Telekitangó

2022. 10. 07. – 09.
Budapest VIII. Teleki László tér

ez nem egy tánc / we don’t dance – helytörténet | kiállítás | városi séták | bolhapiac

Október 7-től 9-ig között több csomóponton is programok várják a látogatókat. A Telekitangó projekt Oltai Kata vezetésével egy új kulturális kezdeményezés első állomása, ami a Teleki tér “tangóságát”, egykori pezsgő, multikulturális vásártér jellegét megidézve hozza lendületbe a főváros egyik leggazdagabb helytörténettel rendelkező központját. Ennek a VIII. kerületi programsorozatnak a középpontjában a kulturális identitás, a helyi kötődések és a városi térhasználat állnak. Október második hétvégéjén Budapest egyik fantasztikus és kevéssé ismert terére hívnak minden érdeklődőt, hogy alaposabban felderíthessék annak történetét, találkozhassanak a Teleki tér lakóival vagy néhány, a kerületben működő civil szervezet munkatársaival. A park fái közé szerkesztett kiállításon megnézhetik Gáldi Vinkó Andi és Donka Panna portréit, amit a környék lakóiról készítettek, egy helytörténeti kiállítás pedig a Teleki tér történetét meséli el, melyet Sidó Anna múzeológus, Torma Tamás építészetkritikus és Bezsenyi Tamás kriminológus tematikus sétái egészítenek ki. Egy jó hangulatú, hamisítatlan bolhapiaccal nyit a szombati nap – ahol bárki eladhatja feleslegessé vált tárgyait –, és vásári finomságokkal is várják mindazokat, akik szeretnének többet tudni a tér és környékének múltjáról. A Tangó projekt a Sincerely Yours Space hosszútávú vállalása, mely – kortárs fotográfusok, építészettörténész, kriminológus, művészettörténészek és olyan intézmények bevonásával, mint Budapest Főváros Levéltára és a Józsefvárosi Múzeum, – a környék dokumentálását és feltérképezését tűzte ki célul.

A Teleki tér a Belvárostól lélektanilag távol, fizikailag azonban nagyon közel, a nyolcadik kerületben elhelyezkedő hatalmas és sok szempontból szimbolikus “be-nem-lakott” tér. A 19.század közepétől vásártérként működött, sok néven, sokszor újragondolva. A város peremének számított, két pályaudvar közötti átmenetnek, a szegénység és a bűnözés stigmája kísérte. Mégis sokan megmaradtak itt és virágzó multietnikus területté vált: Budapest harmadik legnagyobb zsidó közössége élt itt, de számos tót és német ajkú honfitársunk is. A vásártér, a bolhapiac után kapta a “Tangó” becenevet a legenda szerint és az épületet, az azt körülvevő bódékat és árusaikat sokszor akarta valamilyen politikai akarat kisöpörni egy külsőbb kerületbe. 2010-es évektől, több fokozatban felújították a közterületet, az itt álló csarnokot és a parkot. 2014-ben az Újirány vezetésével egy fontos közösségi tervezésen esett át, azonban a város szövetébe nem sikerült bekötni, de az itt lakók számára sem ismert és kihasznált terület igazán. Egy bolhapiaci szituáció köré szervezett helytörténeti bemutatás keretében szeretnénk elindítani a párbeszédet, az „elhallgatott hangok” feltárásának lehetőségét. A dzsentrifikáció okozta folyamatok értelmes feldolgozását, csatornázását segítő projekt elkezdeni, amelyhez társakat hívunk. 

Részletes program:

  1. október 7. péntek 16h – sötétedésig (19h nagyjából)

Teleki, a Tangó
Helytörténeti és kortárs kiállítás a park területén
Gáldi Vinkó Andi és Panna Donka
A park fái között keresd!

A Rosa Parks Alapítvány vár integrációs totóval és adomány turkálóval. 

17h A Telekinél körbe-körbe. Építészettörténeti séta a tér vonzáskörzetében
Torma Tamás, újságíró, építészetkritikus, az Egy hely… blog és vlog gazdája
A séta ingyenes! Beszélgetni, szamovárból teára várunk bárkit egyébként. 

  1. október 8. szombat 9h – sötétedésig (19h nagyjából)

Teleki, a Tangó
Helytörténeti és kortárs kiállítás a park területén

9-15h Bolhapiac
Gyere adni és venni, az ingyenes bolhapiacon, helypénz nincs. Hozz egy lepedőnyi felesleges tárgyat, amit eladnál vagy felajánlanál. Regisztrálj előre, vagy csak jelenj meg és tedd le az árud!

10-15h Fazekas “Eldorádó” Bálint a Telekin
Ki ne ismerte volna a legendás éttermét a Rákóczi téri Csarnokban! Most visszatér egy speciálisan erre az alkalomra összeállított menüvel, melyet kimondottan a vásári ételek ihlettek. Kóstolhatsz jazz levest idényzöldségekből vagy szarvasgrillkolbászt helyben sütve az alkalomhoz készült bucival és saját szószokkal. Szerényebb adományért akár kacsazsíros kenyeret.
https://www.fazekasbalint.com/the-chef

10-15h Megismerhetsz civil szervezeteket a bolhapiacon
Velünk lesz a Lehetőségek tere, mely a Práter utcában működik. Fő célkitűzésük fiataloknak és fiatal felnőtteknek (16-35 év) lehetőséget teremteni képzések és projektek formájában az együtt gondolkodásra, az élmény alapú tanulásra, találkozásra és közös alkotásra.

Velünk lesz a Bagázs Közhasznú Egyesület is: “2011 óta egy olyan elfogadó és befogadó társadalomért dolgozunk, amelyben a romatelepeken élők is elérhetik céljaikat. Nem adományt osztunk, hanem lehetőséget biztosítunk a változásra. Azt valljuk, hogy a telepen élők társadalmi beilleszkedése részben roma kérdés, de nagy részben olyan társadalmi probléma, amely komplex megközelítést igényel. Rendszerszemléletben végezzük a munkánkat, egyidőben dolgozunk a telepen élőkkel, helyi szinten az őket körülvevő ellátórendszerrel és a többségi társadalom tagjaival.”

10-15h Ülj le és mesélj! 
Budapest Főváros Levéltárával és az új helytörténeti gyűjteménnyel, a Józsefvárosi Múzeummal összefogva egy nagyszabású dokumentumgyűjtő akciót hirdetünk, amellyel a környék részletes és szisztematikus feltérképezését szeretnénk megkezdeni. Fotó, diploma, családtörténet, naplók, vonaljegyek, bármi érdekes!

Városi sétáink közül válogathatsz különböző időpontokban:

11h Lócsiszárok és standosok, zenészek és nézelődők – A Teleki tér lakói
Irodalmi, kultúrtörténeti séta Sidó Anna, múzeológus művészettörténésszel.

13h UCCU Budapest Roma Városi Séta
Két órás interaktív séta keretében roma fiatalokkal körbejárhatod a Nyolckert.

15.30h UCCU Budapest Roma Városi Séta
Két órás interaktív séta keretében roma fiatalokkal körbejárhatod a Nyolckert.

17h Bűn, ha élek? / Teleki körbe-körbe 
Várostörténet, építészet, alvilág
Városi séta Torma Tamás, építészetkritikussal és Bezsenyi Tamás, kriminológussal

Beszélgetni, szamovárból teára várunk bárkit egyébként.

  1. október 9. vasárnap 9h – sötétedésig (19h nagyjából)

Teleki, a Tangó helytörténeti kiállítás a park területén

Városi sétáink közül válogathatsz különböző időpontokban:

11h Bűn, ha élek? A szocialista alvilág arca a Teleki tér környékén
Városi séta Bezsenyi Tamás, kriminológussal

15h Lócsiszárok és standosok, zenészek és nézelődők – A Teleki tér lakói
Irodalmi, kultúrtörténeti séta Sidó Anna, múzeológus művészettörténésszel.

Beszélgetni, szamovárból teára várunk bárkit egyébként.

A Tangó projekt a Sincerely Yours Space hosszútávú vállalása, mely kortárs fotográfusok, építészettörténész, kriminológus, művészettörténészek és olyan intézmények bevonásával, mint a Budapest Főváros Levéltára és a Józsefvárosi Múzeum a környék dokumentálását és feltérképezését tűzte ki célul.

A TELEKITANGÓ / Tangó projekt a Külkörút együttműködés része, mely a Budapest Tuning keretében jött létre.

Főszervező: Oltai Kata, kurátor, művészettörténész
Sincerely Yours Space, kulturális produkciókkal foglalkozó ügynökség és kiállítóhely

Szellemi társak:
Bezsenyi Tamás, kriminológus
Sidó Anna, múzeológus, művészettörténész
Telek-Nay Ágnes, művészettörténész, Budapest Főváros Levéltára
Takács Mária, dokumentumfilm rendező, videós újságíró
Kalotai Dániel, szociológus, közgazdász
Torma Tamás, építészetkritikus, újságíró
Gáldi Vinkó Andi, fotóművész
Donka Panna, fotóművész
Tamás István, igazgató, Józsefvárosi Múzeum 
Deák Maja, építészhallgató
Grafika: Horváth Bianka

Külön köszönet:
Társak a Teleki Térért Egyesület
Nagy Zita, FSZEK, Budapest Gyűjtemény
Toma Katalin, Budapest Főváros Levéltára
Egyed Erika

Támogatók:
Budapest Brand Zrt – Budapest Főváros
JKN – Józsefvárosi Közösségeiért Nonprofit Kft

Együttműködők:
Budapest Főváros Levéltára
Józsefvárosi Múzeum
Rosa Parks Alapítvány – Láthatatlan Tanoda
Uccu Alapítvány
Lehetőségek Tere – Tranzit
Bagázs Egyesület