Egyszerű fényképezőgépet az ég felé fordítani és a Nap vakító ragyogásába exponálni, elsőre értelmetlen tettnek, puszta kísérletnek tűnhet. Vajon mit detektál az extrém terhelésből a nem erre tervezett szerkezet? A Napba nézni nem veszélytelen, viszont valamilyen kép nyilván keletkezik, amely csak hasonlatos ahhoz, ahogyan azt a szemünkkel érzékeljük.
Épp ez az optikai képalkotó rendszerek meghatározó tulajdonsága. Párhuzamos univerzumokat tárnak fel ahhoz képest, mint amit puszta szemmel érzékelünk vagy előfeltételezünk. A fény jelenléte a látás és a fotográfia alapfeltétele, lényegében a teremtője is. Ez világos, mint a Nap. Vagy talán nem is mindig annyira?
A Sun Observatory tisztán optikai-kémiai eszközrendszeren és technológián alapul. Nem csak médiuma analóg, hanem célja szerint önmagára, mint fotografikus képre reflektál: lenyomatszerű képzőművészeti tárgy. Kiindulópontként, közel harminc évvel ezelőtt, eredendően ez volt a koncepció, és az eltelt évtizedekben lezajló folyamatok, a megváltozott kontextus egyértelművé tette ezt a pozíciót.
A Sun Observatory ugyanazon cím alatt egy mű két különböző formában: műtárgyként: 512 darab 12×18 cm-es fekete kerettel nagyított C-print, és könyvként, amelynek törzsanyaga egy 100 képből álló válogatás (a Landscape című könyv párdarabja). A könyvben nem időrendi, hanem típusok-módszerek szerinti egységben jelennek meg a képek, kiegészítve a projektet értelmező fotókkal és szövegekkel.
Szabó Dezső közel 35 évvel ezelőtt festőként fordult a fotográfia felé, amelyben szellemi és művészeti kihívást látta, a fotográfia művészeti alkalmazását táblaképhagyományt folytatásnak gondolta el. Épp a fotográfia volt az, ami elkezdte felszámolni, átalakítani ezt a formát.
„Minden médium tartalma egy másik médium.” – Marshall McLuhan