xtro realm: Klímaképzelet Reader

Maratoni Olvasókör a szabadban

“A modernitás nyugati mítosza szerint a kultúra, művészet, tudomány és politikai élet felvirágoztatásához elsőként felül kellett emelkedni bizonyos „természeti” szükségszerűségeken (ilyen szükségszerűség többek közt a természet erőinek, járványoknak és betegségeknek, élelmiszer- és vízhiánynak való kitettségünk). Amennyiben az ember képes kontrollálni ezeket, annyiban uralkodik is rajtuk, és amennyiben uralkodik rajtuk, annyiban használja is őket.” (Kiss Kata)

//////////////////

Az xtro realm 2020 tavaszán elindított Klímaképzelet Readere egy tíz szöveget felölelő szöveggyűjtemény, amelynek fő célkitűzése, hogy elősegítse az ökológiai és klímaválsággal való szembenézést. Saját és felkért szerzőink írásain keresztül a kortárs gondolkodás meghatározottságait igyekeztünk vizsgálni, ami közelebb vihet a társadalmi képzelőerő felszabadításához és így szolidárisabb, fenntarthatóbb és egyenlőbb jövőképeket eredményezhet. A 2020 tavaszán elindított ökocikksorozat a tranzitblog.hu-n jelent meg két heti bontásban.

A Risk Change című program részeként a Glassyard Galéria kiállításához kapcsolódva 2020. augusztus 30-án, vasárnap 11.00 órakor kezdődő Klímaképzelet Maratoni Olvasókör keretében Kiss Kata, Őze Eszter és Sidó Zoltán (Fordulat) vezetésével az általuk jegyzett Klímaképzelet Readerben megjelent három szöveg közös olvasására, megbeszélésére nyílik lehetőség.

Helyszíne: Margitsziget
(pontos lokáció hamarosan)

Rossz idő esetén a rendezvényt a Glassyard Galériában tartjuk

Részletes program:
11.00 – 12.30
A Fordulat (Sidó Zoltán) szerkesztői által jegyzett Koronavírus és kapitalizmus: profit vagy szolidaritás? című cikkében a kapitalizmus természetpusztító működéséről, valamint a válsághelyzetekben fellángoló társadalmi szolidaritásról és azokról a gyakorlatokról írnak, amelyek a közjó és az emberi jóllét biztosítása érdekében szükségesek.

12.30 – 13.00 Fél óra ebédszünet: elemózsiát mindenki hozzon magával! 🙂

13.00 – 14.30
Kiss Kata Dóra Vissza a természethez? Az ökológiai válság feminista olvasata című cikkében ökofeminista szempontból vizsgálja a patriarchális elnyomás, a kapitalista kizsákmányolás és az ökológiai és klímaválság összefüggéseit, külön figyelmet szentelve az ezirányú hivatalos hazai gyakorlatnak és intézkedéseknek.

14.30 – 16.00
Őze Eszter A kiszámíthatóság biopolitikai ígéretét boncolgatja: vajon hogyan válik mindnyájunk teste a klímaválságért is felelős kapitalista termelési rendszer biopolitikai hátterévé?

//////////////////

A Klímaképzelet Maratoni Olvasókört vezető szerzőink:

Kiss Kata a Pécsi Tudományegyetem Kritikai pszichoanalízis doktori programjának hallgatója, főbb kutatási területei a kritikai pszichológia, a kontinentális filozófia, francia filozófia, gender studies.

Sidó Zoltan, a Fordulat című folyóirat szerkesztője és a Szolidáris Gazdaság Központ tagja.

Őze Eszter az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola, Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program hallgatója. Disszertációjában a huszadik század elején alapított egészség- és nevelésügyi múzeumok történetével, különösen a Társadalmi-, Népegészségügyi Múzeummal foglalkozik.