összefonódott az osztrák és német vállalatokat is bevonó cigaretta reklám üzlet, a tisztázatlan jogi kérdések, valamint a szépségkirálynő jelöltekről készült, majd nyugat-európai erotikus magazinoknak eladott meztelen fotók és Molnár Csilláról készített, ugyancsak ruhátlan szobor.
Vagyis Magyarországon a rendszerváltást megelőző időszakban az első állami támogatással piacra dobott „termék” a női test lett, pártpolitikai céloktól sem függetlenül. Eperjesi Ágnes előadásában a Magyarországon ekkoriban módosuló szabályozások hatására beinduló tömegkulturális változások képzőművészeti beágyazottságát tárgyalja.