2023. 10. 14. – 2024. 06. 22.
YBL 6 Művészeti Tér (Budapest I. Ybl Miklós tér 6.)
A Várkert Bazár Déli palotájában nyílt YBL6 Művészeti Térben megtekinthető a hazai műgyűjtés egyik legismertebb mai kollekciójának válogatása. A Jáky-gyűjtemény részét képező 120 festmény hat tematikus termen keresztül mutatja be a magyar képzőművészet 1945 utáni történetét. A kiállítás különlegessége, hogy stílusirányzatoktól függetlenül képes felmutatni a kelet-nyugat közötti párbeszéd jegyeit a korszak összes uralkodó vagy éppen rejtőzködő művészeti alkotásában.
1990 után közel két évtizednek kellett eltelnie, hogy a gyűjtők új generációja jelenjen meg, akik már szerves egységben képesek láthatóvá tenni a Kádár-korszak kulturális apátiájában, illetve a rendszerváltozás után született művészeti jelenségeket. Ilyen kivételes értéket képvisel a Jáky-gyűjtemény is, az utóbbi évtizedek hazai műgyűjtésének kiemelkedő kollekciója.
Az ezredfordulón új utakra lépő kortárs mecenatúra irányával összhangban a Jáky Balázs műpártoló nevét viselő gyűjtemény sem csupán a szocializmus zárványszerű progresszív szellemi életének magatartásformáira fókuszál. A nyitottabb horizontú kollekció alapkaraktét a párbeszéden alapuló értékteremtés friss lehetőségei és ezek láthatóvá tétele jelenti.
A párbeszéd Ady Endre „kompország”-gondolatán, a klasszikus és modern magyar progresszív művészet Kelet- és Nyugat-Európa között betöltött „híd” szerepén alapszik, Nemes Péter kurátor szintén ezt avatja rendező elvvé a Vagyok, aki vagyok kiállítás anyagában. Kezdve Vajda Lajos és Korniss Dezső szentendrei programjától, visszaköszön az Iparterv-generáció néven elhíresült alkotók tevékenységében, valamint az 1980-as évek művészetének egyre nemzetközibb jellegűvé válásában is.
A gyűjtemény válogatott anyaga hat tematikus termen keresztül mutatja be a magyar képzőművészet történetének félmúltját 1945-től az 1990-es évek végéig. A tárlat három alappilléren nyugszik, melyeket időrendben az Európai Iskola hagyományai, az úgynevezett Iparterv-generáció meghatározó figuráinak életműve, valamint az 1980-as és az 1990-es évek Új szenzibilitása jelenti.
A válogatás különleges kvalitását nem pusztán az jelenti, hogy képes a progresszió hagyományainak, valamint napjaink törekvéseinek gyűjteményi szintézisére. A kollekció külön erénye, hogy – túllépve a konkrét stílusirányzatok jelölte határokon – a kelet-nyugat közötti párbeszéd jegyeit a kor összes uralkodó vagy éppen rejtőzködő jelenségében képes felmutatni. A Jáky-gyűjteményben így nemcsak a 1940-es és 1950-es évek hazai haladó törekvéseit, az 1960-as évek Iparterv generációjának meghatározó főműveit, vagy éppen a korszak nagy „remetéinek” jellegzetes alkotásait, hanem a progresszív hagyományokra épülő, s az 1990-es években egyre inkább az új képtípusok felé forduló fiatal nemzedék egy-egy meghatározó munkáját is ott találjuk.